A Herceg felmászott az erkélyre és belépett a szobába:


    Történetem, hercegnőm, egy háborúval kezdődött. Egy háborúval, melybe az apám iránti szeretet és tisztelet hajszolt. Apám a maharadzsa seregeinek hadvezére volt. A maharadzsa egy hódító hadjáratra küldte seregeit, köztük apámat és engem, mely hadjáratnak igazi célja egy általam ismeretlen és titokzatos birodalomban található hatalmas kincs: az Idő Homokját tartalmazó Homokórának és az Idő Tőrének megszerzése volt.
    Mikor magához hívatta apámat, hogy megbeszéljék a támadást, én is elkísértem, de Őfelsége nem bánta jelenlétemet. Magabiztos hangjából azt vettem ki, hogy teljesen bízik a támadás sikerében, ugyanis a birodalom nagyvezírje a mi oldalunkra állt, holott szándékai még a maharadzsa előtt is ismeretlenek voltak, de mivel ő volt az egyetlen és legbiztosabb esélyünk bejutni a hatalmas várfalakkal védett palotába, ezért bíznunk kellett titkos segítőnkben és Őfelsége ítélőképességében és emberismeretében.
    Amint a seregek felkészültek útnak indultunk, s hónapok múlva elértünk utunk végpontjához.
    Áruló szövetségesünk kinyitotta nekünk a kapukat, s a támadás megindult. Erőink (csodálkozásomra) többszörösen meghaladták ennek a titokzatos birodalom seregeinek létszámát, így könnyedén bejutottunk a kapun. A harc a kapukon belül is elkezdődött.
    Mivel apám közelében harcoltam, láttam, amint odament hozzá egy öregember és beszélni kezd hozzá. Tehát ő lenne az áruló! Közelebb mentem hozzájuk, hogy halljam, miről beszélnek, mert a csatazaj elnyomta hangjukat.
    Apám kérdezte az öreget, hogy merre találjuk a Homokórát és a Tőrt? A vezír szerint a birodalom maharadzsájának kincse egy csarnokban van a palotán belül. Mivel az én feladatom volt a Tőr megszerzése és hazaszállítása, ezért elindultam a mondott irányba, s belovagoltam az egyik belő kapun, ami felettem akart összeomlani, de még éppen át tudtam ugrani.
    Egy nyitott folyosóra jutottam. Előttem pár katonánk próbálta betörni a zárt kapukat, de az egyik hajítógép lövedéke mellettük csapott be rájuk omlasztva a kaput, s mindegyikük meghalt. Szegények, derék katonák voltak!
    Én viszont most nem tudok tovább menni, mert előttem is leomlott a kapu, és mögöttem is. Körbenéztem, hátha valahogy tovább tudok-e jutni. A jobb oldalamon lévő fal tetejéből egy jókora darabok estek le belőle. Gondoltam a segítségükkel fel tudnék jutni a falra, ahol egy ajtót pillantottam meg. Felmásztam a faldarabokra és átugrottam a kapu omladékaira. Szerencsére elég stabilan állt és megtartott, s mivel elég magasan volt, így feljuthattam a fal tetejére. Sajnos ugrásból nem értem el a szegélyt, más módon kellett megpróbálnom feljutni. Hála tanítómestereimnek és edzőimnek, megtanultam falon futni. Így felfutottam az oldalfalon, elkaptam szegélyt és felhúztam magam. Megláttam az ajtót a fal másik végében. Átugrottam egy eléggé nagy lyukon, melyet egy lövedék omlasztott be a fal tetején. Az ajtót zárva találtam ezért jobbra fordultam, hogy körülnézzek. A szemben lévő falhoz, ahol egy másik ajtót láttam, -ráadásul nyitva �, egy deszkából tákolt híd vezetett át, amelynek már csak a maradványai álltak. A volt híd közvetlenül az oldalfal mellett állt. Megpróbálkoztam egy elég nehéz mutatvánnyal: az oldalfalon futottam át a túloldalra, s megint áldottam tanítómestereimet különleges képzéseim miatt.
    Az ajtó mellett hadseregünk legjobban kiképzett egységének egyik tagja feküdt. Holtan! Testéből egy dárda állt ki, melyet még holtában is fogott. Bal karján az elit katonák címerével díszített kerek pajzs ketté volt repedve. Egy katona dicső életének vége. Legalább ő úgy halt meg, ahogy mindig is szeretett volna. Nyugodjék békében!
    A harc zaja visszatérített gondolataimból. Bementem az ajtón a kis épületbe, mely bizonyára a falakon posztoló őrök szobája lehetett. Kimentem a jobbra nyíló ajtón, mely egy rövid várfalra vezetett, minek túloldalán egy ajtót láttam.
    A várfalon egy őr állt lándzsával a kezében. Nem teketóriáztam. Gyorsan levágtam, majd az ajtóhoz léptem, de ezt is zárva találtam, ezért körülnéztem. A várfal, melyen álltam, egy másik, jóval magasabb falhoz kapcsolódott. A felsőbb várfal oldalához egy létra volt támasztva, mely felvitt a tetejére. A létrán felmászva folytattam utam. A fal tetején két őr őgyelgett, de már nem sokáig. Egyikük karddal volt felszerelve, hosszú haja copfban lógott a vállára. Másikuk turbánban volt, s kezében egy lándzsát szorongatott.
    Felugrottam a falra, s leszúrtam a copfosat. A másik őr, kinek lándzsa volt a kezében, mögém lopózott, de mire belém szúrhatta volna fegyverét, a vállán átugorva két vágással leterítettem. Előttem tárva-nyitva állt a kapu. Bent egy sekély, vízzel teli medencét találtam. Két padon átugorva, melyek elzárták előlem az utat, kimentem a szobából. Kívül egy leomlott várfal fogadott. A várfal aljában négy őr kísérte figyelemmel az eseményeket. Gondoltam, talán lent tovább tudok menni, ezért lemásztam a törmeléken az alsóbb falra, ahol az őröket láttam, s felfigyeltem egy nyitott ajtóra, mely az épület belsejébe vezetett. Kemény menet volt levágni az őröket, egyikük elég rendesen meg is vágott.
    Az épület folyosója egy deszkákból épült párkányra vezetett. A párkány túlsó végén újabb ajtót pillantottam meg, de egy lövedék leomlasztotta a párkány egy részét, így megint a falon vízszintesen futva tudtam átjutni a párkány másik végébe. Ez az ajtó is zárva volt, de mellette találtam egy létrát. A létrán felmásztam, majd beléptem a felsőbb falról nyíló szobába. A szobában egy másik medencére leltem. Kortyoltam egy keveset a vízből, mely segített visszanyerni életerőmet.
    Kilépve a szobából négy őr fogadott. A szemben lévő épületrész udvarra néző oldalát éppen akkor robbantotta be egy lövedék. Azt hiszem, megvan a palota belsejébe vezető út. De oda valahogyan el is kell jutnom.
    Először az őröket vettem kezelésbe, kik némi ellenállással ugyan, de felhagytak a további harcolással.
    A lyukhoz csak egyféle képpen tudtam elérni. A falakon körbe egymás alatt párkányok húzódtak. Azokon végigmászva sikerült elérnem a lövedék okozta lyukat, s bemásztam rajta. Végre, sikerült bejutnom a palota épületébe!
    Bent újabb őrök álltak készültségben. Gyorsak voltak, de én még gyorsabb. Nem akartam még több életet kioltani, de csak így tudtam megszerezni a Tőrt.
    Miután végeztem velük, körülnéztem. Fejem felett egy hosszú erkély húzódott. A szobában oszlopokat is beépítettek, s azokra fölmászva át tudtam ugrani az erkélyre. Az erkélyről egy folyosóra jutottam, mely elég érdekesen volt kialakítva: a folyosó nagy része az erkély szintjénél 2-3 méterrel mélyebbre volt építve. Az oldalfalon átfutottam a szemben lévő emeltebb tömbre, ahol a folyosó elkanyarodott. Előttem megint bemélyedt a folyosószakasz, majd bal oldalt kiemelkedve folytatódott. Megint végig futottam a falon, majd mikor egy síkba kerültem a tömbbel, elrugaszkodtam a faltól és átugrottam rá. A tömbről továbbfutottam a következőre. Itt, magasan fölöttem folytatódott a tömb. Felfutni nem lett volna értelme, ezért a falakon ide-oda ugrálva próbálkoztam feljutni, s ez sikerült is. Egy erkélyben végződött a �folyosó�.
