Kérjük jelentkezz be!

Star Trek sorozatok

Star Trek rajongók, kérem ide sugározzák magukat! :-)
#471460 Arbyter 2009. október. 27. 09:32
Arbyter
Megint volt egy jókora kihagyásom, valahogy mindig megfeledkezek erről a fórumról. De jelentem, hosszú idő után tegnap végre eljutottam oda, hogy megnéztem az új Star Trek-filmet. Egy másik fórumon már írtam egy rövid értékelést róla, ide is beilleszteném ezt a rövid szöveget, amiből remélhetőleg kitűnik, hogy bennem milyen vélemény alakult ki a filmről:

Kétes érzésekkel és előítéletekkel ültem le elé, mert egyrészt korábban szinte mindenhonnan azt hallottam, hogy mennyire jó film, az utóbbi évek egyik, ha nem a legjobb sci-fi-je, hogy Abrams rendező úr megreformálta a Star Trek-et, és hasonlók; másrészt viszont tartottam tőle, hogy nem fog igazán tetszeni, úgy gondoltam, az eredeti, klasszikus Star Trek-et nálam nem múlhatja felül. Miután láttam a filmet, valahol a kettő között vagyok. Az eredeti szereplőgárdával készült filmek szintjét nálam valóban nem éri el, de ettől függetlenül szerintem önmagában jó film. A stílus, stb. teljesen megváltozott, így nem is nagyon hasonlítgatnám a klasszikus filmekhez, vannak ugyan olyan részek, amiket kicsit furcsálltam benne, sőt az eredeti sorozat ismeretében egyenesen azt mondom, annak nem úgy kellene lennie, de semleges és 'trekker' szemmel nézve sem okoz csalódást, talán még az év legjobb filmjei közé is beférkőzhet (nálam legalábbis), és akár a folytatás is jöhet ugyanebben a stílusban, ugyanezzel a szereplőgárdával. Összegezve tehát nem az igazi Star Trek, de jó!

Értékelés: 8/10

Röviden-tömören, mindenféle részletezés nélkül (szereplők, stb.) nagyjából ennyi, várom a reakciókat.
#471333 JohnBart 2009. október. 26. 20:28
JohnBart
#471264 :: Necros (2009. október. 26. 18:15)
Nem is tűnik rossznak. Davina Joy miatt megérné megnézni.
Engem inkább a látvány fogott meg, erre még a Star Wreck sufni-CGI-je is ráver.
I am serious... and don't call me Shirley.
#471264 Necros 2009. október. 26. 18:15
Necros
#471204 :: JohnBart (2009. október. 26. 15:20)
Most hogy hamarosan kijön az új Trek film DVD-je és kéksugarasa, kíváncsi voltam rá, vajon igyekszik-e az Asylum is csippenteni magának abból a bizonyos tortaszeletből. Igyekszik. Ajánlom figyelmetekbe a Star Quest című remekművük előzetesét, főleg a főgonosz fizimiskája és a cím betűtípusa árulkodó.
Nem is tűnik rossznak. Davina Joy miatt megérné megnézni.
#471204 JohnBart 2009. október. 26. 15:20
JohnBart
#470265 :: JohnBart (2009. október. 23. 19:01)
Látom, The Shat megint hozta a formáját...
Most hogy hamarosan kijön az új Trek film DVD-je és kéksugarasa, kíváncsi voltam rá, vajon igyekszik-e az Asylum is csippenteni magának abból a bizonyos tortaszeletből. Igyekszik. Ajánlom figyelmetekbe a Star Quest című remekművük előzetesét, főleg a főgonosz fizimiskája és a cím betűtípusa árulkodó.
I am serious... and don't call me Shirley.
#470265 JohnBart 2009. október. 23. 19:01
JohnBart
#470018 :: Necros (2009. október. 23. 07:31)
Én is. Ugyanitt írták egy másik cikkben:
www.stuff.co.nz írta: Morgan Freeman presented the Ultimate Scream award (essentially best in show) to Star Trek - and William Shatner shocked fans when he stepped on stage to accept the trophy. "JJ, I'll handle this," Shatner said to JJ Abrams, seated in the audience, who also won best director and best sci-fi movie for Star Trek. "This movie was big," Shatner said. "Imagine how big it could have been with me in it? ... I'll be waiting for your call."
Nagy figura, az biztos.

Látom, The Shat megint hozta a formáját...
I am serious... and don't call me Shirley.
#470018 Necros 2009. október. 23. 07:31
Necros
#469956 :: JohnBart (2009. október. 22. 21:33)
Az első reboot-film még le sem csengett, de a pletykagépezet már be is indult a következőről. Egy új-zélandi oldal szerint pl. jelenleg igen komoly tárgyalásokat folytatnak Shatnerrel arról, hogy megjelenjen a következő részben. Kíváncsi leszek a végeredményre.
Én is.

Ugyanitt írták egy másik cikkben:
www.stuff.co.nz írta:

Morgan Freeman presented the Ultimate Scream award (essentially best in show) to Star Trek - and William Shatner shocked fans when he stepped on stage to accept the trophy.

"JJ, I'll handle this," Shatner said to JJ Abrams, seated in the audience, who also won best director and best sci-fi movie for Star Trek.

"This movie was big," Shatner said. "Imagine how big it could have been with me in it? ... I'll be waiting for your call."

Nagy figura, az biztos.
#469956 JohnBart 2009. október. 22. 21:33
JohnBart
#469530 :: JohnBart (2009. október. 20. 23:49)
Nem rossz kis gyűrű, bár húszezret semmilyen rajongói cuccér' nem adnék ki. A galériát majd lecsekkolom, a TrekCore-t nagyon sokat látogattam egy időben referenciaképek után kutatva az ETCW-hez, emlékszem, csapatszinten még meg is támogattuk őket egy kisebb összeggel. A Picardos képet egyébként ismertem, egy ötletes fazon ezt hozta ki belőle (belőlem meg a röhögést):
Az első reboot-film még le sem csengett, de a pletykagépezet már be is indult a következőről. Egy új-zélandi oldal szerint pl. jelenleg igen komoly tárgyalásokat folytatnak Shatnerrel arról, hogy megjelenjen a következő részben. Kíváncsi leszek a végeredményre.
I am serious... and don't call me Shirley.
#469530 JohnBart 2009. október. 20. 23:49
JohnBart
#469442 :: Necros (2009. október. 20. 19:11)
Kaptam hírlevelet, ez volt benne: Potom 20.000 forintért árulják. 24 karátos arannyal van bevonva, gyémánt is van benne, meg fekete ónix, plusz bele van vésve, hogy: "To boldly go where no man has gone before". Ha lenne annyi fölösleges pénzem (+ a postaköltség ugye), akkor biztos megvenném. Bárcsak lenne egy hasonló Fradis gyűrű is, amit megrendelhetnék, azt viszont biztosan megvenném.
Nem rossz kis gyűrű, bár húszezret semmilyen rajongói cuccér' nem adnék ki.

A galériát majd lecsekkolom, a TrekCore-t nagyon sokat látogattam egy időben referenciaképek után kutatva az ETCW-hez, emlékszem, csapatszinten még meg is támogattuk őket egy kisebb összeggel.

A Picardos képet egyébként ismertem, egy ötletes fazon ezt hozta ki belőle (belőlem meg a röhögést):

I am serious... and don't call me Shirley.
#469442 Necros 2009. október. 20. 19:11
Necros
Kaptam hírlevelet, ez volt benne:


Potom 20.000 forintért árulják. 24 karátos arannyal van bevonva, gyémánt is van benne, meg fekete ónix, plusz bele van vésve, hogy: "To boldly go where no man has gone before". Ha lenne annyi fölösleges pénzem (+ a postaköltség ugye), akkor biztos megvenném. Bárcsak lenne egy hasonló Fradis gyűrű is, amit megrendelhetnék, azt viszont biztosan megvenném.
#469373 Necros 2009. október. 20. 16:34
Necros
JohnBart írta:

Ez odavág.

