"A Harcosok Klubjának első szabálya: Senkinek egy szót se a klubról!" - hangzik el a cirka 2 óra alatt nemegyszer. Szerencsére a filmre ez nem igaz, így bátran beszélhetek arról, mitől is lett a Harcosok Klubja a XX. század végének legellentmondásosabb alkotása, és miképp vált kultuszfilmé az évek folyamán.

Mindenki a saját maga sorsának a kovácsa. Jól csengő közmondás, megfelelni neki annál nehezebb. Rátalálni önmagunkra pedig már nem egy életcél, hanem AZ életcél. És mégis hogyan lehetséges ez? Hisz agymosott áldozatok vagyunk mi mind, zombik, kiket egy felsőbb hatalom befolyásol. Megfelelni nem magunknak szeretnénk, hanem mindenki másnak, így viszont soha nem fogunk rájönni, kik is vagyunk valójában. Akkor pedig az életünk nem ér semmit...s, hogy lehetséges-e kikerülni a mókuskerékből, melyben futjuk köreinket az elkerülhetetlen végig? Nos, a Harcosok Klubja feldobja a labdát, de leütni már nekünk kell.

David Fincher 1999-es mozija a végletek produktuma, lehet szeretni, utálni, de azt mondani, hogy átlagos semmiképp. A film alapjául Chuck Palahniuk azonos című regénye szolgált, és bár az ilyen jellegű adaptációk zöme nem szokott túl jól elsülni, itt nem érvényesült a papírforma, hisz egy minden elemében profin kidolgozott alkotást kaptunk, mondanivalója pedig mostanra hatványozottan érvényes. S hogy mit is takar e mondanivaló? A Harcosok Klubja azért lett vérlázító egyes kritikusok, s még inkább nézők körében, mert úgy tart görbe tükröt a társadalom számára, mint azelőtt semmi. Nem burkolt utalásokkal, elejtett félmondatokkal, pofátlanul mondja a képünkbe: "Ezek vagytok ti! Bábok a multik sakktábláján, a média áldozatai, elveszett lelkek a legitimitás feneketlen medrében." A felismerés pedig sokként hatott az emberekre, nem bírták elviselni a szomorú igazságot, mely most, 2013-ban ugyanúgy releváns...sajnos.

A film amolyan in medias res indul, hisz a végkifejlet egy kiragadott jelenetét láthatjuk. A rendező tehát mellőzi a lineáris történetvezetést, ami mindenképp jó, mert egyrészt feszültséget teremt, másrészt megadja az alaphangulatot, mely minden, csak nem szívmelengető. Már itt megmutatkozik az alkotásra jellemző feketehumor, mely ugyan nem túl életszerű, feldobja a vidámnak nem nevezhető szituációt. A főszereplőt alakító Edward Norton-t láthatjuk egy pisztollyal a szájában. Normális ember ilyen esetben minimum pánikba esik, ő viszont csak azon morfondírozik, vajon tiszta-e a fegyver csöve. Nem mellesleg egy nagy adag robbanószer is van az épület alagsorában, így végképp azt hihetjük, ennek az embernek elment az esze. A kezdő képsorok tehát alaposan felcsigázzák a nézőt, mielőtt azonban a jelenet végére érnénk ugrunk egyet az időben, hogy részesei legyünk egy olyan éles társadalomkritikának, amit még soha nem láttunk. Figyelem, az üléseket hátrahajtani, zuhanás következik!