    Megvan a Homokóra! Az erkély egy csarnokra nyílt, minek végében ott állt a Homokóra, benne az Idő Homokjával. Átfutottam a Homokóra felett lévő erkélyre, ahol egy üvegen keresztül megpillantottam az Idő Tőrét. Tehát a Tőr a Homokóra mögötti falon túl van! Valahogyan meg kellett kerülnöm a falat.
    Az erkéllyel, -melyen bejöttem- szemközti falnál, egy átjárót láttam meg, s átfutottam oda.
    Egy újabb mélyített folyosó volt előttem. Ahogy lemásztam, a folyosón három oszlop emelkedett fel, késeket kimeresztve magukból, elkezdtek forogva ide-oda �járőrözni� a folyosó hosszában. Fenébe, úgy tűnik sikerült valamiképpen beindítanom a palota védelmi rendszerét! Szerencsémre a középső oszlop pont ellentétesen járt, mint a két szélső, s így át tudtam futni közöttük, s mikor felém közeledett a középső oszlop, kifutottam a szélső oszlop útvonalára, ami épp mögöttem volt.
    Egy újabb mélyített folyosó várt, mely jobbra elkanyarodott. Szemben velem egy vékony párkányt véltem felfedezni. Nem tétováztam. Gyorsan átfutottam az oldalfalon a párkányra, majd végiglépdeltem rajta. Mivel egy szobor miatt nem tudtam végigmenni rajta, átugrottam a másik falon lévő párkányra, majd miután elhagytam a szobrot, vissza a másik párkányra, ami a következő megemelt folyosóig vezetett, amin a két forgó oszlop már �járőrözött�. Gyorsan átfutottam közöttük, majd a falon át egy másik tömbre, a folyosó végére. Egy óriási tér tárult szemem elé, alatta gigantikus mélységgel. Jobbra tőlem megpillantottam egy hatalmas szobrot, s tetején egy oltáron elhelyezve az Idő Tőrét.
    A szobor előtt oszlopok sorakoztak. Valahogyan el kellett érnem az oszlopokig, hogy az oszlopokról átugorva a szoborhoz jussak.
    Alattam párkányok húzódtak egymás alatt, melyek egészen az oszlopokig értek el. Megvan az út! Óvatosan haladtam párkányról párkányra, mert bármelyik pillanatban leomolhattak volna. Egy részük épp akkor omlott le mielőtt ráléphettem volna. De szerencsésen eljutottam az oszlopokig, miken átugrálva elértem a szoborhoz. A szobor aljában álltam, s valahogyan fel kellett másznom a tetejére. A válláig még egész egyszerű volt, de innét már egyáltalán nem volt az. Felfutottam a szobor oldalán, majd faltól � falig ugrálva felértem a szobor fejéig és elkaptam a szegélyét. Szerencsésnek mondhattam magam, mert elég lett volna egyszer is megcsúsznom, s most nem mesélhetném el ama szörnyűségeket, melyeket ott a szobor tetején még csak nem sejtettem.
    Felhúztam magam és az oltárhoz léptem. Kezembe vettem a Tőrt. Gyönyörű megmunkálású volt. Markolatába az Idő Homokjával teli kis tárolót is elhelyeztek. Az éle és a markolat találkozásában egy piciny gombot fedeztem fel, majd kíváncsiságomtól vezérelve megnyomtam. Láttam, - és éreztem is -, amint körülöttem minden lelassul. Felnéztem. Láttam amint a felettem lévő � éppen leomlani készülő hatalmas kőtömb visszaemelkedik a helyére. Még egyszer megnyomtam a piciny gombot, majd hátraugrottam. A kőtömb előttem zuhant a mélybe, leomlasztva az oltárt, s a szobor egy részét.
    Hmm, úgy tűnik a Tőr képes visszaforgatni az Időt. Az oldalamon lógó hüvelybe helyeztem a misztikus tárgyat, majd átugrottam a jobb oldalamon lévő átjáróba. Megvan a Tőr, most vissza kell térnem apámhoz!
    Az előttem elterülő folyosó egy része beomlott, felfedve az alatta elhelyezett tüskéket. Nem lenne kellemes dolog leesni, ezért óvatosan, vigyázva ugrottam, majd a falon futottam át a folyosó épen maradt szakaszára. Elrohantam a felemelkedő, késekkel teli oszlopok mellett, felmásztam a párkányokon, s kiértem a csarnokra néző erkélyre, ahol apám katonái kötelekkel próbálták kivonszolni a hatalmas Homokórát a teremből. Leugrottam apámhoz és odanyújtottam neki a Tőrt, de ő azt mondta, maradjon nálam a visszaúton is. Nem kis meglepetésemre a Vezírt is ott találtam, aki kérlelte apámat, hogy ő maga hozza el a palotába a Tőrt, mert ő is velünk akart jönni, de apám leintette. Erre a Vezír köhögni kezdett s kendőjébe temette arcát, de apám nem foglalkozott vele. Örültem, hogy a Tőr nálam maradt. Igaz, hogy nem szívesen adtam volna oda annak az árulónak, még úgy sem, hogy tudtam, nélküle nem tudtunk volna bejutni a palotába.
    Elindultunk haza. A kincsek és a foglyok miatt lassan haladtunk, de szerencsére semmi baj nem ért minket az úton. Épségben elértük a palotát, ahol a maharadzsa örömmel fogadott.


És elkezdődtek a szörnyűségek�

Miután atyám megmutatta Őfelségének a Homokórát, a Maharadzsa mintha visszamerült volna gyerekkorába: ujjongott és arcát a Homokóra üvegéhez tapasztotta. A Vezír eközben nagyban ecsetelte atyámnak, Hogy �az Idő Homokja egy olyan csoda, melyet élő ember eddig nem pillanthatott. Ezután a Maharadzsának ajánlotta, hogy a Homokórán lévő mélyedésbe helyezzük bele az Idő Tőrét, s Országunk Ura elkövette azt a hatalmas baklövést mely annyi embernek, köztük a saját életébe került: szinte gyermeteg viselkedése közben engedett a Vezír kérésének. Mivel nálam volt a Tőr, vonakodva bár, de végre kellett hajtanom a Maharadzsa akaratát, holott bensőmben valami nagyon is ellenezte. Lassan odaléptem a Homokórához és elővettem hüvelyéből a Tőrt, mikor hirtelen meghallottam egy elkeseredett fiatal női kiáltást az elfogott udvarhölgyek közül, de nem figyeltem rá eléggé, mert saját, ellenkező belsőmmel voltam elfoglalva. A Tőrben lévő Homok felvillant, ahogy belemélyedt a Homokórán húzódó mélyedésbe. A Homokóra alja megnyílt, s ezzel egy időben valami hatalmas erő megrengette az egész palotát. A föld remegett, ahogy az Idő Homokja a padlóra ömlött ki. A Homok mint a kiömlött víz, elterült a padlón, majd megdöbbenve figyeltem, mint kezd el kúszni felém, akár egy elszabadult kígyó. Elkezdtem hátrafelé araszolni előle, s megpillantottam apámat. Szörnyű látvány tárult szemem elé: az egyik őr kezét szorongatva ordított a fájdalomtól, mert bőrén hatalmas hegek jelentek meg és egész teste sárga fényben égett, akár maga az Idő Homokja. Aztán, mint egy vadállat rávetette magát a maharadzsára. A közelében apám a kardjával küzdött az ismeretlen ellenség ellen, majd fegyverét elhajítva megvonaglott és a földre zuhanva eltűnt az őt körülölelő homokban. Oda akartam rohanni hozzá, de a Vezír elállta előlem az utat, s mondta, hogy ő képes lenne visszafordítani amit tettem, majd hirtelen rám ordított, hogy azonnal adjam oda neki a Tőrt. Míg a Tőrt követelte észrevettem, hogy mind a ketten a Homokban állunk mégse lett semmi bajunk, holott mindenki aki hozzáért átalakult azzá a szörnyeteggé, mint amelyik megölte a maharadzsát. A Tőr a kezemben világított a markolatában elhelyezett Homoktól. Hirtelen rájöttem, hogy a Tőr az, ami megvédett az Idő Homokjától. De ha ez igaz, akkor a Vezír hogyhogy nem lett olyanná mint a többiek? Ez a gondolat a bizalmatlanságot, melyet a Vezír ellen éreztem, olyannyira felerősítette, hogy ahelyett, hogy átnyújtottam volna neki a Tőrt, inkább kirohantam a teremből. Még idejében ahhoz, hogy rám omoljon a kapuboltozat, s így a hátam mögött omlott le, megakadályozva a Vezírt, hogy utánam vesse magát. Ekkor értettem meg, hogy ez a katasztrófa előre el lett tervezve, s hogy a Vezír nem visszafordítani az eseményeket, hanem saját sötét céljára akarta felhasználni. Valószínűleg a Tőrt akarta megszerezni.