Na igen, Bill Shatner még George Lucas szemébe is képes könnyet csalni.
JohnBart írta:

Arrgh. Végül meddig jutottak?

Nem tudom, de szívesen ott lettem volna felügyelni a munkálatokat.

Gondolom, ismered a TrekCore oldalt, itt van egy Ultimately Human galéria, ahol mindig nagyon ritka képeket tesznek közzé, most is volt köztük néhány nagyon jó, de ajánlom a régebbi galériákat, igazi kincseket lehet ott találni. Innen is köszönet értük!




A hölgyekről a "Nők" topikba linkelek be pár képet.
#469363 JohnBart 2009. október. 20. 16:00
JohnBart
#469327 :: Necros (2009. október. 20. 12:42)
JohnBart írta: Jadzia Dax foltjait nem gyorsan felhelyezhető stencilmintával rakták fel a szereplő hölgyekre. Ehelyett minden forgatás előtt maga Michael Westmore, a Trek kiváló maszkmestere rajzolta meg az összes pontot - egyenként. Tehetséges fazon, annyi szent!
Eleinte elég sokáig tartott, de aztán ahogy egyre többször csinálta, kb egy óra alatt kész volt, ha jól emlékszek. Plusz a ruha alatt mindig ott volt római számokkal, hányadik festésnél tartottak. Egy idő után rendszeresen puskáznia kellett, hogy írja az egyre növekvő számokat.
JohnBart írta: A DS9 Trials and Tribble-ations című részében a DS9 csapata visszakerül Kirk Enterprise-ára. A produkciós stáb az ott zajló jeleneteket két módon oldotta meg: egyrészt digitálisan összemosta az eredeti epizód jeleneteit a DS9 színészeivel, másrészt újraépítették az Enterprise néhány termét. Az igazi problémát meglepő módon az utóbbi megoldás adta: a gépház jellegzetes narancsszínű rácsozatát ugyanis nem tudták újraalkotni, mivel az azt gyártó cég már évek óta felhagyott annak gyártásával...
Nekem az a kedvenc sztorim ezzel az epizóddal kapcsolatban, ahogy a K7-es űrállomást megcsinálták. Minden apró részletet lemásoltak, az egyik ember olyat is észrevett, amit a többiek nem és ők ott értetlenkedtek, hogy minek kell ez meg az a modellre (azt hiszem, extra ablakok), de ő annyit mondott, bízzák csak rá. Aztán mikor felkapcsolta a fényeket, mindenki láthatta, neki volt igaza, 100%-ig úgy nézett ki az állomás, mint a régi epizódban.
JohnBart írta: A DS9 vége óta a Defiant hídját egy Klingon cirkáló és egy 22. századi földi teherhajó (az ECS Fortunate az ENT-ből) hídjaként is felhasználták.
Hehe, tudtam, hogy ismerős valahonnan a Fortunate hídja.
JohnBart írta: A sorozat egyik epizódjában az Alderaan bolygón gyilkosság történik. A Star Wars-ban ezt a bolygót robbantja fel először a Halálcsillag...
Jók az ilyen utalások. De a legjobb Trek - SW kapcsolat akkor is ez. The Shat rulz!
JohnBart írta: A négyzetalakú poharak Quark bárjában voltaképp fejjel lefele fordított gyergyatartók... A Klingon vérbor ivászatánál használt kupák valójában pékségekben használt mérőpoharak...
Az egyik DVD-s extrában is beszéltek erről, hogy mindenféle helyre elmentek, hogy különös, "idegen" poharakat találjanak.
JohnBart írta: A producerek elmondták, hogy a sorozat tervezése során három alapötletet vettek figyelembe. Az első egy újabb űrhajós kaland volt, a második egy űrállomás, a harmadik pedig egy távoli kolónia. A három közül az utóbbi tűnt a legcsábítóbbnak, mivel az a 19. század során zajló, nyugat felé való amerikai terjeszkedés közvetlen analógiájaként igen nagy sikereket érhetett volna el. Miután azonban kiderült, hogy a kolóniás koncepció esetén a jelenetek nagy részét nem tudnák stúdióban leforgatni, az űrállomás mellett maradtak...
És milyen jó döntés volt ez!
Necros írta:


Eleinte elég sokáig tartott, de aztán ahogy egyre többször csinálta, kb egy óra alatt kész volt, ha jól emlékszek. Plusz a ruha alatt mindig ott volt római számokkal, hányadik festésnél tartottak. Egy idő után rendszeresen puskáznia kellett, hogy írja az egyre növekvő számokat.

Arrgh. Végül meddig jutottak?
Necros írta:


Nekem az a kedvenc sztorim ezzel az epizóddal kapcsolatban, ahogy a K7-es űrállomást megcsinálták. Minden apró részletet lemásoltak, az egyik ember olyat is észrevett, amit a többiek nem és ők ott értetlenkedtek, hogy minek kell ez meg az a modellre (azt hiszem, extra ablakok), de ő annyit mondott, bízzák csak rá. Aztán mikor felkapcsolta a fényeket, mindenki láthatta, neki volt igaza, 100%-ig úgy nézett ki az állomás, mint a régi epizódban.

Erre mondják, hogy hardkór. Meg hogy jó a memóriája.
Necros írta:


Jók az ilyen utalások. De a legjobb Trek - SW kapcsolat akkor is ez. The Shat rulz!

Ez odavág.
I am serious... and don't call me Shirley.
#469327 Necros 2009. október. 20. 12:42
Necros
#469326 :: JohnBart (2009. október. 20. 12:20)
Most vettem észre, hogy a DS9 eddig kiesett az IMDB-s mélyanalízisből. Nem baj, ami késik, nem múlik... Sisko szerepére sokáig az Enterprise Soval nagykövete, Gary Graham is esélyes volt (a produkciós csapat az Alien Nation című kult-scifiből emlékezett rá). Vic Fontaine karakterét eredetileg ifj. Frank Sinatrának szánták, aki nagy rajongója volt a sorozatnak - ennek ellenére visszautasította a szerepet, mivel mindenképp idegent szeretett volna játszani. Dax karaktere eredetileg egy alacsony gravitációval megáldott bolygóról származott volna, minek köszönhetően az állomáson egy tolószékben ülve, míg a kabinjában egy jetpack segítségével mozgott volna. A koncepció azonban túlontúl költségesnek bizonyult, így elvetették - bár Melora karaktere ehhez hasonló háttérsztorit kapott. Jadzia Dax foltjait nem gyorsan felhelyezhető stencilmintával rakták fel a szereplő hölgyekre. Ehelyett minden forgatás előtt maga Michael Westmore, a Trek kiváló maszkmestere rajzolta meg az összes pontot - egyenként. Tehetséges fazon, annyi szent! A DS9 Trials and Tribble-ations című részében a DS9 csapata visszakerül Kirk Enterprise-ára. A produkciós stáb az ott zajló jeleneteket két módon oldotta meg: egyrészt digitálisan összemosta az eredeti epizód jeleneteit a DS9 színészeivel, másrészt újraépítették az Enterprise néhány termét. Az igazi problémát meglepő módon az utóbbi megoldás adta: a gépház jellegzetes narancsszínű rácsozatát ugyanis nem tudták újraalkotni, mivel az azt gyártó cég már évek óta felhagyott annak gyártásával... A DS9 vége óta a Defiant hídját egy Klingon cirkáló és egy 22. századi földi teherhajó (az ECS Fortunate az ENT-ből) hídjaként is felhasználták. A sorozat egyik epizódjában az Alderaan bolygón gyilkosság történik. A Star Wars-ban ezt a bolygót robbantja fel először a Halálcsillag... A produkciós stáb számtalan esetben Trek játékok alkatrészeit használta kellékként. Dr. Bashir pl. rendszeresen egy Romulán harcimadár villogó hajtóműgondolájával vizsgálta meg a pácienseket... A négyzetalakú poharak Quark bárjában voltaképp fejjel lefele fordított gyergyatartók... A Klingon vérbor ivászatánál használt kupák valójában pékségekben használt mérőpoharak... A Bajoriak pénzneme a Lita. Ugyanígy hívják Litvánia pénznemét is... A Wolf 359 valóban létezik: a csillag a Földtől 7,5 fényévre található. A Ferengi név a perzsa "farangi"-ból származik, a szó jelentése "külföldi". A Bajori szellemi vezetőket Kai-nak hívják. A japán nyelvben a "Kai" "változást" jelent. Sisko az egyetlen az öt sorozatfőszereplő (Kirk, Picard, Sisko, Janeway, Archer) közül, aki nem kapitányként kezdte a sorozatot. Avery Brooks az egyetlen színész, aki mind a 175 részben megjelent. A producerek elmondták, hogy a sorozat tervezése során három alapötletet vettek figyelembe. Az első egy újabb űrhajós kaland volt, a második egy űrállomás, a harmadik pedig egy távoli kolónia. A három közül az utóbbi tűnt a legcsábítóbbnak, mivel az a 19. század során zajló, nyugat felé való amerikai terjeszkedés közvetlen analógiájaként igen nagy sikereket érhetett volna el. Miután azonban kiderült, hogy a kolóniás koncepció esetén a jelenetek nagy részét nem tudnák stúdióban leforgatni, az űrállomás mellett maradtak...
JohnBart írta:

Jadzia Dax foltjait nem gyorsan felhelyezhető stencilmintával rakták fel a szereplő hölgyekre. Ehelyett minden forgatás előtt maga Michael Westmore, a Trek kiváló maszkmestere rajzolta meg az összes pontot - egyenként. Tehetséges fazon, annyi szent!

Eleinte elég sokáig tartott, de aztán ahogy egyre többször csinálta, kb egy óra alatt kész volt, ha jól emlékszek. Plusz a ruha alatt mindig ott volt római számokkal, hányadik festésnél tartottak. Egy idő után rendszeresen puskáznia kellett, hogy írja az egyre növekvő számokat.
JohnBart írta:

A DS9 Trials and Tribble-ations című részében a DS9 csapata visszakerül Kirk Enterprise-ára. A produkciós stáb az ott zajló jeleneteket két módon oldotta meg: egyrészt digitálisan összemosta az eredeti epizód jeleneteit a DS9 színészeivel, másrészt újraépítették az Enterprise néhány termét. Az igazi problémát meglepő módon az utóbbi megoldás adta: a gépház jellegzetes narancsszínű rácsozatát ugyanis nem tudták újraalkotni, mivel az azt gyártó cég már évek óta felhagyott annak gyártásával...

Nekem az a kedvenc sztorim ezzel az epizóddal kapcsolatban, ahogy a K7-es űrállomást megcsinálták. Minden apró részletet lemásoltak, az egyik ember olyat is észrevett, amit a többiek nem és ők ott értetlenkedtek, hogy minek kell ez meg az a modellre (azt hiszem, extra ablakok), de ő annyit mondott, bízzák csak rá. Aztán mikor felkapcsolta a fényeket, mindenki láthatta, neki volt igaza, 100%-ig úgy nézett ki az állomás, mint a régi epizódban.
JohnBart írta:

A DS9 vége óta a Defiant hídját egy Klingon cirkáló és egy 22. századi földi teherhajó (az ECS Fortunate az ENT-ből) hídjaként is felhasználták.

Hehe, tudtam, hogy ismerős valahonnan a Fortunate hídja.
JohnBart írta:

A sorozat egyik epizódjában az Alderaan bolygón gyilkosság történik. A Star Wars-ban ezt a bolygót robbantja fel először a Halálcsillag...

Jók az ilyen utalások. De a legjobb Trek - SW kapcsolat akkor is ez. The Shat rulz!
JohnBart írta:

A négyzetalakú poharak Quark bárjában voltaképp fejjel lefele fordított gyergyatartók...
A Klingon vérbor ivászatánál használt kupák valójában pékségekben használt mérőpoharak...

Az egyik DVD-s extrában is beszéltek erről, hogy mindenféle helyre elmentek, hogy különös, "idegen" poharakat találjanak.
JohnBart írta:

A producerek elmondták, hogy a sorozat tervezése során három alapötletet vettek figyelembe. Az első egy újabb űrhajós kaland volt, a második egy űrállomás, a harmadik pedig egy távoli kolónia. A három közül az utóbbi tűnt a legcsábítóbbnak, mivel az a 19. század során zajló, nyugat felé való amerikai terjeszkedés közvetlen analógiájaként igen nagy sikereket érhetett volna el. Miután azonban kiderült, hogy a kolóniás koncepció esetén a jelenetek nagy részét nem tudnák stúdióban leforgatni, az űrállomás mellett maradtak...

És milyen jó döntés volt ez!
#469326 JohnBart 2009. október. 20. 12:20
JohnBart
#467503 :: JohnBart (2009. október. 13. 15:48)
Necros írta: Hm, én úgy tudtam, a stúdió nem volt megelégedve vele és lecserélték.
Könnyen lehet, én az Űrszekerek.hu-n régebben olyat olvastam, hogy eléggé összeveszett a producerekkel, mondván, hogy derogált neki sci-fi sorozatban szerepelni. Nem tudom, mi lehet az igazság.
Necros írta: Jól jártunk volna a másik két hölggyel is. Én főleg Leick kisasszonynak örültem volna.
Magam is úgy vélem...
Most vettem észre, hogy a DS9 eddig kiesett az IMDB-s mélyanalízisből. Nem baj, ami késik, nem múlik...

Sisko szerepére sokáig az Enterprise Soval nagykövete, Gary Graham is esélyes volt (a produkciós csapat az Alien Nation című kult-scifiből emlékezett rá).

Vic Fontaine karakterét eredetileg ifj. Frank Sinatrának szánták, aki nagy rajongója volt a sorozatnak - ennek ellenére visszautasította a szerepet, mivel mindenképp idegent szeretett volna játszani.

Dax karaktere eredetileg egy alacsony gravitációval megáldott bolygóról származott volna, minek köszönhetően az állomáson egy tolószékben ülve, míg a kabinjában egy jetpack segítségével mozgott volna. A koncepció azonban túlontúl költségesnek bizonyult, így elvetették - bár Melora karaktere ehhez hasonló háttérsztorit kapott.

Jadzia Dax foltjait nem gyorsan felhelyezhető stencilmintával rakták fel a szereplő hölgyekre. Ehelyett minden forgatás előtt maga Michael Westmore, a Trek kiváló maszkmestere rajzolta meg az összes pontot - egyenként. Tehetséges fazon, annyi szent!

A DS9 Trials and Tribble-ations című részében a DS9 csapata visszakerül Kirk Enterprise-ára. A produkciós stáb az ott zajló jeleneteket két módon oldotta meg: egyrészt digitálisan összemosta az eredeti epizód jeleneteit a DS9 színészeivel, másrészt újraépítették az Enterprise néhány termét. Az igazi problémát meglepő módon az utóbbi megoldás adta: a gépház jellegzetes narancsszínű rácsozatát ugyanis nem tudták újraalkotni, mivel az azt gyártó cég már évek óta felhagyott annak gyártásával...

A DS9 vége óta a Defiant hídját egy Klingon cirkáló és egy 22. századi földi teherhajó (az ECS Fortunate az ENT-ből) hídjaként is felhasználták.

A sorozat egyik epizódjában az Alderaan bolygón gyilkosság történik. A Star Wars-ban ezt a bolygót robbantja fel először a Halálcsillag...