A film főhőse teljesen névtelen, ezzel is kifejezve, hogy csak egy a sok közül, a kapitalista világrend közembere. Ő egyben a Narrátor is, aki óriási szerepet játszik a cselekményben, magyaráz és elmélkedik. Társadalmi szinten az élete tökéletesnek mondható, van állása, otthona, melyet igényei szerint be is rendezett, ezt "IKEÁS fészekrakásnak" nevezi. Azt, hogy valami nincs rendjén betegségéből tudhatjuk meg, hisz inszomniás, ami mindenképp lelki eredetűnek tekinthető. Hagyományos orvosság erre az altatón kívül nem létezik, megtalálja azonban a tökéletes alternatívát csoportterápiák képében, melyek segítségével ismét álomra hajthatja a fejét. A hererákosok és szívtranszplantáltak közt végre megleli a békét, kitárulkozhat, és barátra is lel az egykori sportoló, Bob(Meat Loaf) képében, aki a hormonkezeléseknek "köszönhetően" melleket növesztett. Nyugalma azonban nem tart soká, hisz betoppan életébe a nő, Marla Singer(Helena Bonham Carter). Marla szintén "turista" a terápiákon, hisz betegsége nincs,ennek hatására a narkolepszia visszatér, a világ ismét látomás lesz, vagy ahogy ő fogalmaz: "Sohasem alszom teljesen, és sohasem vagyok teljesen ébren." A történet másik főszereplőjével egy repülőút során találkozik(kárfelmérőként dolgozik egy autógyártó cégnél, így sokat kell utaznia), a szappanárus Tyler Durden(Brad Pitt) pedig sorsfordító szerepet játszik a Narrátor életében, felnyitja a szemét arra vonatkozólag, hogy az élet amit él elfogadhatatlan. Az ő karaktere által ölt a film társadalomkritikai jelleget, rávilágít, hogy mind a termékek rabjai vagyunk, úgy kötődünk hozzájuk, mint ha az életünk függne tőlük, mindezt a média és a marketing sulykolására. "Amit birtokolsz, az birtokba vesz" - hangzik el az egyik jelenetben. Épp emiatt Tyler minimalista életet él, egy lebontásra váró házban tengeti mindennapjait, ahol a villany és a tiszta víz már luxusnak mondható. Újdonsült barátja habitusát lassan a főszereplő is átveszi, innentől kapcsolódik be az "énkeresés" problematikája, melynek megoldása lesz végül a kettejük által alapított Harcosok Klubja. A klub lényege a hétköznap monotonitásából való kilépés, az individuum kiteljesedése, mely bár vért és verejtéket követel, a nyeremény mindenért kárpótol: Az élet élvezete. Tyler mindazt testesíti meg, amivé a Narrátor válni szeretne: határozott, vakmerő, laza, a társadalom szabályara fittyet hányó személy, akinek semmi sem számít, lévén már elérte a mélypontot. A filmtörténet egyik legkarizmatikusabb figurája, monológjai már-már filozófiai jellegűek, és mindig eléri amit akar, többek között Marla szívét. Célja lerombolni a jelenlegi világképet, módszerei radikálisak, melyben a klub csak a kezdetet jelenti. Tervének beteljesítéséhez hadseregre van szüksége, a Káosz Brigádnak nevezett félkatonai szervezet vandalizmusa viszont már sok lesz a főszereplőnek, ez pedig barátja, Bob halálával csúcsosodik ki. A Narrátor reakciója egyben annak a kifejeződése, hogy az anarchia nem megoldás a világ megváltoztatására, más kérdés, hogy a film nem ajánl más alternatívát, kétségek közt hagyva a nézőt.

A Jim Uhls által jegyzett forgatókönyv viszonyítási alap lehet minden író számára, ilyen aprólékosan kidolgozott script-el ritkán találkozni, főleg hollywood típusú filmek esetén. Minden mondatnak súlya van, elcsépelt párbeszédeknek nyoma sincs, Tyler bölcseleteit pedig tanítani kellene. A Narrátor szövege nem csak megértés szempontjából fontos, érdekes háttér információkkal szolgál, többek között Tyler mellékes állásairól, a ház felrobbanásának okairól és még sorolhatnám. Szerepe még a karakter lelkiállapotának kifejezése is, ami frappáns módon úgy történik, hogy "apu" valamely testrészét/tulajdonságát használja metaforaként .(Pl.: "Apu hideg verejtéke vagyok."). Mindehhez remek színészi játék társul, mindhárom főszereplő hozza az elvárt szintet. Különösen Edward Norton alakítása dicsérendő, hisz az ő karaktere megy át a legnagyobb jellemfejlődésen. Egyszerű szürke figurából lesz önmagára rálelő személy, majd az elnyomott szerepét ölti magára, végül áldozattá válik. A történet legnagyobb fordulatánál pedig kiderül, hogy végig őrült volt. Brad Pitt karrierje során a Harcosok Klubjában alakított először ellenszenves karaktert, játéka mégis hihető marad, egyértelműen jól áll neki a diktátor jellem. Tetteiben végig nyomon követhető az általa képviselt eszme, mely sokszor morbid jelenetekben manifesztálódik, például egy zsírleszívó intézetből lop emberi zsírt, hogy szappant főzzön belőle. Helena Bonham Carter és a lecsúszott nő szintén jó párosítás, mely megjelenésében érhető tetten leginkább, értem ezalatt a sminket és a ruházatot. A többi szereplő inkább csak statisztaként funkcionál, pár mondatnál többet nem kaptak, de nem is fontosak történetvezetés szempontjából, így ezt nem rónám fel negatívumként.