    Nagy Csarnok végében még épp megpillantottam, amint az egyik elfogott lány, az elől a két átalakult szörnyeteg elől kirohan a bal oldali ajtón, ami ezután beomlott, összezárva engem velük.
    Mikor egyikük elfeküdt, azt hittem vége, s a másik szörnyet vettem kezelésbe, de megint meghallottam annak a lánynak a hangját, ki a Trónteremben felkiáltott, mikor a Tőrt a Homokórába illesztettem. Most értettem is mit mondott: azt kiáltotta, hogy szúrjam le a Tőrrel, szúrjam le a Tőrrel! Mire azonban lesújthattam rá, elkezdett fényleni és felkelt. Na kezdhettem elölről. Miután kifeküdt megint, lesújtottam rá Tőrrel, egyenesen szívébe, ha az egyáltalán meghagyta a Homok ártó hatása. Ahogy a Tőr belevágott a húsába, mintha hamuvá égett volna tűz áldó hatása nélkül, csak hamu helyett Homok lett belőle, s a Tőr beszívta azt. Úgy tűnik csak így lehet elpusztítani őket.
    Miután végeztem az összessel, - mert egy ideig ujjak jöttek az elpusztított lények helyére, ráadásul a semmiből kerültek ide -, a beomlott kapu felé néztem. A Csarnok közepén, szökőkútként feltörő Homokoszlop emelkedett, pedig az előbb mintha még nem lett volna ott! A kíváncsiságom megint erősebb volt az óvatosságomnál, s valami ismeretlen erő is húzott; beléptem az Idő Homokjából álló oszlopba, elkezdett zúgni a fejem és elsötétült a világ körülöttem. Mikor felébredtem, a földön feküdtem. Mellettem az oszlop még mindig ontotta az ég felé a Homokot. A beomlott ajtóra szegeztem pillantásom és találkozott a lány pillantásával, kit a szörnyek elől menekülve láttam meg amint kirohan az ajtón. Most ott állt az ajtó mögött, s aggódó tekintettel nézett engem. Mikor látta, hogy észrevettem elrohant. Gyorsan felugrottam s utána rohantam. Szerencsére volt akkora rés a beomlott ajtón, melyen átfértem.
    Felnéztem a bal oldalamon lévő lépcső tetejére, ahol a lány állt, mintha engem várna, de mikor rákiáltottam, hogy várjon elrohant előlem. Utána futottam de leomlott a plafon lőttem, s csak remélhettem, hogy nem esett semmi baja. Annyi kérdés és fájdalom � melyet apám halála és otthonom romhalmazzá válása okozott � feszítette szívemet. Ki lehet ez a lány? Hogy maradt életben, mikor láttam, amikor rálépett az immár mindenhol elterülő Idő Homokra? S egyáltalán mi ez az Idő Homokja? �
    Mivel a leomlott plafon miatt nem mehettem a lány után, beléptem a jobbra nyíló szobába. A lépcső, amin le lehetett volna menni a szoba szintjére szinte teljes egészében leomlott, de ezen kívül máshol nem látszott meg a Homok pusztítása. A falon végigfutva lefutottam a földszintre, majd körülnéztem. Fejem felett az erkélyen, emlékszem volt egy ajtó, ami ugyanarra a folyosóra vitt mint aminek a plafonja leomlott, mikor a lány után szaladtam, s ami megkerülte a szobát, s csatlakozott az erkélyen elhelyezett ajtóhoz. Az út tehát megvan, de mivel az erkélyről nem vezetett lépcső a szobába valahogyan fel kellett másznom.
    Az ajtó, amin bejöttem, s a lépcső egy kis erkélyszerűséggel kapcsolódott a falhoz, s oszlopok tartották, amik végigfutottak a fal mentén. Az oszlopok, a biztosabb tartás érdekében rudakkal még a falakhoz voltak erősítve. Szemben velem, a szoba közepén elhelyezett ágy felett két platform épült számomra ismeretlen célból (de lehet, hogy csak egyszerű díszek), de most mégis örültem az építésznek, mert azon platformok és egy fátyolfüggönytartó rúd segítségével átjuthatnék az említett erkélyre, melyen tovább tudnék menni.
    Nem is haboztam tovább, felugrottam az egyik, az oszlopot a fallal összekötő rúdra, s elkezdtem forogni a rúdba kapaszkodva, s mikor elég volt a lendületem elrugaszkodtam, s átugrottam az egyik platformba futó kis párkányra, és átlépdeltem a platformra, majd átugrottam a másikra. Onnan oldalt futottam a falon, majd elrugaszkodtam és már ugrottam is a függönytartó rúdra. Átugrottam az erkélyre és kifutottam a folyosóra, épp időben ahhoz, hogy lássam a folyosó végén eltűnő lányt, de szerencsétlenségemre megint leomlott a plafon előttem újra elzárva az utat, de még az omlás előtt kettévált a folyosó, s más út nem lévén a balra kanyarodó szakaszon mentem volna tovább, de a Homok �áldásos� hatása miatt a padló beomlott. A folyosón végig fátyolfüggönytartó rudak húzódtak keresztbe. Némelyik részben ugyan le volt törve, de szerencsémre eléggé tartott még ahhoz, hogy át tudjak jutni az omlás túlsó végébe. Egyik rúdról a másikra lengve átértem az omlás felett a túloldalra. Kicsit félve léptem a folyosó padlójára, hátha csak egy kis súly kell ahhoz, hogy leomoljon, de aggodalmam felesleges volt és elbírt a padló.
    Egy másik folyosóba jutottam. Ittam egy keveset az ivókútból, majd beléptem a jobbra nyíló szobába, mert előttem az út el volt zárva. Egy újabb hálószoba tárult fel szemem előtt. A lépcső teljesen leomlott, a szemben lévő erkélyről nyíló ajtó beomlott, át sem lehetett rajta menni, balra tőlem fenn a párkány felett kb. 2 méterrel egy hatalmas lyuk húzódott. A lyukon át egy Homokoszlopot pillantottam meg. Hirtelen egy furcsa gondolat fogant meg fejemben: be kell lépnem az Oszlopba! Ugyanaz a gondolat és érzés, mint ami a Nagy Csarnokban indult meg bennem a Homokoszlop láttán.
    A falból függönyrudak álltak ki. Azokon átlendülve az erkélyre jutottam. Egy része leomlott, lehetővé téve, hogy az onnét falfutással elérhető egymás felett húzódó rudak segítségével lejussak a földszintre. Így is tettem, de amint leugrottam a földre, hirtelen homokszörnyek támadtak meg. Nemcsak a katonák testeire ismertem a szörnyekben, hanem udvarhölgyek iszonyatosan eltorzult testét is kimarta és megszállta az Idő Homokja. Sokan voltak, karddal, buzogányokkal és késekkel voltak felfegyverkezve. Iszonyatosak voltak, de nemcsak a látványuk, a bűz is, a rothadás bűze, ami körüllengte őket.
    Nem kíméltem őket, hiszen egyetlen céljukat már megpillantásukkor tudtam. Eltorzult, sárgán izzó szemük a halálomat kívánta, akárcsak egész, elrohadt, Homokjárta testük. Elpusztítani csak egyféleképpen lehet, mint az a Csarnokban már megtapasztaltam: ha eléggé legyengültek, az Idő Tőrét beléjük kell döfni, míg a Tőr fel nem szívja Homokká vált testüket. Nem kímélhetem ezeket, hiszen ezek már nem emberek! Ezek szörnyek! Harc közben fejembe villantak a múlt képei: a szolgák ténykedésétől hangos palota, a posztoló őrök látványa a kapuknál, a falakon, a maharadzsa mellett.
    Legegyszerűbb taktika ellenük az volt, amikor testükön felfutva, még a levegőben fordulva kardom pengéjével hátukat céloztam meg. Így még védekezni is képtelenek voltak, s pár kardcsapás elég volt ahhoz, hogy legyengüljenek. Miután elterültek a földön, pár másodpercen belül beléjük kellett döfni a Tőrt, különben újra életre kelnek.
    Miután támadóim testének Homokszemcséi a Tőr markolatába épített tárolóba hullottak, körbenéztem, miként tudnék felkapaszkodni a lyukhoz. A lyuk alatt eléggé közel a falhoz, rudak húzódtak egymás alatt.