A produkciós stáb számtalan esetben Trek játékok alkatrészeit használta kellékként. Dr. Bashir pl. rendszeresen egy Romulán harcimadár villogó hajtóműgondolájával vizsgálta meg a pácienseket...

A négyzetalakú poharak Quark bárjában voltaképp fejjel lefele fordított gyergyatartók...

A Klingon vérbor ivászatánál használt kupák valójában pékségekben használt mérőpoharak...

A Bajoriak pénzneme a Lita. Ugyanígy hívják Litvánia pénznemét is...

A Wolf 359 valóban létezik: a csillag a Földtől 7,5 fényévre található.

A Ferengi név a perzsa "farangi"-ból származik, a szó jelentése "külföldi".

A Bajori szellemi vezetőket Kai-nak hívják. A japán nyelvben a "Kai" "változást" jelent.

Sisko az egyetlen az öt sorozatfőszereplő (Kirk, Picard, Sisko, Janeway, Archer) közül, aki nem kapitányként kezdte a sorozatot.

Avery Brooks az egyetlen színész, aki mind a 175 részben megjelent.

A producerek elmondták, hogy a sorozat tervezése során három alapötletet vettek figyelembe. Az első egy újabb űrhajós kaland volt, a második egy űrállomás, a harmadik pedig egy távoli kolónia. A három közül az utóbbi tűnt a legcsábítóbbnak, mivel az a 19. század során zajló, nyugat felé való amerikai terjeszkedés közvetlen analógiájaként igen nagy sikereket érhetett volna el. Miután azonban kiderült, hogy a kolóniás koncepció esetén a jelenetek nagy részét nem tudnák stúdióban leforgatni, az űrállomás mellett maradtak...
I am serious... and don't call me Shirley.
#467503 JohnBart 2009. október. 13. 15:48
JohnBart
#467466 :: Necros (2009. október. 13. 14:34)
JohnBart írta: Amikor a Doktort alakító Robert Picardo (respekt neki, a kedvencem a sorozatból) elment a meghallgatásra, hogy megszerezze a doki szerepét, arra kérték, hogy mondja el az alábbi mondatot: "Valaki elfelejtette kikapcsolni a programom!". Ő ezt meg is tette, majd hirtelen hozzátette: "Orvos vagyok, nem villanykörte!" Azonnal megkapta a szerepet.
Hehe, nagy figura.
JohnBart írta: Janeway szerepét eredetileg a francia-kanadai Genevieve Bujold játszotta volna, pár jelenetet le is forgattak vele, ő azonban pár nappal később hirtelen kilépett. Miután Janeway volt az abszolút második a szerepre, végül ő kapta meg a főszerepet. Érdekes egyébként, hogy Bujold már a sorozat elején is 53 éves volt, szóval a hetedik évad végére szinte nagymamaként kommandírozta volna a Voyagert, ha ottmarad.
Hm, én úgy tudtam, a stúdió nem volt megelégedve vele és lecserélték.
JohnBart írta: Jeri Ryan előtt Hetes karaktere után Hudson Leick (A Xena dögös szőke Callistoja) és Claudia Christian (A Babylon5 Ivanovája) is érdeklődött.
Jól jártunk volna a másik két hölggyel is. Én főleg Leick kisasszonynak örültem volna.
JohnBart írta: Samantha Wildmant valós személy után nevezték el, egy balesetben meghalt gyermek után, akinek a szervei megmentették az íróstáb egyik tagjának, Jimmy Diggs feleségének az életét. Miután a valódi Wildman nagy állatbarát volt, a sorozatbeli megfelelője a xenobiológiai laborban dolgozott.
Szép gesztus.
JohnBart írta: A sorozat utolsó részében Janeway egy legénységi fotót ad Tuvok kezébe. A fotó a Paramount által kibocsájtott, ötödik évadot reklámozó promóciós kép.
JohnBart írta: A TNG-ben vendégszereplő Michelle Forbes karakterét (Ro Larent) két sorozatban akarták állandó szereplővé tenni: először a DS9-ben, utána a Voyagerben. Miután akkoriban Michellenek több filmes szerepe is volt, nem akart leragadni a sorozatoknál, így mindkét ajánlatot visszautasította. Állítólag ez vezetett Torres hadnagy karakterének kidolgozásához...
Kira esetében nagyon örülök, hogy nem vállalta el, a Voyagernél érdekes lehetett volna, elég hasonló volt B'Elanna karakteréhez.
Necros írta:


Hm, én úgy tudtam, a stúdió nem volt megelégedve vele és lecserélték.

Könnyen lehet, én az Űrszekerek.hu-n régebben olyat olvastam, hogy eléggé összeveszett a producerekkel, mondván, hogy derogált neki sci-fi sorozatban szerepelni. Nem tudom, mi lehet az igazság.
Necros írta:


Jól jártunk volna a másik két hölggyel is. Én főleg Leick kisasszonynak örültem volna.

Magam is úgy vélem...
I am serious... and don't call me Shirley.
#467466 Necros 2009. október. 13. 14:34
Necros
#467452 :: JohnBart (2009. október. 13. 13:46)
Az IMDB-n nemrég a Voyagerről olvasgattam, mondanom sem kell, ott is találtam néhány felettébb érdekes tényt... Amikor a Doktort alakító Robert Picardo (respekt neki, a kedvencem a sorozatból) elment a meghallgatásra, hogy megszerezze a doki szerepét, arra kérték, hogy mondja el az alábbi mondatot: "Valaki elfelejtette kikapcsolni a programom!". Ő ezt meg is tette, majd hirtelen hozzátette: "Orvos vagyok, nem villanykörte!" Azonnal megkapta a szerepet. Janeway szerepét eredetileg a francia-kanadai Genevieve Bujold játszotta volna, pár jelenetet le is forgattak vele, ő azonban pár nappal később hirtelen kilépett. Miután Janeway volt az abszolút második a szerepre, végül ő kapta meg a főszerepet. Érdekes egyébként, hogy Bujold már a sorozat elején is 53 éves volt, szóval a hetedik évad végére szinte nagymamaként kommandírozta volna a Voyagert, ha ottmarad. Egyébként Janeway karakterével kapcsolatban még a Terminator 1 és 2 Linda Hamiltonának a neve is felmerült. Igaz, ő nem volt meghallgatáson... A Paramount eredetileg idegenkedett egy női kapitány gondolatától, Janeway karakterére így többek között Gary Graham (az ENT Sovalja) is jelentkezett. Jeri Ryan előtt Hetes karaktere után Hudson Leick (A Xena dögös szőke Callistoja) és Claudia Christian (A Babylon5 Ivanovája) is érdeklődött. Tim Russ eredetileg a TNG Geordi La Forge-a lett volna, azonban LeVar Burton az utolsó pillanatban kapta meg a szerepet helyette. Mielőtt Tuvok lett volna, számtalan vendégszereppel vigasztalódott: tagja volt a Nemzedékekben az Enterprise-B legénységének, Klingont alakított a DS9 egyik epizódjában (2x04), illetve bosszút állt LeVaron a TNG hatodik évadában, amikor terroristaként robbanószert lopott az Enterprise-D-ről. A Trekben hat karakter van, akik több Új Nemzedék korabeli sorozatban (TNG-ben, a VOY-ban és a DS9-ben) is megjelentek: Riker, Troi, Quark, Q, Kang és Gul Evek. Ugyanakkor a VOY az egyetlen sori a fenti három közül, amelyben mind a hat karakter szerepelt. Robert Duncan McNeill már a Voyager előtt megjelent a Trekben, a TNG ötödik évadában volt egy vendégszerepe Nicholas Locarnóként. Érdekes, hogy bár a karakter személyisége teljesen megegyezik a VOY Paris hadnagyáéval, a TNG-ben mégis más a neve. Ennek oka, hogy eredetileg a TNG-ben megjelent karaktert tették volna a VOY állandó szereplőjévé, miután azonban ez azzal járt volna, hogy minden egyes epizódbeli megjelenés után jogdíjat kell fizetni a TNG-epizód írójának, inkább nevet változtattak. Jeri Ryan négyszer utasította vissza Hetes szerepét, végül a producer Jeri Taylor állandó lobbizása miatt adta be a derekát. Mit is mondhatnék... Köszönjük, Taylor!!! A 47-es szám igen sokszor megjelenik a dátumokban és a számítógépek képernyőjén. Ezt a hagyományt eredetileg Joe Menosky, a TNG-íróstáb egyik tagja kezdte el. Az eredetét egy matematikaprofesszornál kell keresni, aki egyszer egy előadásán (amin Menosky hallgatóként vett részt) egy viccel bebizonyította, hogy minden szám egyenlő 47-el. Samantha Wildmant valós személy után nevezték el, egy balesetben meghalt gyermek után, akinek a szervei megmentették az íróstáb egyik tagjának, Jimmy Diggs feleségének az életét. Miután a valódi Wildman nagy állatbarát volt, a sorozatbeli megfelelője a xenobiológiai laborban dolgozott. Az ENT Malcolm Reedje, Dominic Keating, a sorozat vége felé elment egy epizódmeghallgatásra, hogy kipróbálja magát egy vendégszerepben. Rick Berman beszélte le a szerepvállalásról, mivel már akkor kinézte magának Reed karakterére. A VOY jelentette az átmenetet a sorozatoknál a CGI-használat tekintetében. Míg a korábbi sorozatoknál az űrhajók/űrállomások mind rendelkeztek egy nagyobb műanyag-fém modellel, a VOY utolsó évadaiban már hátrahagyták ezt a módszert, és kizárólag CGI-vel jelenítették meg a hajót. A sorozat utolsó részében Janeway egy legénységi fotót ad Tuvok kezébe. A fotó a Paramount által kibocsájtott, ötödik évadot reklámozó promóciós kép. Az ENT Travis Mayweatherje két vendégszerepre is jelentkezett: az egyik Tuvok fia lett volna. A Q2 című epizódban, Q megkéri Janeway-t, hogy nevelje meg a fiát, Q2-t. A karaktereket egy igazi apa-fiú páros játszotta: Q-t John de Lancie, Q2-t Keegan de Lancie alakította. A Voyager gépházában található antianyag-reaktor (warp core ) díszlete ugyanaz, mint amit az első három Trek-filmben használtak az Enterprise fedélzetén. A TNG-ben vendégszereplő Michelle Forbes karakterét (Ro Larent) két sorozatban akarták állandó szereplővé tenni: először a DS9-ben, utána a Voyagerben. Miután akkoriban Michellenek több filmes szerepe is volt, nem akart leragadni a sorozatoknál, így mindkét ajánlatot visszautasította. Állítólag ez vezetett Torres hadnagy karakterének kidolgozásához...
JohnBart írta:

Amikor a Doktort alakító Robert Picardo (respekt neki, a kedvencem a sorozatból) elment a meghallgatásra, hogy megszerezze a doki szerepét, arra kérték, hogy mondja el az alábbi mondatot: "Valaki elfelejtette kikapcsolni a programom!". Ő ezt meg is tette, majd hirtelen hozzátette: "Orvos vagyok, nem villanykörte!" Azonnal megkapta a szerepet.

Hehe, nagy figura.
JohnBart írta:

Janeway szerepét eredetileg a francia-kanadai Genevieve Bujold játszotta volna, pár jelenetet le is forgattak vele, ő azonban pár nappal később hirtelen kilépett. Miután Janeway volt az abszolút második a szerepre, végül ő kapta meg a főszerepet. Érdekes egyébként, hogy Bujold már a sorozat elején is 53 éves volt, szóval a hetedik évad végére szinte nagymamaként kommandírozta volna a Voyagert, ha ottmarad.

Hm, én úgy tudtam, a stúdió nem volt megelégedve vele és lecserélték.
JohnBart írta:

Jeri Ryan előtt Hetes karaktere után Hudson Leick (A Xena dögös szőke Callistoja) és Claudia Christian (A Babylon5 Ivanovája) is érdeklődött.

Jól jártunk volna a másik két hölggyel is. Én főleg Leick kisasszonynak örültem volna.
JohnBart írta:

Samantha Wildmant valós személy után nevezték el, egy balesetben meghalt gyermek után, akinek a szervei megmentették az íróstáb egyik tagjának, Jimmy Diggs feleségének az életét. Miután a valódi Wildman nagy állatbarát volt, a sorozatbeli megfelelője a xenobiológiai laborban dolgozott.

Szép gesztus.
JohnBart írta:

A sorozat utolsó részében Janeway egy legénységi fotót ad Tuvok kezébe. A fotó a Paramount által kibocsájtott, ötödik évadot reklámozó promóciós kép.


JohnBart írta:

A TNG-ben vendégszereplő Michelle Forbes karakterét (Ro Larent) két sorozatban akarták állandó szereplővé tenni: először a DS9-ben, utána a Voyagerben. Miután akkoriban Michellenek több filmes szerepe is volt, nem akart leragadni a sorozatoknál, így mindkét ajánlatot visszautasította. Állítólag ez vezetett Torres hadnagy karakterének kidolgozásához...

Kira esetében nagyon örülök, hogy nem vállalta el, a Voyagernél érdekes lehetett volna, elég hasonló volt B'Elanna karakteréhez.
#467452 JohnBart 2009. október. 13. 13:46
JohnBart
#466804 :: JohnBart (2009. október. 10. 21:13)
Valahonnan gondoltam, hogy az a videó fel fogja kelteni az érdeklődésedet...
Az IMDB-n nemrég a Voyagerről olvasgattam, mondanom sem kell, ott is találtam néhány felettébb érdekes tényt...

Amikor a Doktort alakító Robert Picardo (respekt neki, a kedvencem a sorozatból) elment a meghallgatásra, hogy megszerezze a doki szerepét, arra kérték, hogy mondja el az alábbi mondatot: "Valaki elfelejtette kikapcsolni a programom!". Ő ezt meg is tette, majd hirtelen hozzátette: "Orvos vagyok, nem villanykörte!" Azonnal megkapta a szerepet.

Janeway szerepét eredetileg a francia-kanadai Genevieve Bujold játszotta volna, pár jelenetet le is forgattak vele, ő azonban pár nappal később hirtelen kilépett. Miután Janeway volt az abszolút második a szerepre, végül ő kapta meg a főszerepet. Érdekes egyébként, hogy Bujold már a sorozat elején is 53 éves volt, szóval a hetedik évad végére szinte nagymamaként kommandírozta volna a Voyagert, ha ottmarad.
Egyébként Janeway karakterével kapcsolatban még a Terminator 1 és 2 Linda Hamiltonának a neve is felmerült. Igaz, ő nem volt meghallgatáson...

A Paramount eredetileg idegenkedett egy női kapitány gondolatától, Janeway karakterére így többek között Gary Graham (az ENT Sovalja) is jelentkezett.

Jeri Ryan előtt Hetes karaktere után Hudson Leick (A Xena dögös szőke Callistoja) és Claudia Christian (A Babylon5 Ivanovája) is érdeklődött.

Tim Russ eredetileg a TNG Geordi La Forge-a lett volna, azonban LeVar Burton az utolsó pillanatban kapta meg a szerepet helyette. Mielőtt Tuvok lett volna, számtalan vendégszereppel vigasztalódott: tagja volt a Nemzedékekben az Enterprise-B legénységének, Klingont alakított a DS9 egyik epizódjában (2x04), illetve bosszút állt LeVaron a TNG hatodik évadában, amikor terroristaként robbanószert lopott az Enterprise-D-ről.