Képi világot tekintve a filmre egyértelműen a sötét tónusok jellemzőek, egyedül a nappali jelenetek jelentenek kivételt, melyekből érezhetően kevesebb van a komor történetből adódóan. A snittek rövidsége magától értetődő, hisz a harci jelenetek, a pergő párbeszédek egyaránt megkövetelik a gyors vágást, ezáltal válik az alkotás dinamikussá, figyelemfelkeltővé. Remek húzás a Narrátor álmatlanságának tüneteit vizuálisan is érzékeltetni, mert nem csak elhangzik, hogy látomásai vannak, mi is láthatjuk egy-egy bevillanó karakter, körvonal képében, persze csak alig észrevehetően. De ez a megoldás egyben reflektálás Tyler egyik mellékállására is, éjszakánként ugyanis filmtekercseket ragaszt össze, de úgy, hogy minden váltásnál hozzátesz egy oda nem illő, (pornográf) képet, legyen az mese, vagy természetfilm. Hanghatások terén ugyancsak brillírozik a Harcosok Klubja, nem véletlen az Oscar díj legjobb hangkeverés kategóriában. A zene éppoly gyors ritmusú, mint maga a cselekmény, viszonylag gyakran felcsendülnek a gépi dallamok, tökéletesen kiegészítve a képernyőn látottakat. A környezeti zajokkal párosítva pedig kaotikus egyveleget alkot, erősítve a zűrzavar érzetét.

Tökéletes film természetesen nincs, így mindenképpen ki kell térnem Fincher munkájának negatívumára, melyből (szerintem) csak egy van, az is inkább csak szőrszálhasogatás. Ez pedig a nem túl életszerű jelenetek sora, amik egyszerűen nem elképzelhetőek a valóságban. A Narrátor és főnöke közti viszony mindenképp ide sorolandó, nincs olyan munkavezető, aki elviselné, ha egy beosztottja így bánik vele. Tyler jellemének erőssége is túlzás, ennyi embert nem lehet megvezetni őrült téveszmékkel, pláne nem rendőröket. A brutális verekedések pedig jobbára csak felszíni sérüléseket okoznak (főszereplők esetén legalábbis), holott egyes ütések simán törést okoznának. Más kivetnivalót a filmmel kapcsolatban nem találtam, bár ez következhet a rendező iránti elfogultságomból is, vagy pusztán mert én képes voltam elfogadni a kíméletlen társadalomkritika valóságtartalmát, amin oly sokan megbotránkoztak.

Az, hogy kinek ajánlanám a Harcosok Klubját nehéz kérdés. Semmiképp nem tekinthető mainstream alkotásnak, akik a popcorn mozik megszállottjai messziről kerüljék. Az erőszakot nem kedvelők szintén mellőzzék, mert itt abból rengeteg van, nem csak testi, verbális szinten is, az explicit jelleg sokat hozzátesz a beleéléshez. Gyerekektől határozottan elzárva tartandó, nemcsak a fent említett brutalitás miatt, hanem mert a történet megértése megkövetel egy bizonyos fokú érettséget, nem véletlen a 18-as korhatár. Tipikusan a 20-30 éves férfi közönséget célozták meg az alkotók, hisz ez a film róluk szól. Hogyan válnak céltalan, kétségektől terhes ifjúból komoly, felnőtt férfivá, aki tisztában van cselekedeteinek súlyával, s képes helyrehozni azt, amit elrontott. A Harcosok Klubja egy minden ízében kiemelkedő alkotás, elgondolkodtató, ugyanakkor szórakoztató, minden időben aktuális, épp ezért örökérvényű.