    A legalsó rudat csak egyféleképpen érhettem el: felfutottam a falon, s elrugaszkodva attól elkaptam a rudat. Körbelengtem párszor, majd az oldalfalra ugrottam, majd szinte ugyanabban a pillanatban vissza a magasabban húzódó rúdra. Így, körbelengve és ugrálva jutottam fel a párkányra, mely a lyuk alatt feküdt. A párkányról felugorva elkaptam a lyuk szegélyét és beugrottam rajta.
    Bent egy újabb folyosóra jutottam, mely közepén ott állt a Homokoszlop. Habozás nélkül beléptem az Oszlopba.
    Kinyitottam a szemem. Megint a földön találtam magam. Úgy néz ki ezzel jár, ha be akarok pillantani a jövőmbe. Mert mondanom se kell, ahányszor beléptem az Oszlopba, mindannyiszor közeli jövőm egy rövid részletét ismerhettem meg elmosódott, szürke és zúgó villanásokban.
    Felkeltem a földről, ittam egy keveset az ivókútból, s tovább mentem. A bútorokkal eltorlaszolt ajtót furcsának találtam, de nem foglalkoztam vele, hanem a bútorokat nem sajnálva széttörtem azokat, s befordultam balra. Baloldalon fal, jobb oldalon omlás zárta el utamat. Felnéztem a falon (bal oldalt), s a magasban rögzített rúd mögött egy lyukat fedeztem fel. Felfutottam a falon, s átugrottam a rúdra, körbelendültem párszor, majd elengedtem a rudat és a lyuk szegélyét elkapva landoltam. A köveken leereszkedtem a baloldalon tátongó lyukig, s átléptem rajta és lehuppantam a padlóra. A folyosó, amelybe jutottam csepp alakú lámpásokkal és fátyolfüggönyökkel volt teleaggatva, sejtelmes hangulatot kölcsönözve az egész folyosónak. Végig rohantam a folyosón és� és egy függőhíd végében találtam magam, mely függőhíd egy nagy terem közepén épült kis szökőkúthoz csatlakozott, s amihez még három oldalról hasonló függőhidak kapcsolódtak. Odaléptem a kúthoz, s kortyoltam egy keveset belőle. Hirtelen összerándult a gyomrom, s millió apró tűként szúrt egész testembe a fájdalom. Látásom elhomályosult, s elmerültem a végtelen sötét mélységeiben.
    A lyuk mellett tértem magamhoz, vagyis a lyuk eltűnt! Nincs sehol az átjáró, amely arra a folyosóra és a függőhidak által körbevett titokzatos szökőkúthoz vezetett. Csodálkozásomban majdnem leestem az alattam tátongó leomlásban, ami valószínűleg az alsóbb szintre való lejutásomat segítette elő. Óvatosan lemásztam. Egy rövid, a túlsó végén beomlott folyosószakaszra jutottam. A szakasz közepe leomlott, s azon át egy alsóbb emeletre tudtam leereszkedni.
    Hirtelen berántott valaki a jobbomon lévő benyílóba. A lány volt, ki kiáltott, mikor a Homokórába helyeztem a Tőrt, s aki úgy tűnt, előlem menekül. Tévedtem.
    Rám kiáltott, hogy adjam oda neki a Tőrt. Megkérdeztem, hogy ki ő? Farrah-nak hívták. Szememet egy pillanatra elvonta a nyakában függő medál. Mintha abban is Idő homokja fénylett volna., de jelenleg ez egyáltalán nem érdekelt. Elmondta, hogy ő a maharadzsa lánya, kitől apám és én elloptuk a Homokórát és a Tőrt, s hogy csakis én vagyok az oka, hogy megtörténtek a borzalmak, melyektől egész életében rettegett. Erre az arcátlanságra kitört belőlem a felgyülemlett kín, melyet atyám elvesztése miatt éreztem. Ráordítottam, hogy láttam amint atyám homokszörnnyé vált, de a szavamba vágott. Követelte, hogy adjam neki a tőrt, mert ő képes visszafordítani ezeket a borzalmas eseményeket. Ráordítottam, hogy a Vezír is ugyanezekkel a szavakkal áltatott, de nem engedtem neki sem, s hogy ezen túl fogva nem bízok másban csak saját magamban.
    Ebben a pillanatban szkarabeuszokra hasonlító óriásira püffedt bogarak támadtak ránk. Úgy tűnik minden élőlényt �megfertőzött� a Homok, amihez csak hozzá ért. Farrah bemászott a falon nyílt lyukba, s mondta, hogy ne aggódjak, kijut a túlsó oldalon. Még gyorsan utána kiáltottam, hogy várjon rám a Nagy Csarnokban, majd eltűnt a szemem elől, s én meg gyorsan levágtam ezeket az ocsmány dögöket.
    Gyorsan tovább futottam, mielőtt még több felbukkant volna, s egy nagy, hajdan volt szép, s erkélyekkel körülölelt szobában kötöttem ki, melyet sem kímélt az átkozott Homok. Az legfelsőbb erkély magasában álltam, de sok helyen leomlott. Kisebb koromban sokszor beszöktem ebbe a terembe. Később megtudtam, hogy ez a szoba, melyet figyelmemmel tüntettem ki, ez maharadzsánk hálószobája. Azt is tudtam, hogy innen nyílik egy titkos útvonal, de még soha nem mentem be. Most úgy gondoltam itt van az ideje.
    A belső erkélyről ajtók nyíltak egy, a palota udvarára néző külső erkélyre. Az omlás miatt ki kellett mennem a külső erkélyre, hogy a másik ajtón visszatérve tovább tudjak jönni, s egyáltalán le tudjak jutni valahogy megkeresni azt az átjárót.
    Kiléptem az erkélyre, s lenéztem a palotára. Egy furcsa repülő lényen akadt meg a szemem. Mikor felismertem, hogy mi az egy pillanatra kétségbe estem. Nem egyetlen állat volt, hanem két madár amint az Idő Homokórájával az egyik távoli torony felé repülnek. Amint végigpillantottam tollas testükön, elborzadtam. A homok a madárházat sem kímélte. A madarak az átalakulás után úgy tűnik olyan erősek lettek, hogy ki tudtak törni a vasrácsok közül.
    Sokáig nem elmélkedtem, hanem tovább futottam, s akkor éreztem, hogy lépteim alatt leomlik az erkély, s én elkezdtem zuhanni.
    Gyorsan megnyomtam a gombot a Tőrön, mire újra zúgni kezdett a fülem, s éreztem mint fordul vissza az idő. A következő pillanatban újra ott álltam az erkélyen az eltorzult madarakat figyelve.
    Felvettem egy követ és az erkély közepére hajítottam. A közepe hirtelen elvált a szélektől, s immár nélkülem zuhant le, s roncsolódott szét a fal aljában.
    Végigfutottam az oldalfalon, s gyorsan beléptem az ajtón. Innét már, elég rizikósan ugyan de le tudtam jutni a földszintre. Felmásztam az oszlopra, s onnét a törött oszlopokon végigugrálva a legutolsó, szerencsére teljesen ép oszlopon lecsúsztam az alsóbb erkélyre. Ez az erkély is darabokban állt, sok helyen leomlott, s csak a plafonról lelógó oszlopmaradványok mutatták, hogy, nem is oly régen még erkély húzódott.
    Átfutottam a falon, majd megkapaszkodtam az egyik oszlopban és átugrottam az erkély túlsó végébe. Innét, hogy teljesen lejussak a földszintre, ezt csak a magasabban elhelyezett erkélyt tartó oszlopról lecsúszva érhettem el. Először felmásztam az omladékokon, majd innen oszlopról oszlopra ugrálva elértem egy olyan helyre, ahol már csak oszlopcsonkok maradtak meg. Körülnéztem, s a falon repedéseket fedeztem fel. Próba szerencse, gondoltam. Elrugaszkodtam az oszlopról, s megkapaszkodtam az egyik repedésben, s óvatosan, az egymás alatt lévő repedésekbe kapaszkodva leereszkedtem az első emeleti erkélyre. Itt megint szembetalálkoztam az óriásszkarabeuszokkal. Hirtelen iszonyatosan erős fájdalmat éreztem a vállamban. Oda néztem. Nem mondom csápjaikkal rendesen oda is tudtak szúrni, s egyik el is talált de olyan erősen, hogy átszúrta a vállam. Gyorsan visszaforgattam az időt, s lecsaptam a szkarabeusz csápját, mielőtt belém szúrhatott volna.
