Szombaton Zalaegerszegen voltam az Atlantis klubban, ami nagyon jól néz ki. Épp most zárt a konkurenciájuk, így biztos vagyok benne, hogy még több látogatójuk lesz. Sajnos ez már nagyon rég nem az én világom, noha az van kiírva, hogy 18 éven felüliek látogatjatják csak a helyet, szinte csak 14-18 éveseket láttam. Volt legalább 4-5 lány, aki annyira részeg volt, hogy percenként mással csókolóztak. Néha nagtyon meglepődtem, hogy mennyire lazák ma már az erkölcsök, pedig elhihetitek, hogy van tapasztalatom az ilyesmiben. Borzalmas, rettegek attól, hogy ez a generáció is munkát kell kapjon valaha bárhol.

Ami a jó része volt a klubnak, az a pókerterme, amit véletlenül fedeztünk fel. Nosza be is ugrottunk egy 15 fős versenyre, életemben először próbáltam ki egy barátommal az élő pókert, eddig csak online játszottam, de ott nagyon sokat. A hangom néha nem jött ki rendesen a torkomon, mikor mondanom kellett, hogy emelés 3ezer, de az osztó srác rendes volt és mindent mondott helyettem, nekem csaktologatni kellett a zsetonokat. Sajnos elég hamar kiestem (pedig jól játszottam, tényleg), flopoltam egy sort, egy srác két párt, végig emeltem, a végére full háza lett, mert leesett még egy a párjához, így all in ment, én megadtam és noha nem ment el minden zsetonom az addigi jó teljesítmény miatt, onnan már nem tudtam visszaküzdeni magam. De nagyon jó élmény volt, még biztos lesz ilyen :)

Épp a Trackmania United forevert játszom, Bate a minap írt, hogy ezzel kellene foglalkozni, én meg örömmel teszem, mert a United alap is tetszett. Szerintem nektek is fog :)

Puszilok mindenkit, bocsánat a kicsit tényszerűbb bejegyzésért, késő van és nagyon-nagyon-nagyon fáradt vagyok... Megyek is átölelni a szívesmacis párnát...