Szóval, hol is kezdjem. Talán kezdem is a videóban fellelhető furcsaságokról. Legelső ha valaki észrevette, akkor az a maga a játék doboza. Amikor körbefordul a kamera körülötte megfigyelhetjük, hogy a hátulja olaszul van, de ami még ennél is furcsább az az, hogy egy
xbox360-as dobozának a hátulját használtam fel.



Hogy miért? Mert volt olyan kedves, hogy scaner-em beszart lehet, hogy végleg. Így kénytelen voltam a netről leszedni a borítóját és sajna arra lettem figyelmes, hogy bizony a neten egy teljes Pc borító scan-t lehetetlen taláni. Bezzeg PS3-ast és x360-ast meg tömegével találni. Ebben az esetben az x360-ból is csak egy példány volt. Az is olasz. Azért ezt használtam mivel ez hasonlít a legjobban a Pc-s változatra. Vagyis ez sakk-matt lett. Mondom magamba mindegy, ez van ezt kell szeretni.

A másik érdekes dolog azok a régi Resident Evil részek borítója. Sikerült össze halásznom mindegyikből egy jó minőségű borítót egyet kivéve. Ugyanis a Resident Evil Confidential Report-hoz egy szem borítót sem találtam. Igaz egy mobiltelefonos játékról van szó. Viszont nem hagyhattam üresen a helyet, ezért kénytelen voltam gyártani hozzá egy saját kis borítót.



Valamint meg kell említenem, hogy az egyik jelenetben, amikor éppen dicsérem az átvezetőket beugrik egy kutya és nyugtázza, hogy tényleg fasza. Eddig kevesen ismerték fel, hogy azt a jelenetet a Family Guy című rajzfilm sorozatból csentem. Vagyis csak a karaktert, mivel a szobát körülötte nekem kellett felhúznom. Aki még nem ismeri, az gyorsan ismerje meg, mert iszonyat nagy a sorozat.



Másik dolog, amit már jó páran megkérdeztek az előző videók során is, hogy milyen programokat használok a videók létrehozására.
Itt a lista.
Sony Vegas 8.0 - Vágásra, a szeletek összeillesztésére meg egy kis effektezésre ha szükséges.
After Effects CS3 - 3D-s dolgok létrehozására meg effektezésre. Nagyon pöpec program és könnyű is kezelni.
Adobe Photoshop CS3 - képek méretre vágása, szétszedésére.
Fraps - ezzel rögzítem a játékból a videóanyagot. Eddig soha nem volt vele gondom.

Még egy kis személyes dolog.

Nálam a videókészítés úgy kb egy vagy két hét. De volt már olyan is hogy fél évig is eltartott, mivel nem volt ötletem, hogy hogyan fejezem be. Szóval nálam a videókészítés lassú folyamat, de nagyon szeretem csinálni. Ugyanis már 2004 óta gyártok különféle zenés videókat, trailereket (ebből 5 év alatt mindössze ha négyet csináltam) és amv-ket (anime music video). De ebben az évben kezdtem bele ebbe a Pc-s játékok bemutatásához. Mivel akkoriban is szerettem játszani, de valahogy soha nem éreztem, hogy nekem ilyet is kellene csinálnom, de aztán mondom magamba: üsse kő, próbáljuk ki! Végeredményként megszületett az X-Men-es videó.

Sokaknak tetszett így gondoltam folytassuk a dolgot. De az igazság az, hogy én is élvezem ezeknek a készítését. De én csak olyan játékokból fogok készíteni ilyen bemutató ami megfog és tetszik. Szóval, nálam nem lesz ilyen negatív hangvételű videó (habár még ki tudja, hogy mit hoz a sors). No de eleget dumáltam. Egyenlőre egy kis pihi.