    Miután végeztem velük, a falból kiálló rudakon átlendültem, a szemben lévő erkélyre, ahonnét át tudtam ugrani az oszlopra, melyről a földszintre csúszhattam le. Ezen az oldalon is ténfergett pár szkarabeusz, de hamar levágtam ezeket. Most vettem észre, hogy az oszlop teteje, nincs már meg. Sebaj, az a része ép, mely a lejutásomat segítené elő. Átléptem a korláton, majd átugrottam az oszlopra, s végre lecsúsztam a földszintre. Bárcsak ne tettem volna!
    Amint leértem homokszörnyek rohantak meg, s borzadva fedeztem fel köztük néhány udvarhölgy elcsúfult arcát.
    Ha nincs a Tőr, megöltek volna. Kétszer is vissza kellett mennem az időben, elhárítani és megakadályozni egy gyilkos mozdulatot, de végül is én maradtam felül, s ők visszaváltozva Homokká, mind a Tőrben lévő tárlóban végezték. Ittam pár kortyot a kútból, majd beléptem a Homokoszlopba, mely csak néhány órája keletkezett.
    Ezek után a titkos útvonal felkutatásához. A Homokoszloptól jobbra levő szekrény egy kis nyomás hatására elcsúszott és egy mélybe vezető lépcső tárult fel mögötte. Lerohantam a lépcsőn, a legalja ugyan leomlott, de falon futva könnyen magam mögött hagytam, s egy kis terembe értem, melynek két végét egy híd kötött össze. Túlsó végében a kapu le volt zárva de közelében felfedeztem egy taposó kapcsolót, melyre ráállva lehetett kinyitni a kaput.
    Éppen elindultam volna a hídon, mikor a plafon egy része leomlott, s rázuhant a hídra, s a felőlem lévő oldalt leomlasztva magával sodorta a mélybe. Egy kicsin múlt, hogy nem zuhant rám a plafondarab. Kétoldalt a falra néztem, melyik oldalon próbáljak végigfutni és onnan a híd megmaradt felére ugrani? Mivel a bal oldalon két lyukon víz folyt ki, ezért a jobb oldali falat vettem célba, s sikeresen át értem a kapuhoz. Az itt talált ládát rá kellett tolnom a kapcsolóra, mivel ezek a kapcsolók csak akkor nyitották meg a kaput, ha valaki folyamatosan állt rajtuk.

Prince of Persia: Sands of TimePrince of Persia: Sands of TimePrince of Persia: Sands of Time

 
   A következő teremben megtudtam, hova vezetett a maharadzsa hálójából nyílt útvonal. A terem közepén a maharadzsa óriási címerével díszített platform foglalt helyet. Fent magasan két erkélyt építettek. Közöttük lent, egy szinten velem egy másik, zárt kaput láttam. A platformot a két kaputól elég távolra építették, vélhetőleg a biztonság miatt, de híd nem kötötte össze egyik oldalon sem a kapukkal. Jobbomon egy, a markolatnál kihúzva aktiválható kapcsolót pillantottam meg, mely egy idő után magától visszacsúszott eredeti állapotába. Aha, valószínűleg híd be van csúsztatva a platformba és ezzel a kapcsolóval lehet a hidat kivonni. Rátettem a kezem a kapcsoló markolatára, mikor valaki elkiáltotta magát a közelemben. Megdobbant a szívem. Nem a szörnyek ordítását és hörgését hallottam meg, hanem egy élő ember kiáltását. Felnéztem az erkélyre és a palota egyik őrét pillantottam meg. Megkérdeztem, hogy hogyan maradt életben, s hogy került ide. Azt mondta, hogy itt posztolt a közelben, mikor robbanás rázta meg a palotát, s megjelentek a szörnyek. Le is vágott egyet, de mikor látta, hogy a rém a halálos szúrás után fölkel, mintha semmi baja nem lett volna; lerohant ide, hogy bekapcsolja a palota védelmi rendszerét, mely elképzelése szerint megállíthatta ezeket a szörnyeket, de itt eszmélt rá, hogy két ember kell az aktiváláshoz, ezért elbújt az erkélyen és várt, míg meg nem hallotta lépteim zaját és rám nem kiáltott.
    Mondta, hogy húzzam meg a kapcsolót és rohanjak át a megjelent hídon-mely a kapu alá volt csúsztatva-, s én úgy is tettem. Mikor átértem elmagyarázta, hogy a platform, amin állok, egy gépezet mely négy hengert forgat meg. A hengereket a platform forgatásával lehetett, a foglalatukba tenni, s mikor az összes összekapcsolódott a platformon megjelölt helyükbe, az egészet fel kellett emelni, ahol a hengerek jelöléseivel megegyező lyukakba kellett helyezni azokat. A félhold jelű a félholddal jelzett lyukba, a teliholddal jelölt hengert a telihold jelű lyukba és így el kellett helyezni mind a négyet. Miután végeztem ezzel a feladatommal, egy híd csúszott ki a platformból és át tudtam menni a túloldalra, ahol az erkélyekre lehetett felmenni, s köztük a kapu. De csalódásomra a kapu még mindig zárva volt. Az őr mondta, hogy másszak fel a másik erkélyre, minek végében egy farúd kapcsolót fogok találni, akárcsak ő a másik erkélyen melyet lehúzva elindítjuk a rendszert. Figyelmeztetett, egyszerre kell ugrani, hogy bekapcsoljon. Magasan volt, de ugrásból el lehetett érni. Egyszerre ugrottunk, egyszerre húztuk le a rudakat, s a rendszer beindult.
    A terem tetején beszűkült a középen elhelyezett ablak, s a beáradó fényt egy alatta elhelyezett négyágú, prizmákban végződő csillárba fókuszálta. A prizmák a fényt a platformon található négy hold jelébe (a jelek az egyes hengereket jelölték) továbbította, s a hengerek forogni kezdtek.
    Hirtelen éktelen ordítás ütötte meg fülemet, s rémület ült ki arcomra, amint az őrre pillantottam. Teste másodpercek leforgása alatt változott át. Elfordítottam fejem a borzalmas átalakulás alatt. Mire visszafordultam, már halott volt, s teste beleroppanva a felfoghatatlan átokba, engedte át magát az Idő Homokjának hatalmának.
    Közben a kapu kinyílt, utat engedve nekem. Lent azonban egy szörny várt, mihez csatlakozott az elcsúfult őr is. Ketten egyszerre támadtak meg, de én védekeztem, s mindkettőt a halálba küldtem.
    A kapu egy lépcsőfeljáró aljában állt. Végében újabb Homokoszlop várta, hogy beleálljak, s én nem is cselekedtem másképp és vártam a látomásokat.
    Ébredésem után tovább mentem, de ezen a rövid szakaszon vigyáznom kellett, mert a védelmi rendszer aktiválásával bekapcsoltak a különféle gyilkoló eszközök. Forgó, pengékkel felszerelt oszlopok, melyek ide-oda járőröztek; s padlóba épített tüskék, melyek egy óvatlan lépésre átszúrják a rossz helyre lépőket. Remek! A következő folyosón roppant veszélyes volt átkelnem. Egy időkapcsoló aktiválta az elég távoli ajtót, mely egy idő után újra lezárult. Nem is ez volt a nehézség, hanem a csapdák: forgó oszlopok, falba épített fűrészek, melyek a párkányokkal párhuzamosan mozogtak, s ráadásul a folyosó egy része beomlott, így kénytelen voltam a párkányokon való átkelést használni, vigyázva a fűrészekkel. De sikerrel, baj nélkül vettem az akadályokat, s egy kis udvarra jutottam. Az ajtó bezárult mögöttem.
    Az udvar közepén egy kis emelvény volt, rajta valaha ép boltívek, mely nagy része ma már nem volt meg. Fent két erkély fonta körül az udvart, a magasabban lévő erkély közepén egy zárt ajtót vettem észre. Mondanom se kell az erkély néhol itt is leomlott, de egyelőre nem ezzel kezdtem foglalkozni, mert újabb szörnyek támadtak itt rám. Pihennem kellett, miután végeztem velük. Kimerített a harc teljesen, s minden eddigi esemény. Miután pihentem beléptem az itt feltűnő Homokoszlopba, s vártam hogy a látomások újra betöltsék elmém.