A Trekben hat karakter van, akik több Új Nemzedék korabeli sorozatban (TNG-ben, a VOY-ban és a DS9-ben) is megjelentek: Riker, Troi, Quark, Q, Kang és Gul Evek. Ugyanakkor a VOY az egyetlen sori a fenti három közül, amelyben mind a hat karakter szerepelt.

Robert Duncan McNeill már a Voyager előtt megjelent a Trekben, a TNG ötödik évadában volt egy vendégszerepe Nicholas Locarnóként. Érdekes, hogy bár a karakter személyisége teljesen megegyezik a VOY Paris hadnagyáéval, a TNG-ben mégis más a neve. Ennek oka, hogy eredetileg a TNG-ben megjelent karaktert tették volna a VOY állandó szereplőjévé, miután azonban ez azzal járt volna, hogy minden egyes epizódbeli megjelenés után jogdíjat kell fizetni a TNG-epizód írójának, inkább nevet változtattak.

Jeri Ryan négyszer utasította vissza Hetes szerepét, végül a producer Jeri Taylor állandó lobbizása miatt adta be a derekát. Mit is mondhatnék... Köszönjük, Taylor!!!

A 47-es szám igen sokszor megjelenik a dátumokban és a számítógépek képernyőjén. Ezt a hagyományt eredetileg Joe Menosky, a TNG-íróstáb egyik tagja kezdte el. Az eredetét egy matematikaprofesszornál kell keresni, aki egyszer egy előadásán (amin Menosky hallgatóként vett részt) egy viccel bebizonyította, hogy minden szám egyenlő 47-el.

Samantha Wildmant valós személy után nevezték el, egy balesetben meghalt gyermek után, akinek a szervei megmentették az íróstáb egyik tagjának, Jimmy Diggs feleségének az életét. Miután a valódi Wildman nagy állatbarát volt, a sorozatbeli megfelelője a xenobiológiai laborban dolgozott.

Az ENT Malcolm Reedje, Dominic Keating, a sorozat vége felé elment egy epizódmeghallgatásra, hogy kipróbálja magát egy vendégszerepben. Rick Berman beszélte le a szerepvállalásról, mivel már akkor kinézte magának Reed karakterére.

A VOY jelentette az átmenetet a sorozatoknál a CGI-használat tekintetében. Míg a korábbi sorozatoknál az űrhajók/űrállomások mind rendelkeztek egy nagyobb műanyag-fém modellel, a VOY utolsó évadaiban már hátrahagyták ezt a módszert, és kizárólag CGI-vel jelenítették meg a hajót.

A sorozat utolsó részében Janeway egy legénységi fotót ad Tuvok kezébe. A fotó a Paramount által kibocsájtott, ötödik évadot reklámozó promóciós kép.

Az ENT Travis Mayweatherje két vendégszerepre is jelentkezett: az egyik Tuvok fia lett volna.

A Q2 című epizódban, Q megkéri Janeway-t, hogy nevelje meg a fiát, Q2-t. A karaktereket egy igazi apa-fiú páros játszotta: Q-t John de Lancie, Q2-t Keegan de Lancie alakította.

A Voyager gépházában található antianyag-reaktor (warp core ) díszlete ugyanaz, mint amit az első három Trek-filmben használtak az Enterprise fedélzetén.

A TNG-ben vendégszereplő Michelle Forbes karakterét (Ro Larent) két sorozatban akarták állandó szereplővé tenni: először a DS9-ben, utána a Voyagerben. Miután akkoriban Michellenek több filmes szerepe is volt, nem akart leragadni a sorozatoknál, így mindkét ajánlatot visszautasította. Állítólag ez vezetett Torres hadnagy karakterének kidolgozásához...
I am serious... and don't call me Shirley.
#466804 JohnBart 2009. október. 10. 21:13
JohnBart
#466795 :: Necros (2009. október. 10. 20:53)
Ez hatalmas! OFF: A kapcsolódó videók közt ez sem volt rossz.
Valahonnan gondoltam, hogy az a videó fel fogja kelteni az érdeklődésedet...
I am serious... and don't call me Shirley.
#466795 Necros 2009. október. 10. 20:53
Necros
#466786 :: JohnBart (2009. október. 10. 20:39)
Ez szerintem odavág. Nem maradt meg bennem különösebben a Szupercsapat (leszámítva, hogy minden epizódban egy tankkal és szerszámokkal teli fészerbe zárták őket az idióta gonoszok, és mindig alulról mutatták nagytotálban, ahogy hátulról ráugranak a rosszarcúakra, akkor is, ha előtte szemben álltak velük), de ez a párosítás üt.
Ez hatalmas!

OFF: A kapcsolódó videók közt ez sem volt rossz.
#466786 JohnBart 2009. október. 10. 20:39
JohnBart
#466227 :: Necros (2009. október. 08. 21:02)
Nem ismerem a játékot, csak a GameFAQs oldal alapján tippelek: 1: van elég energiája a transzporternek? 5.99-en belül vagy (távolság, gondolom, km)? Én a Bridge Commanderrel játszottam, az nagyon tetszett. Igaz, sokáig nem jutottam, mert néhány pálya után állandóan szétlőtték a hajómat, én pedig meguntam és hagytam a fenébe. Majd elő kell venni újra valamikor, kicsit több felkészüléssel, mert akkor csak úgy "érzésből" játszottam, a taktikára, a lehetőségek alaposabb megismerésére kevés időt fordítottam. Nem egyszerű dolog csillaghajó kapitánynak lenni, az biztos. Mindjárt nyitok egy Trek játékos topikot is, hogy ne itt offoljunk. szerk.: Itt a link.
Ez szerintem odavág. Nem maradt meg bennem különösebben a Szupercsapat (leszámítva, hogy minden epizódban egy tankkal és szerszámokkal teli fészerbe zárták őket az idióta gonoszok, és mindig alulról mutatták nagytotálban, ahogy hátulról ráugranak a rosszarcúakra, akkor is, ha előtte szemben álltak velük), de ez a párosítás üt.
I am serious... and don't call me Shirley.
#466227 Necros 2009. október. 08. 21:02
Necros
#466186 :: Arbyter (2009. október. 08. 19:50)
Nem találtam a fórumon Star Trek-játékoknak szentelt topikot, úgyhogy ha nem gond, ide írnék. Megint előszedtem a Starfleet Command III.-at, korábban már játszottam vele, de akkor gyorsan abbahagytam, mivel túl bonyolultnak találtam, de most nagyon megjött hozzá a kedvem, úgyhogy teszek vele még egy próbát. Viszont bonyodalmak már most is vannak az elején. Ha valaki játszott ezzel a játékkal, arra kérném, segítsen nekem egy kicsit a következő dolgokban: 1) A 4. tutorialnál, amikor a szállítóhajót kell kicsit megszórni, hogy megszűnjön a pajzsa és át lehessen sugározni az osztagot a fézer szabotálására, valamiért nem tudom áttranszportálni az embereket. A pajzsot nagyjából egy fotontorpedóval és egy kis fézertűzzel kiütöm, de aztán sehogy sem tudom átküldeni az egységet. Kijelöltem célpontnak a fézert, benyomtam a bal felső sarokban azt a készenléti akármit, de hiába vagyok transzportertávolságban, nem csinál semmit. Még ha az 'All Marines' vagy a 'One Marine' gombra kattintok, akkor sem reagál. Valaki elmagyarázná ennek a menetét? 2) Hogy lehet a kijelölést megszűntetni? Mert eléggé zavaró, hogy pl. a tutorialban becélzom az Enterprise-t, de sehogy sem akarja leszedni róla a kijelölést... Egyelőre talán csak ennyi, majd még lehet hogy jelentkezek kérdésekkel.
Nem ismerem a játékot, csak a GameFAQs oldal alapján tippelek:
1: van elég energiája a transzporternek? 5.99-en belül vagy (távolság, gondolom, km)?

