Miért olyan különleges ez a Brothers in Arms? Akik játszottak vele tudhatják, hogy a hangsúly a taktikán és persze a precízségen múlik, már az első részben voltak, állejtő részek a játékból, melyek már teljes taktikai mindenséggel voltak ellátva. Gondolom mindenkinek tele van már a hócipője a 2. világháborúval, amcsi szemszögből, habár itt a háborút egy szereplő szemszögéből látjuk, önnálló kis
történet a nagytetteket véghez vívő 101-es hadosztályból, mely mind közül az egyik legkiemelkedőbb brigád volt. De most kanyarodjunk a részletekbe, (történelem óra) 1944 Június 6 - D Nap vagyis a halál napja, mely mindörökre bevéste magát a történelembe óriási veszteségei miatt, ( nem sokkal kevesebb? mint egy millió fő) miután nagy veszteségek árán sikerül a szövetségesenek bevenni Franciaország sziklás partszakaszát, egyből elkezdődnek a tárgyalások, megbeszélések, az egyik fontosabb ilyen esemény Montgomery tábornok megbizítása mely a következő had műveletet takarja magában, gondolom már ti is selytitek melyikről van szó , ilyen tájt jön majd képbe a BIA 3 - A Market Garden hadművelet. Már az egész harci folyamat megtervezése bajos hisz Montgomerynek kőkemény 2 hete volt a hadművelet kidolgozására, míg a normandiai partraszállást közel egy éven át dolgozták ki.

A 2 oldalú hadművelet - Made in Amcsi
Billentyűzetemet koptathatnám még órákon át a hadműveletet illetően, de ne is menjünk bele az amúgy izgalmasnak ígérkező hadművelet részleteibe. Azért egy-két dologról még muszály említést tennem;

Garden
Idálisan a tengerszint alatti ország (Hollandia) belső részének megszállásról van szó, ez a rész ahhol 2 hadosztályt vetettek be, ide a legidálisabb település Arnhem lenne. A lényeg az összekötő útvonalon van mely a "Pokol országútja" kifejezést kapta nemhiába, hisz ezen két hadosztálynak kellett bevonulnia a hadműveleti pont másik részébe, igazából ez volt a kemény menet, hisz az egész út teli volt német táborokkal, így az előrehaladás elég csúsztatott volt.


Market
Ezen rész pedig már a játékhoz kapcsolható, nem másról van szó, mint az ország civil városi részéről, ide az legmegfelelőbb Eindhoven nevű városka, ezen település és a fennt kiemelt várost összekötő út lucifer szálláshelyével lehetne összevetni.
Továbbá kapcsolódik ide a 101-es hadosztály bevetése, a német utánpótlás elvágása végett, ezzel segítve a haladást a szövetségeseknek. Itt már mutatkoztak problémák, hisz a 2 hetes tervezési idő nem volt elegendő arra, hogy hibátlanul történjen a hadművelet és már kapcsolódik is ide a "Híd túl messze van" című film vagy kifejezés, mely a maga szó szoros értelmében a kulcsfontosságú átjárók, hidak bevételének hibájáról tesz tanúbizonyságot. Habár ez leginkább a Gardenes fiúkra vonatkizik, hisz az a bizonyos híd Arhemben található.

Miután sikerült elfoglalni a szövetségeseknek Hollandia jelentős részét, már könnyebben ment, igaz, hogy a golfos parancsnokkal megáldott lusta Angolok kicsit pórul jártak, hisz gyenge haderőre számítottak a nekik kitűzött zónában, a kanadaiak sikerrel felszabadították az országot. A 101-es hadosztály küldetése sikerült a VII-es és XII-es hadosztályéval egyetemben.

Végszó
Hogy mire számíthatunk a játékban:
- Érzelem, hála a mimikarendszernek
- Realitás; -fizika, modellezés
- Feeling: az egész játék elkészítése és a valósághű hangulat megteremtése

Ha Hollandiában jártok, találni jónéhány emlékművet az elesett katonákról, kik segítették az ország felszabadítását.
Készüljetek, mert a játék végig olyan lesz mintha a trailereket nézegetnénk, élménygazdag, változatos, impozáns, precíz és gondolkodó. Remélem sikerült sok emberkének kedvet adnom a játékhoz, habár aki az 1-el vagy az Earned in Blood-dal nem játszott annak, ajánlott a játékok beszerzése, ami max 1-2k bruttóba.

Forrás: Wikipedia, történelemkalauz és persze a könyvek