    Felkeltem a földről, s szemben a falon egy kapcsolót pillantottam meg. Gondoltam kipróbálom, mit indít be, de magasan volt, s hiába nyújtózkodtam, nem értem el. Felfutottam a falon. Remek. Így mégis sikerült lenyomnom. Körülnéztem, hogy vajon mit indított el. A boltíves emelvény közepe kiemelkedett a padlóból. Felnéztem. A boltívekről talán át tudnék ugrani az emeletre, hiszen kb. egy szinten voltak, s nem is olyan távol egymástól. Felfutottam tehát a kiemelkedett, téglalapon, felhúztam magam a tetejére, majd felugrottam és egy kiálló rúdon átlengtem a boltívre. Huh! Innét kell most egy jó nagyot ugranom. Hátráltam pár lépést, nekifutottam, majd ugrottam. Nagyot kellett ugranom, s szálltam, majd épen leérkeztem a túloldalon. Nem is volt olyan nagy a távolság, mint magamban megbecsültem.
    A folyosó �alapos védelemmel� volt ellátva. Rögtön előttem a folyosó közepén, derék magasságra állított hatalmas penge forgott. Távolabb még egy középen, körülötte járőröző késekkel felszerelt oszlopok. Csodás! Óvatosan átsiklottam közöttük, majd egy rúdkapcsolóval kinyitottam magam előtt egy ajtót, s beléptem. Itt kellett keresnem valamit, amin felmászhattam a következő emeletre. A létrát magasan fenn vettem észre. Alatta tüskék, melyek egy óvatlan lépésre kisiklanak rejtekükből. Felmásztam egy omladék tetejére, így elég magasan voltam, hogy egy kis falon futás után elérjem a létrát, s felmásszak az emeletre. Fent átugráltam a középső erkélyfolyosóra (futni nem tudtam volna, mivel ez az emelet sem volt ép). Itt a falon egy lyukat vettem észre. Gondoltam először megnézem mi van mögötte.  Átmásztam a lyukon. Egy szép fátyolfüggönyökkel teleaggatott folyosón álltam. Végigrohantam rajta és a függőhidakkal közrefogott misztikus terembe jutottam, mely közepén ott állt az a titokzatos szökőkút. Nem tétováztam. A szökőkúthoz futottam és ittam a vizéből egy keveset. Újra görcsberándult a gyomrom, s szúrásszerű fájdalomterjedt szét testemben. Elájultam.

###

    Miután felébredtem, hamar kitisztult a fejem, és ismét erősebbnek éreztem magam, mint eddig bármikor. Mint legutóbb, úgy most sem találtam a lyukat melyen beugrottam arra furcsa folyosóra. Fuh, gyerünk akkor tovább! Átlendültem a zászlórudak segítségével az erkély egy még álló részére, majd vigyázva a falakon lévő fűrészekre átfutottam a mélység felett és az erkély sarkába ugrottam, szerencsére volt elég hely, s nem omlott le teljesen. Felfutottam a falon és felhúztam magam egy kiálló párkányra. Innen egy rúd segítségével felküzdöttem magam a következő emeletre, az ajtó szintjére. Itt ugyancsak ügyelve a kiálló és függőlegesen járőröző fűrészekre, a falon tovább futottam a következő ép részre, majd újra falon futottam, s átugrottam az ajtóhoz. Hmm itt egész jól egyben hagyta az erkélyt! Mivel az ajtót sajnos zárva találtam, tovább nézelődtem. Az erkély túlsó sarkában, szemben azzal, ahol feljöttem, meg is találtam a kapcsolót. Nem haboztam. Átfutottam az oldalfalon, ráléptem a taposó kapcsolóra, majd visszafutottam és átléptem az ajtón. Bent sóhajtottam egy nagyot. Remek! Megint egy csapdákkal teleaggatott folyosó és egy időzítővel ellátott ajtó a végében. Mit volt mit tenni, meghúztam az időzítő kapcsolót. Átfutottam egy fűrésszel ellátott falon, majd gurulva elhajoltam egy hatalmas penge elől, és� Hmm fal. Most merre tovább? Balra a falon egy kapcsolót vettem észre, felfutottam a falon és bekapcsoltam. Közben kinyúlt a fal egy része alattam így magasabbra érkeztem, mint vártam. Belekapaszkodtam a végébe és felhúztam rá magam. Feltéztem. Párkányok. Párkányok vezettek felfelé. Gyorsan felmásztam a párkányokon, Átfutottam egy újabb fűrészekkel ellátott falon, alattam egy mélyedésben tüskék. Tehát gyorsan átfutottam, s még éppen volt annyi időm, hogy csúszva átférjek a lezáruló ajtó alatt. Ha nem sikerült volna, kezdhettem volna előröl.
    A Nagy Csarnok egyik oldalsó erkélyén lyukadtam ki. Lenéztem és szörnyű látvány terült a szemem elé. Lent alattam szörnyek egy csoportja éppen megtámadta az odaérkező lányt, ki szerzett valahonnan íjat meg nyilakat és azokkal tartottam vissza a rémeket. Hogy is hívják a lányt, majd elfelejtettem? Ah, megvan: Farrah. Farrah-nak hívják. Gyorsan lekiáltottam neki, hogy tartson ki, itt vagyok. Gyorsan leugrottam az erkélyről, s hátrébb lökdöstem Farrah-t, mert nyilai, nem tettek komolyabb kárt a rémekben.
    Megfordultam és szembenéztem velük. Úristen! De hiszen ez atyám! Megláttam eltorzult atyámat és majdnem térdre rogytam a kíntól. Szerencsétlen atyám is átalakult. Révületemben majdnem elejtettem a kardom, de Farrah kiabálása magamhoz térített, hogy ne foglalkozzak vele, már nem segíthetek rajta. Még éppen időben tértem magamhoz, mert az egyik szörny épp le akart sújtani rám. Gyorsan magam elé emeltem kardom, s az vágást kivédve gyomron szúrtam a tőrrel. Pfuh, eggyel kevesebb. De amint egy megsemmisült, új jelent meg helyette. Legbiztosabbnak az mutatkozott, ha elvonom Farrah közeléből őket, s míg ő nyíllal lövi, én félregurulva majd gyorsan lecsapva legyengítem, majd a Tőrt használva megsemmisítem őket. Azonban egy óvatlan pillanatban nem figyeltem, s érzem amint iszonyatos erővel hátamba beleszúrnak egyhatalmas kardot, s látom amint mellkasomat átütve átszúr az egyikük. Utolsó erőmmel gyorsan visszaforgattam az időt, a fájdalom gyorsan enyhült, s én közben hátrapillantottam, hogy lássam melyik szúrt hátba. Elszorult a szívem. Pont atyám volt, ki hátam mögé osonva leszúrt. Miután visszaforgattam az időt, gyorsan kivédtem a halálos szúrást, atyám szemébe nézve lecsaptam rá, majd rajta átugorva még egyet adtam neki. Ő bírta a legtovább. Míg a többinek elég volt három, négy ütés, addig atyám nagyon jól bírta pengém vágásait. Meg is vágott elég erősen a bal karomon, de nem figyeltem rá, hanem átugorva rajta arcába vágtam, majd mikor összeesett, lesújtottam rá, s szépen felszívta testét az Idő Tőre, de majd megszakadt a szívem. Ruhám ujjával bekötöttem vérző karom, s közben visszagondoltam atyámra. Ha nem hallgatok arra a mocsadék vezírre, atyám és mindenki a palotában még mindig élne! Közben Farrah vállamra tette kezét, s ez visszahozott a jelenbe.
    Mondta, hogy szívből sajnálja, hogy ez történt atyámmal, s hogy saját kezemmel kellett végeznem vele.- Az a szörnyeteg nem az apám volt. � mondtam és belerohantam a szörnyek támadása után létrejött Homokoszlopba, semmibe véve Farrah értetlenkedő tiltakozását.
    Mikor kinyitottam a szemem, Farrah-t láttam amint eszelős szemekkel nyúl az elejtett Tőr után. Gyorsan odaugrottam, felkaptam a Tőrt, s Farrah-ra kiáltottam, hogy ez a hála amiért megmentettem az életét? Erre azt válaszolta, hogy nem értek semmit, s ő képes lenne visszafordítani, amit tettem. Akár a vezírt hallanám! Hmm túl sokan akarják kijavítani a hibáimat. Ezután még magyarázott valamit, de nem igazán érdekelt, hogy mit. Kérte, hogy bízzam meg benne, de kérem, hogyan is bízzak meg olyasvalakiben, aki ugyan azt kéri tőlem, amit már azaz ember is kért, aki miatt romba dőlt minden, s ráadásul, még azzal is áhít, hogy ha netán odaadnám neki a Tőrt, segíteni tudna rajtam, holott egyszer már bebizonyosodott, hogy csak saját maguknak akarják! S most, hogyan bízhatnék meg a lányban, aki emellett el is akarta lopni tőlem! És mégis, most ennek a lánynak a segítségére szorulok, mert egyedül képtelen lennék tetteimet semmissé tenni.