Én a Bridge Commanderrel játszottam, az nagyon tetszett. Igaz, sokáig nem jutottam, mert néhány pálya után állandóan szétlőtték a hajómat, én pedig meguntam és hagytam a fenébe. Majd elő kell venni újra valamikor, kicsit több felkészüléssel, mert akkor csak úgy "érzésből" játszottam, a taktikára, a lehetőségek alaposabb megismerésére kevés időt fordítottam. Nem egyszerű dolog csillaghajó kapitánynak lenni, az biztos.

Mindjárt nyitok egy Trek játékos topikot is, hogy ne itt offoljunk.
szerk.: Itt a link.
#466186 Arbyter 2009. október. 08. 19:50
Arbyter
Nem találtam a fórumon Star Trek-játékoknak szentelt topikot, úgyhogy ha nem gond, ide írnék. Megint előszedtem a Starfleet Command III.-at, korábban már játszottam vele, de akkor gyorsan abbahagytam, mivel túl bonyolultnak találtam, de most nagyon megjött hozzá a kedvem, úgyhogy teszek vele még egy próbát. Viszont bonyodalmak már most is vannak az elején. Ha valaki játszott ezzel a játékkal, arra kérném, segítsen nekem egy kicsit a következő dolgokban:

1) A 4. tutorialnál, amikor a szállítóhajót kell kicsit megszórni, hogy megszűnjön a pajzsa és át lehessen sugározni az osztagot a fézer szabotálására, valamiért nem tudom áttranszportálni az embereket. A pajzsot nagyjából egy fotontorpedóval és egy kis fézertűzzel kiütöm, de aztán sehogy sem tudom átküldeni az egységet. Kijelöltem célpontnak a fézert, benyomtam a bal felső sarokban azt a készenléti akármit, de hiába vagyok transzportertávolságban, nem csinál semmit. Még ha az 'All Marines' vagy a 'One Marine' gombra kattintok, akkor sem reagál. Valaki elmagyarázná ennek a menetét?

2) Hogy lehet a kijelölést megszűntetni? Mert eléggé zavaró, hogy pl. a tutorialban becélzom az Enterprise-t, de sehogy sem akarja leszedni róla a kijelölést...

Egyelőre talán csak ennyi, majd még lehet hogy jelentkezek kérdésekkel.
#465603 találd]{i 2009. október. 06. 00:31
találd]{i
A DS9-ben nekem Dax volt a kedvencem. Érdekes, hogy

Meg Odo. Öregem, azért kipróbálnám milyen sassá vagy egy darab kaviccsá változni
#465589 Necros 2009. október. 05. 22:44
Necros
#465391 :: JohnBart (2009. október. 05. 11:23)
Necros írta: Hm, lássuk: - Szerinted jó döntés volt, hogy a 4. évadban "leigazolták" Worfot?
Szerintem felettébb, mivel pár klingon-centrikus részt leszámítva eléggé a háttérbe szorult Picard, Riker, Troi, Data és Crusher mellett...
Necros írta: - Kedvenc és legkevésbé kedvelt (esetleg utált) epizód?
Trouble with Tribbles, és a Worfhoz intézett kérdés: -Worf, ekkor miért nem volt redős homloka a klingonoknak? -Hosszú történet. A legkevésbé a Tüköruniverzumos részek jöttek be, 1-2 ilyen epizód sorozatonként elmegy, de lassan már kezdett prominensebbé válni az alternatív univerzum, amitől inkább zavaró lett az egész.
Necros írta: - Kedvenc klingon?
Hát Worf!
Necros írta: - A főcímzene melyik változata tetszett jobban? Az első 3 évadé vagy a 4-7-iké?
Kövezz meg, de egyik sem gyakorolt rám mély hatást...
Necros írta: - Zavart ahogy Keiko beszélt?
Csak szinkronnal hallottam, szóval nem.
Necros írta: - Hiteles volt számotokra a Ben és Jake Sisko közti apa-fiú, valamint a Julian és Miles közti baráti kapcsolat?
Az apa-fiú kezdetben nem (gondolom bele kellett rázódniuk a szerepbe), Julian és Miles azonban teljesen rendben voltak.
Necros írta: - Zavart, hogy nem csillaghajón, hanem egy űrállomáson játszódott a sorozat?
Dehogy zavart. Az egyik nagy előnye a sorinak, hogy végre elszakadt az "egy űrhajó - egy legénység" sablontól...
Necros írta: - Tetszett a komolyabb hangvétel, a Föderáció realistább bemutatása?
Nagyon is. Végre nem az Enterprise-D-hez hasonló kiváló, makulátlan tisztek népesítik be a sorit, hanem esendő, tökéletlen EMBEREK. Lefolyt az optimista máz a Trekről, de hejj, milyen jól is tette Ira Behr, hogy leolvasztotta. Hangulatában később kb. az ENT harmadik évadára emlékeztetett egy csomó rész, ami nálam nagy dicséret...
Necros írta: - A vallás behozatala érdekes döntés volt, vélemények?
Nem láttam ilyen részeket, de a Battlestar Galactica óta én már nem lepődnék meg semmin...
JohnBart írta:

A legkevésbé a Tüköruniverzumos részek jöttek be, 1-2 ilyen epizód sorozatonként elmegy, de lassan már kezdett prominensebbé válni az alternatív univerzum, amitől inkább zavaró lett az egész.

Érdekes, én imádtam mindegyiket. Tetszett, hogy nem csak odamentek, felkavarták a... azt, és hagyták, hadd háborúzzanak egymás közt. Igaz, nem önszántukból, de azért visszatértek és segítettek a jófiúknak. Plusz a színészek új dolgokat csinálhattak, sok humoros helyzetet teremtve ezzel, és az Intendant miatt sem mondhatok mást. Két zenés videó: egy és kettő. Nana Visitor:
JohnBart írta:

Kövezz meg, de egyik sem gyakorolt rám mély hatást...

Na még ilyet, azért a DS9-t kedvelők általában imádják. Egyébként Emmy díjat is nyert a főcímzene.
JohnBart írta:

Nagyon is. Végre nem az Enterprise-D-hez hasonló kiváló, makulátlan tisztek népesítik be a sorit, hanem esendő, tökéletlen EMBEREK. Lefolyt az optimista máz a Trekről, de hejj, milyen jól is tette Ira Behr, hogy leolvasztotta. Hangulatában később kb. az ENT harmadik évadára emlékeztetett egy csomó rész, ami nálam nagy dicséret...

