Igen-igen, a 2008-ban PC-re is megjelent alkotás nem aratott osztatlan sikert, sőt, idővel a legnagyobb fanatikusok is elkönyvelhették; a szép Jade Raymond leginkább csak promóciós célból szteppelt a rivaldafényben. Ebből következik, hogy az AC első része hamar ellaposodott, nem lehetett benne annyi mindent csinálni, és mindig ugyanazt a már másodszorra is unalmas lopósdit, lehallgatósdit, kihallgatósdit kellett játszanunk, aztán, mikor minden infó meg volt, lecsapni a célpontra.

A második rész igyekszik ezt az átkot megtörni és egy dinamikus, jól felépített játékmenettel villogni. A számos változtatás közt olyan finomságok vannak, mint Da Vinchi famadara, több fegyverrel való hadakozás, úszás, etc... Szóval, minden mi jó. Na, de nem is húzom tovább, szagoljatok bele a 2009 végén debütáló játékba!

Katt ide  a letöltésért [21,6 MB]