    Eldöntöttem magamban, ha nem is örömmel, de segítenem kell neki. Egymásra vagyunk utalva. Segítek neki, de ugyanakkor figyelni is fogom, mert ezek után egyáltalán nem bízok benne, még a csinos pofikája kedvéért sem.
    Farrah közben csak magyarázott nekem, majd megkérdezte, vajon hová vihette a vezír a Homokórát. Őszinte megdöbbenésemre habozás nélkül rávágtam, hogy a maharadzsa kincsátárában van, a Hajnal Tornyában. Azonnal bevillant a magas torony, mely kecses, vékony formájával magasan emelkedett a Palota fölé. A Palota egyik központi épülete volt, s most, hogy a Homokórát ide szállították, mint hatalmas forgószél látszott, mely a torony tetejéből indul ki, s magába szívta az oly közeli felhőket.
    Farrah csodálkozó tekintettel kérdezte meg tőlem, hogy mégis honnan tudom, hogy hova vitték a Homokórát? A választ még én is kerestem magamban, de nem találtam rá.� Csak tudom. � feleltem. Elég nevetséges magyarázat volt az igaz, mert magam sem tudtam, hogy honnan tudom, hogy hova vitték. Farrah-n is látszott a kétkedés, de nem szólt semmit.
    Ezután, rászóltam, hogy ha velem akar jönni, tartsa velem az iramot, mert nem fogok rá várni. Erre majdnem fellökött, s átugrott a kitörött ablakon. Utána ugrottam, s az ablak alatti kör erkélyre érkeztem Farrah mellé. Megeresztett felém egy mosolyt, hogy ugyan ki tartsa az iramot kivel, majd végig futott az erkélyen. Én követtem.
    Egy kis ligethez értünk, ő átugrott, én meg falon futva értük el. A liget közepén kis tavirózsákkal beültetett medence, gyorsan ittam egy pár kortyot. Amint beléptem a sekély vízbe, hogy igyam, homokszörnyek egy újabb csoportja tűnt elő a semmiből és esett nekünk. Most nem volt elég a magam életét menteni, Farrah-ra is vigyáznom kellett. Nem mondom íjával ő is rendesen harcolt, szépen egymás után küldte padlóra az ellent, én meg a Tőrrel leszúrva pusztítottuk el őket. Az egyik sarokban egy Homokoszlopot fedeztem fel, s beleléptem.
    Miután felébredtem, körülnéztem, hogy merre is tovább? Egy lépcső vezetett egy, a várfal oldalába épített hosszú erkélyfolyosóra, ahol egy lezárt ajtót pillantottam meg. Az erkélyfolyosó eltűnt a szemem elől az ajtó után, ahol elkanyarodott. Mikor odaértünk az ajtóhoz, épp előttünk szakadt le a folyosó további szakasza, ami nem volt alátámasztva. Ráadásul sehol egy kapcsoló, s innét nem is tudjuk kinyitni az ajtót! Mondtam Farrah-nak, hogy várjon az ajtónál, én addig megpróbálom megkeresni az utat be. Tovább futottam a falon, ahol leomlott a folyosó, s sikerült elérnem egy kis kiálló tetőn, a folyosórész alatt. Innét átfutottam a következőre, majd onnan tovább zászlórudakba kapaszkodva leereszkedtem egyel alább, egy újabb kiálló tetőre. -El akarta lopni tőlem a Tőrt! Áh, csak még jobban felidegesítem magam. Most az előttem álló útra kell figyelnem!- Erről a tetőről megláttam alattam a kapcsolót. Egy nagy erkélyen építették fel. Átugrottam. Mielőtt elforgattam volna a kapcsolót, lenéztem. Alattam egy, a közepe táján leomlott hidat fedeztem fel, ami összekötötte a palota ezen két részét. Ezen az oldalon egy ajtót találtam. Gyorsan elforgattam a kart, majd lemásztam a hídra. Az ajtó kinyílt, kiengedve a bennrekedt szörnyeket, s ezek most mind rám támadtak.
    Miután bevégezték sorsukat, s Tőrömet a hídon talált Idő Homok kupacba szúrtam, felszívva azt, berohantam az ajtón. Bent egy Homokoszlop várt rám. Beléptem hát, s elmerültem a felvillanó képekben.
    Felébredtem, s latolgattam, hogyan tovább? Felmásztam a romokon át a párkányra, s átugrottam a szemben levő rúdra. Innét lengtem körbe párat, majd ugrottam, s elkaptam az előbbinél kicsit magasabban levő rudat. Ilyen formán, a rudakon lengve feljutottam az emeletre, mely igazából csak egy kis körfolyosó volt. Felnéztem. Fejem felett egy ugyanilyen körfolyosót láttam, ráadásul egy ajtót is megpillantottam rajta. De mielőtt fel másztam volna a létrán rá, előtte a leomlott részekkel nem törődve befutottam egy fátyollal befedett átjárón és� és milyen jól tettem. Megint egy csepp alakú lámpásokkal és fátyol függönyökkel tele aggatott folyosóra jutottam. Gyorsan tovább futottam. Jött a függőhíd, a terem közepén épített misztikus szökőkút, majd miután megint ittam belőle, a gyomorgörcs és az ájulás.
    Már nem lepődtem meg azon, hogy amikor felébredtem eltűnt az ajtó, amin át betévedtem a függőhidakkal beépített terembe. Gyorsan felmásztam a létrán. Először a zárt ajtóhoz kerestem meg a kapcsolót. Meg is találtam pont szemben az ajtóval, a körfolyosó túloldalán, két-két ide-oda járőröző fűrésszel a kapcsoló két oldalán a falon. Körbe futottam a folyosón, a leomlott padlójú helyeken és a kapcsolónál a falon futva, majd Átrohantam az ajtón mielőtt lecsukódott volna. Átugrottam egy tüskékkel telitűzdelt árkon, majd megálltam. Előttem egy lezárt ajtó, mellette a falon vékony repedéssel, jobbomon egy lépcső, mely lefelé vezetett az ajtóhoz, ahol Farrah várt rám. Először lerohantam a lépcsőn kinyitni az ajtót, Farrah-nak, majd együtt visszafutottunk a lezárt ajtóhoz. Farrah mondta, hogy várjak, átmászott a repedésen, s kinyitottam nekem az ajtót. Tovább mentünk. Egy nagy terembe értünk. Itt a terem sarkaiba felállított, úgynevezett �kapcsolóval ellátott ferde félhidakkal� lehetett lejutni a terem földszintjére. Hogy még valami nehezítse utunk, a palota tervezője a hidakat összekötő platformokon elhelyezett a falban két-két tüskékkel kitömött rudakat, melyek a kellő pillanatban összezárulnak, telilyuggatva a platformon állót. Csodás! Nem elég, hogy a lány itt van nyakamon, még ez a rohadt védelmi rendszer is megnehezíti a dolgomat!
    Átfutottam egy platformra majd lehúztam egy kapcsolót. Erre a hidak elfordultak, s így Farrah átugrott egy másik kapcsolóhoz és meghúzta. Megint fordultak egyet a hidak, s én felfutottam a hídon és átmentem egy kapun. Ahhoz, hogy a következő kapcsolót elérjem, vissza kellett térnem a legfelső platformra, ahonnan beléptünk ebbe a terembe. Ezért indultam el a kapu felé.
    Egy időkapcsolóval és csapdákkal ellátott folyosón kellett átmennem, hogy vissza tudjak térni a kezdőpontba. Kihúztam a kapcsolót. Pengés oszlopok és tüskés padlók között szlalomozva futottam át a folyosón. Átértem a lecsukódó ajtó előtt, majd gyorsan visszafutottam a terembe. Farrah ölbe tett kézzel várt. �Semmi maradandó, köszönöm! �válaszoltam, mikor megkérdezte, hogy jól vagyok-e, mert furcsa zajokat hallott kintről. Haj, miért hagytátok a nyakamon ezt a lányt?!