Ezzel nem egészen értek egyet. Szerintem az optimizmus és a remény ugyanúgy megvan, csak nem hallgatják el a hibákat sem.
#465391 JohnBart 2009. október. 05. 11:23
JohnBart
#465017 :: Necros (2009. október. 03. 23:08)
Itt van még pár kép róla, köztük két igen csábító pózolós kép abban az alig valami ruhában.
Arbyter írta: Ui.: Ilyen kérdéssorozat még jöhet.
Hm, lássuk: - Szerinted jó döntés volt, hogy a 4. évadban "leigazolták" Worfot? - Kedvenc és legkevésbé kedvelt (esetleg utált) epizód? - Kedvenc klingon? - A főcímzene melyik változata tetszett jobban? Az első 3 évadé vagy a 4-7-iké? - Zavart ahogy Keiko beszélt? - Kedvenc Vic Fontaine dal? Azoknak, akik már látták a hatodik évad végét és a hetedik évadot is. - Hiteles volt számotokra a Ben és Jake Sisko közti apa-fiú, valamint a Julian és Miles közti baráti kapcsolat? - Zavart, hogy nem csillaghajón, hanem egy űrállomáson játszódott a sorozat? - Tetszett a komolyabb hangvétel, a Föderáció realistább bemutatása? - A vallás behozatala érdekes döntés volt, vélemények? Most ennyi, még gondolkozok majd kérdéseken, de ti is kérdezzetek. Az előzőnél nem lehetett mindegyik kérdésnél sejteni, mi a véleményem, íme, kiegészítve a mostaniakkal: - Kira - Garak a kedvenc nem főszereplő karakterem Zseniális szövegeket írtak neki és Andrew Robinson is lubickol a szerepben. Az egyik kedvenc idézetem: - Nagyon nehéz választani egy kapitányt, mindegyiket imádom, de talán Siskóra tenném le a voksomat. - Defiant: "It's on a five year mission to kick ass." Nekem a kedvenc hajóm. De a TNG filmekben és az ENT-ben látható Enterprise is közel áll a szívemhez. - Kai Winn: imádom utálni. - Jeffrey Combs: isten - M'Pella - A The Visitor az egyik kedvenc DS9 epizódom, Tony Todd szintén isten. - Worf behozása nagyszerű döntés volt, Jadzia karakterének is nagyon jót tett. - Utálni egyiket sem tudom, kedvencből viszont van néhány: Vagy ez túl sok? - A kedvenc klingon karakterem Martok, kétség nem fér hozzá. JG Hertzler zseniális. - Egyértelműen az utóbbi, sötétebb, jobban illik a hangulathoz. - Engem igen. - Egyet nem tudok választani, de az albumról, ami nem volt benne a sorozatban: That Old Black Magic. - Szerintem a színészek és az írók kiváló munkát végeztek, engem meggyőztek. - Egyáltalán nem, jó a változatosság és így sem volt unalmas egy cseppet sem a sorozat. - Én örültem a komolyabb, komorabb stílusnak, részben ezért is szerettem meg annyira a DS9-t. - Zavart is meg nem is. Kicsit zavart, mert elég vallásellenes vagyok, de itt mégis volt értelme a dolognak, mert olyan lényekben hittek, akik valóban léteztek, nem csak egy mesefigura volt az imájuk tárgya. Plusz a sorozat bemutatta a negatív oldalát is a dolognak, az elvakult hitet.
Necros írta:


Hm, lássuk:
- Szerinted jó döntés volt, hogy a 4. évadban "leigazolták" Worfot?

Szerintem felettébb, mivel pár klingon-centrikus részt leszámítva eléggé a háttérbe szorult Picard, Riker, Troi, Data és Crusher mellett...
Necros írta:

- Kedvenc és legkevésbé kedvelt (esetleg utált) epizód?

Trouble with Tribbles, és a Worfhoz intézett kérdés:
-Worf, ekkor miért nem volt redős homloka a klingonoknak?
-Hosszú történet.

A legkevésbé a Tüköruniverzumos részek jöttek be, 1-2 ilyen epizód sorozatonként elmegy, de lassan már kezdett prominensebbé válni az alternatív univerzum, amitől inkább zavaró lett az egész.

Necros írta:

- Kedvenc klingon?

Hát Worf!

Necros írta:

- A főcímzene melyik változata tetszett jobban? Az első 3 évadé vagy a 4-7-iké?

Kövezz meg, de egyik sem gyakorolt rám mély hatást...

Necros írta:

- Zavart ahogy Keiko beszélt?

Csak szinkronnal hallottam, szóval nem.

Necros írta:

- Hiteles volt számotokra a Ben és Jake Sisko közti apa-fiú, valamint a Julian és Miles közti baráti kapcsolat?

Az apa-fiú kezdetben nem (gondolom bele kellett rázódniuk a szerepbe), Julian és Miles azonban teljesen rendben voltak.

Necros írta:

- Zavart, hogy nem csillaghajón, hanem egy űrállomáson játszódott a sorozat?

Dehogy zavart. Az egyik nagy előnye a sorinak, hogy végre elszakadt az "egy űrhajó - egy legénység" sablontól...

Necros írta:

- Tetszett a komolyabb hangvétel, a Föderáció realistább bemutatása?

Nagyon is. Végre nem az Enterprise-D-hez hasonló kiváló, makulátlan tisztek népesítik be a sorit, hanem esendő, tökéletlen EMBEREK. Lefolyt az optimista máz a Trekről, de hejj, milyen jól is tette Ira Behr, hogy leolvasztotta. Hangulatában később kb. az ENT harmadik évadára emlékeztetett egy csomó rész, ami nálam nagy dicséret...

Necros írta:

- A vallás behozatala érdekes döntés volt, vélemények?

Nem láttam ilyen részeket, de a Battlestar Galactica óta én már nem lepődnék meg semmin...
I am serious... and don't call me Shirley.
#465159 Necros 2009. október. 04. 15:26
Necros
#465135 :: Arbyter (2009. október. 04. 14:26)
-Worf behozatala nagyon jól jött, én eleinte nem is tudtam, hogy csak a 4. évadban csatlakozott a sorozathoz, el sem tudnám képzelni nélküle a DS9-t. Ha már Worf-nál tartunk, nekem nagyon tetszett a Kapcsolatfelvétel című film egyik jelenete, amikor a Borg kockával való harcban a Worf által vezetett Defiant legénységét átsugározták az Enterprise-ra, Riker később odapiszkált kicsit Worf-nak a Defiant-ot illetően (kicsinek nevezte) -Ezzel én még várnék, majd akkor csinálok egy listát, ha a még hátralévő két évadot láttam. Egyébként van néhány rész, amit ki tudok emelni, az ötödik évad utolsó és a hatodik évad ötödik, ill. hatodik részét már itt is éltettem , de így hirtelen még az ugrik be, amikor egy Jem'Hadar osztaggal kellett együtt dolgozniuk, vagy amikor a "rájszára" mentek (bocs, nem tudom hogy írják), főleg Dax miatt. -Kedvenc klingonom, ha csak ezt a sorozatot veszem figyelembe, Worf, de nekem is tetszik Martok karaktere is. -TV6-on csak a 4. évadtól kezdték el adni, így a 3. évad főcímzenéjét én még nem hallottam. Eleinte gyerekesnek tűnt a hangzása, de most már eljutott az "elmegy" kategóriába. -Én semmi furcsaságot nem vettem észre rajta. -Még nem láttam ezeket a részeket. -Szerintem mindkettő jól megvan csinálva, utóbbi a Voyager Paris-Kim barátságára emlékeztet egy-az-egyben. -Amikor még nem láttam egy részt sem a sorozatból, csak egy rövid leírást olvastam róla, érdekesnek találtam, azt gondoltam, úgysem tudják annyira egy államos körül tartani az eseményeket (remélem értitek), de végülis jól megvan csinálva. -Nekem nagyon bejött. -Semleges véleménnyel vagyok róla.
Arbyter írta:

de így hirtelen még az ugrik be, amikor egy Jem'Hadar osztaggal kellett együtt dolgozniuk, vagy amikor a "rájszára" mentek (bocs, nem tudom hogy írják), főleg Dax miatt.

Az első nekem is tetszett, a másik szintén, nekem is Dax és a többi szép hölgyemény miatt. De amúgy sem mondanám rossznak, pedig sokan szidják.
Arbyter írta:

-TV6-on csak a 4. évadtól kezdték el adni, így a 3. évad főcímzenéjét én még nem hallottam. Eleinte gyerekesnek tűnt a hangzása, de most már eljutott az "elmegy" kategóriába.

Gyerekes? Elmegy? Na, ilyet ritkán hallok a DS9 főcíméről. Na mindegy: főcím 1-3, 4-7.
Arbyter írta:

-Én semmi furcsaságot nem vettem észre rajta.

Mert szinkronnal nézed. Itt egy klip az első évadból, Keiko is beszél benne: Rumpelstiltskin Engem az zavart, hogy mindig úgy beszélt, mintha náthás lenne.
Arbyter írta:

-Szerintem mindkettő jól megvan csinálva, utóbbi a Voyager Paris-Kim barátságára emlékeztet egy-az-egyben.

Hasonlóság van, de szerintem a Voyagerben közel sem csinálták meg ilyen jól a baráti szálat, főleg Harry Kim kidolgozatlan karaktere miatt.