Hogy kibontsam és megmagyarázzam a bevezetőben olvasható gondolataimat: vártam a Pendulo legújabb kalandját – egyrészt mert a spanyol srácok eddigi munkái, főleg a Runaway-széria nagy kedvenceim, másrészt mert tetszett, amit az előzetes verzióban láttam, igaz, annak rövidsége kissé megijesztett. Márpedig ez intő jel volt, amit figyelembe kellett volna vennem... No de haladjunk sorjában. 

Modern thriller...

Ahogy az említett demóban szerzett benyomásaimról a 2012/3. számunkban közölt bemutatóban olvashattátok, a Yesterday napjainkban játszódik, első számú hőse Henry White, aki egy elesetteket segítő szervezet önkéntese New Yorkban, nem mellesleg a White iparvállalat fejének fia. A sztori alapja egy gyilkosságsorozat, amelynek során hajléktalanokat égetnek el elevenen, és amely nem sok érdeklődést vált ki a hatóságok és a média részéről, ezért barátunk elindul, hogy figyelmeztesse a szerencsétleneket. Első állomásán rögtön életveszélybe kerül, a bajból csak barátját, az együgyű, de nagy erejű Coopert irányítva menthetjük meg. A következő fejezetben egy évet ugrunk az időben, és megismerkedünk a harmadik általunk irányítható figurával, kinek neve John Yesterday, és aki épp túl van egy öngyilkossági kísérleten, melyet bár túlélt, semmire nem emlékszik múltjából. Feladatunk, hogy fényt derítsünk arra, kicsoda is ő valójában – mindez váratlan és meglehetősen érdekes fordulatokat hoz magával, képbe kerül egy francia lány, egy tibeti harcművész mester, egy 15. századi sátánista szekta, plusz a spanyol inkvizíció...

...félórában...

Ennél többet nem mondhatok el, ám azt máris elárulom, miért is emlegettem csalódást a bevezetőben: mert a teljes játékot 3-4 óra alatt végig lehet pörgetni (sőt, a videók és dumák átlépésével 35 perc [!!!] is elég rá), és úgy szaladnak előtted a képek, mintha mondjuk a Twin Peaksből valaki összevágna egy félórás filmet, benne a fontosabb eseményekkel. Két kulcsmomentum között (amikor te magad akciózhatsz) hosszú átvezető videókból és sok, nagyon sok párbeszéd alapján tudod meg, mi történt eddig, és csak kapkodod a fejed a nevek, történések, adatok és beugró emlékfoszlányok láttán. Amikor pedig végre tied az irányítás, jön némi tradicionális játékmenet, ami sajnos fél fogára sem lesz elég a kalandműfajt kedvelőknek, ráadásul iszonyú következetlenségek és logikátlanságok várnak rád. Néha nem tudod, mi is a teendő és mit miért kellene csinálnod, ám „hála” a kis helyszíneknek és a kevés begyűjthető cuccnak, a próbálkozós-kombinálós metódus hamar eredményre vezet (csak „használj valamit valamin” feladványok vannak). Plusz két mankógomb is igénybe vehető, az egyik több lépcsőben próbál rávezetni arra, mit is kellene csinálni, a másik az interaktív helyeket villantja fel, így azért elég gyorsan le lehet tudni ezeket a „kényszerű közjátékokat”.

...szépen csomagolva...

Maga a sztori egyébként fordulatos, kellően misztikus, bár nekem azért beugrottak régi klasszikusok, elsősorban a Broken Sword széria (ősi rejtély, jenki srác és párizsi kedvese, ráadásul az első rész fináléjára ugyanúgy Skóciában kerül sor, mint itt), vagy akár a 2003-as Post Mortem, de ezzel nagy baj nincs (még ha kissé el is rugaszkodik a valóságtól). Sőt, kapunk háromféle befejezést is, attól függően, hogy a három irányítható figura közül kinek a portréjára bökünk -- sajnos azonban ez sokat nem változtat a dolgokon (és tök mindegy is, mivel a rövid és rohanós játék során a főhősök nem nőnek úgy a szívünkhöz, mint annak idején Gina és Brian, vagy akár legutóbb Liz és Dan). De mondom, a történet azért rendben van, ahogy a körítés is, bár ezt már megszokhattuk (sőt el is várjuk) a Pendulótól – gyönyörű a cucc, a képregényes megoldás pedig (a dialógusok, megvizsgált tárgyak mind külön „panelen” jelennek meg, a hozzájuk tartozó feliratok pedig szövegbuborékban) remekül passzol a modern felütéshez. Egyedül a zenei alap nem annyira erős, mint eddig, a hangszínészi munka viszont dicséretes. 

... ismeretlen célcsoportnak

Összességében tehát kaptunk egy újabb animációs filmet némi interaktivitással (ezt egyébként az is jelzi, hogy semmiféle menü nincs, a nyitóképernyőn csak profilt lehet beállítani, a mentés automatikus, még a felbontást is egy külön segédprogrammal lehet változtatni) – és lehet, hogy az én elvárásaimmal van baj, lehet, hogy a régi idők kalandcímei kényeztettek el, de egyre jobban vágyom egy olyan játékra, ahol játszani, urambocsá gondolkodni kell, és nem két mozi között hármat kattintani. Tényleg velem van a baj?