    Folytattuk utunkat lefelé. A hidak elfordultak, s szép lassan de lejutottunk, igaz egy nem a földszintre, hanem magasabban levő, eléggé nagy betontömbre. Az ajtó pont szemben volt. Mögöttem a falon elég magasan egy kapcsolót fedeztem fel. Valószínűleg az ajtóé, de még akkor sem érném el, ha felfutnék a falon. Túl magasan van! A tömb padlóján, pont a kapcsoló alatt, egy kis négyzet alakú fapadlót láttam meg. Lenéztem a földszint padlójára, mert az ajtó előtt, mintha két másik kapcsolót is láttam volna. És igen a két kapcsoló ott van. Lehet, hogy a fapadlót emeli meg az egyik? Gyorsan leugrottam, de ekkor szörnyek támadtak meg minket. Farrah a tömbről nyílzáport zúdított rájuk, én testközelből osztottam az áldást. Harc közben felfedeztem a Tőr egy új funkcióját. Miközben a körülöttem lévő szörnyeket lefagyasztotta, én hihetetlen sebességre gyorsultam fel. Farrah majdnem elejtette megdöbbenésében az íját, akárcsak én a kardomat.
    Mikor végeztünk a szörnyetegekkel, ráléptem az egyik padlón lévő kapcsolóra. Igazam volt. A fapadlót emelte meg, de ez a kapcsoló a tömb aljába épített ugyanolyan fapadlót emelt meg, mint ami a tömbön volt. Tehát ezzel a tömbre lehet visszamászni. Ráléptem a másikra is, de abban a pillanatban amint leléptem az egyikről, a fapadló visszacsúszott a helyére. Na, most mit csináljak? Körülnéztem. Egymásra helyezett dobozok voltak mindenfelé a teremben. Az egyik doboz-halom tetején egy kis Homokkupacot találtam, egy másik tetejéről letaszítottam egy dobozt, majd a kapcsolóra toltam. A másik oldalon is találtam egy megfelelő dobozt a halom mögött, s azt a másik kapcsolóra toltam rá. Mindkét fapadló kiemelkedett helyéről, s felmásztam a betontömbre. Egy Homokoszlop emelkedett előttem. Farrah ellenkezésére ügyet sem vetve beléptem az oszlopba.
    Mikor kinyitottam a szemem Farrah combjával találtam szemben magam. Hmm� nem is annyira rémes ez a lány. Kicsit elidőztem rajta, majd mikor kitisztult a fejem dologhoz láttam. Farrah, mikor látta, hogy felálltam, lemászott az ajtóhoz, s felkiáltott, hogy nyissam már ki végre az ajtót! Haj, ki tud egy ilyen szelíd kérésnek ellenállni. A kiemelkedett padló segítségével könnyűszerrel elértem már a kapcsolót. Az ajtó kitárult. Lemásztam, majd Farrah után kimentem az immár nyitott ajtón. Átfutottunk a folyosón; csak egy tüskés üreg állta utunkat, de nem okozott gondot átugrani, és kiértünk a szabadba. A madárház. A madárházhoz vezető udvarra jutottunk ki. Furcsa! Az eddig mindig madarak csivitelésétől hangos udvaron most egy hang sem hallatszott. Pedig reménykedtem, hogy ide nem ért el az Idő Homok pusztító hatása, úgy tűnik hiába. Annak idején szerettem hallgatni a madarakat, de ez mostanra csak egy soha vissza nem térő, szép emlék lett.
    Az udvart egy kapu választotta ketté. Mi a külső udvaron álltunk, míg ahhoz, hogy valamiképp tovább tudjunk menni, be kellett jutni a belső udvarra, csakhogy a kapu zárva volt, s csak a belső oldalról lehetett kinyitni. Azelőtt mindig állt itt egy őr aki kinyitotta nekünk, de most..?

Prince of Persia: Sands of TimePrince of Persia: Sands of TimePrince of Persia: Sands of Time
   
A kapuval szemben, tőlünk balra eléggé nagy szikla állt, s ráadásként még egy fa is nőtt rajta. Talán arról rá tudnék ugrani a kapura, s be a belső udvarra. Akkor gyerünk mászni!
    Mikor elkezdtem volna felmászni a sziklára, megtámadtak minket. Gyorsan lefagyasztottam őket, s sérülés nélkül levágtam őket. Mozdulni se volt idejük. Miután végeztem velük, beléptem egy újólag keletkezett Homokoszlopba. Lehetséges, hogy a szörnyek testéből felszabadult Idő Homok hozza létre az Oszlopokat? Meglehet. Most már magabiztosan léptem az Oszlop közepébe.
    Mikor felébredtem, egy pillanatra el is felejtettem, hogy mi történt, s hogy kerültem a madárketrec udvarának földjére az éjszaka közepén. Viszont egy perc múlva már tisztán emlékeztem mindenre, s kitisztult a fejem.
    Gyorsan felmásztam a sziklára, majd a fára és átugrottam a kapura. Lehuppantam a földre és kinyitottam Farrah-nak a kaput. Hirtelen madarak támadtak meg bennünket, melyek eddig csöndben meghúzódtak valahol. A Homok hatására írtó nagyra nőttek az eddig oly békés piciny madarak. Leginkább hollófekete marabukhoz tudnám ezeket hasonlítani, leszámítva, hogy néhol cafatokban lógott róluk a tollas hús és fertelmes bűzt árasztottak. Az érdem most Farrah-é volt, nyilával szépen sorban szedte le a felénk repülő lényeket, nekem mozdulnom se kellett. Köszi.
    Jobbra tőlem sziklába vájt átjáró nyílt egy kicsiny üregbe. Elhúztam a bent talált faládát, mögötte rést találtam. Farrah szólt, hogy várjak, s eltűnt a résben. Röviddel ezután meghallottam a hangját. Kintről hallatszott. Az udvar távolabbi részén a sziklába vájt ketrecben láttam meg. Láttam amint meghúz egy kart, mire kinyílt a nagy röpde ajtaja, majd Farrah visszamászott a résen át. Más nem lévén beléptem a madárházba. Fent a magasban észrevettem egy lyukat a rácson. Biztos az agresszívvá vált �madarak� rágták szét a rácsot és szöktek meg a lyukon át. Viszont nekem pont kapóra jön az a lyuk. A rudak és létrák segítségével felküzdöttem magam, és a lyukon át átugrottam egy sziklára. A sziklán egy fa nőtt. Segítségével feljutottam a madárház tetejére. Nicsak, egy kapcsoló! Gyorsan elfordítottam, s vártam hol nyitja meg az utat nekem. Hát eléggé mélyen, egy, a sziklába vájt ajtót nyitott ki. Nembaj, meg tudom csinálni. Átugrottam egy kiugró sziklára� pont bele egy Homokoszlopba. Elsötétült minden, s jöttek a víziók.
    Hirtelen nyitottam ki a szemem. Patakokban folyt rólam a veríték, a víziók olyan hatással voltak rám. Láttam saját halálomat: egy függőhídon történt. Megcsúsztam. Két kezemmel tartottam magam. Farrah hozzám rohant, hogy segítsen de annyira kilengett lába alatt a híd, hogy nem bírtam tovább tartani magam, és leestem�
    Miután lehiggadtam, megpróbáltam logikusan gondolkodni. Megfogadtam, hogy ezentúl óvatosabb leszek. Úgy tűnik az eddigi látomásoktól túl magabiztos voltam, de ezután vigyázok. Meg különben is nálam a Tőr, ha valami baj érne csak vissza fordítom az Időt és minden rendben lesz. Igen. De azért jobb lesz vigyázni!
     Óvatosan leereszkedtem az ajtóhoz és mielőtt bementem volna egy kapcsoló segítségével leeresztettem Farrah-nak egy létrát. Az ajtó pont a sziklába vágott kamra fölött volt. Mikor felért bementünk az ajtón. Durván kifaragott, deszkákkal alátámasztott és fáklyákkal megvilágított folyosóban álltunk. Balra egy szoba nyílt, előre tovább folytatódott a folyosó. Először a szobát vettük célba. Bent szkarabeuszok mászkáltak. Gyorsan levágtam azokat. Körülnéztem. A szoba három egymástól rácsokkal elválasztott részre oszlott, s csak egyikhez vezetett innen ajtó. Egy magasan elhelyezett kapcsolóval kinyitottam az ajtót. Bent egy kis Homok kupacot és egy ládát találtam. Hamar felszívattam a Homokot a Tőrrel, majd elhúztam a ládát. Egy újabb rés. Farrah gyorsan bemászott rajta és a szoba másik elzárt részében lyukadt ki. Meghúzott egy kapcsolót és �később találkozunk� felkiáltással eltűnt a résben.