Mertem feltételezni, hogy az ömlesztett, több gigabyte-nyi szellemi termék esetében a hype hiánya, vagy egy rosszul időzített megjelenés miatt kerültek ketrecbe lelkes fejlesztők produktumai. Emiatt is esett rosszul, hogy a lengyel City Interactive-ba vetett bizalmammal visszaélt a brigád, és nem hogy egy a minimális követelményeket megközelítő terméket nem tudtak kalapálni, de sikeresen megalkották minden idők egyik leggyengébb „akciójátékát”.

Megkopott arzenál


Az egyébként impozáns doboz hátoldalán fellelhető reklámszövegre némi keserű iróniával válaszolnék. Az Unreal Championship (2002) első felvonása alatt dolgozó motor hajtja e lengyel művet, melyet a 2006-os esztendőben még a legnagyobb jóindulattal sem nevezhettem volna kifinomultnak. A karakterek szögletes mivolta még csak a jéghegy csúcsa, a tengernyi programhiba karöltve a kritikán aluli textúrázással, illetve a — fényévenként feltűnő — lángnyelvek keveredésének módjával garantálja a kellemetlen perceket.

A játék tíz mozgalmas misszióval próbálja elhitetni a mit sem sejtő vevővel, hogy helyesen választott. Nos, ezen akciók olyannyira dinamikusak, hogy egy küldetés csupán futásból, illetve terroristák eliminálásából áll, kik mellesleg akkor is elhullnak, ha éppen a kislábujjukon lévő tyúkszemet találjuk el egy 9 mm-es pisztollyal. Ha pedig nem volna elég, hogy egy kérész is nagyobb életciklussal büszkélkedhet, az MI (melynek megcsillogtatására nem elegendő az a néhány másodperc) meglehetősen ostoba. Erőszakkal térítő cimboráink tudnak járőrözni két kijelölt pont között, illetve meghúzni a ravaszt — ez persze nem foglalja magába a pontos célzást és az apokalipszis megelőzése érdekében elvégzendő műveleteket. Konkrétabban fogalmazva egy erősen ritkított szkripthalmazt kapunk: idióta őrökkel, szekundumra pontosan kiszámított történésekkel (elvéve ezzel a többszöri végigjátszás lehetőségét), mindezt tízperces részekbe sűrítve. Minden matematikai tudásomat latba vetve a játékidő így alig több mint másfél óra, beleszámítva ebbe az apró kitérőket (mint például egy csapda deaktiválása vagy lőszer felvétele). Garanciát pedig nem kaptunk rá, hogy a pályák valóban fantáziadúsak — feltételezem, hogy a marketingcsoport próbálta redukálni az arcpirító tényezők számát.

Amerika Titkos HadműveleteiAmerika Titkos HadműveleteiAmerika Titkos Hadműveletei

Az egyetlen pozitív momentum, melyet a játék képes felvonultatni, a helyszínek változatossága, bár Infinty Ward-féle zsenialitást itt se várjunk. Megfordulunk az iraki olajmezőkön, erőművekben, a belvárosban, ám mindegyikükre igaz, hogy üresek, tudatos tervezésnek nyoma sincs. A csapdába csalt főemlős pedig nem bírja levakarni azt az érzést magáról, hogy csupán azért helyeztek el egy tucat nyomorult terroristát az adott helyszínen, hogy az amerikai katona szerepében lévő, szórakozni óhajtó illető mindegyiket elintézze egy fejlövéssel, vagy a röhejesebb módon, egyetlen késszúrással.

Ha már felemlegettem az akciózáshoz elengedhetetlen, halálhozó szerkezeteket, akkor szólnék pár szót a fejlesztő érdekében, hiszen ezen a téren hozza a program az elvárható minimumot. A végletekig kiismert M4-est, annak hangtompítós változatát, illetve a mesterlövészpuskát nem hagyták ki a repertoárból, de a mordály elsütése közbeni domináns hangok kedvelői is megtalálják kedvencüket. Robbanótölteteket, illetve gránátot is kapunk egyes missziók megkönnyítése végett, bár az első tíz perc után az ember inkább gátló tényezőnek könyveli el, mintsem a trópusi vihar megidézőjének. A ballisztika kritikán aluli: a gránátvető úgy lövelli ki magából a muníciót, mint rohampuska a töltényt, ám ha úgy döntünk, hogy magunk hajítjuk az ellen közé segélycsomagunkat, rádöbbenünk, hogy lehetetlen öt méternél messzebb küldeni azt. Az egekbe magasztalt eszköz, ugyanakkor a játékélmény tönkretevője, a kés pedig akkor sem lehetne effektívebb, ha viperaméregbe mártanánk. Egyetlen döfés ekvivalens a halállal – többszemélyes módban egy apró vágás gyarapítja fragjeink számát.

Így tehát a játék egyetlen ütőkártyája sem vált be, precizitás, kidolgozottság nélkül a játék még a téma fanatikusainak is olyan, mint halott ewoknak C-3PO esti meséje. A program fizikája borzalmas, karakterünk mozdulatai könnyfakasztóak; tőrünkkel még egy szelet kenyeret sem tudnánk megvajazni.

Amerika Titkos HadműveleteiAmerika Titkos HadműveleteiAmerika Titkos Hadműveletei

Hadirokkant?


Ha pedig az ember azt hiszi, hogy a hangulat fogja megmenteni a játékot a feledés homályától, ismételten téved. A megkomponált zenék viszonylag korrektek, militárisak, enyhe keleties beütéssel rendelkeznek. Mindez hiába, ha a történet fogalmát fenn északon nem ismerik, és az „akciójelenteken” kívül a drámai szál teljesen el lett hanyagolva. A pályákat nem köti össze egyetlen kapocs sem, csupán egy rövid bevezető monológot hallunk, egy — nem sok beleélést tanúsító — férfitől. Valamiért nem tudom hibáztatni...

Nem történt csoda. A marketingszöveg, maradt marketingszöveg, majd lett belőle egy igénytelen ajánló, a magyarosításnak köszönhetően: helyesírási hibáktól, félrefordításoktól duzzad a játék nevetséges 800 MB-ra. Aki az előbb felsoroltakon képes túllépni, és hajlandó mosolyogva, másfél óra után konstatálni, hogy egy kellemes szellemi termékkel volt dolga, pusztán az „Amerika” felirat láttán, annak habozás nélkül tudom ajánlani e lengyel művet. Ha pedig mindenáron északi szomszédjaink produktumait szeretnénk élvezni; akkor javasolnám az Andrej Sapowsky fantáziaregényén alapuló, Witcher címmel ellátott, zseniális szerepjátékot.