1C: újabb felvásárlásMost újabb felvásárlást jelentett be a cég, mégpedig egy orosz társulat csatlakozott a családhoz, az Ino-Co stúdió. A 2004-ben alakult krasznodarszki csapat elég jól indított, hiszen ők készítették el a Fantasy Wars című klasszikus, hatszögletű TBS-t (fehér holló manapság, tehetik hozzá a stílus szerelmesei szomorúan), mely 80% körüli értékelésével nem is mondható gyenge startnak. Ráadásul a kiadó tolja is ezerrel a cuccot, hiszen az USA boldog játékosai számára épp most zajlik egy bajnokság, melynek fődíja egy pofás, kézzel festett számítógépház. (Egyébként a srácok nevéhez fűződik a Star Wolves nevű űrstratégia is, de akkor még X-Bow Software volt a nevük, és azért az a cucc nem hagyott mély nyomokat az iparban).

Tehetséges csapatról van tehát szó, amely, immár 1C: Ino-Co néven, az anyavállalat biztos anyagi hátterével nyugodtan és nagy tervekkel vághat bele az új projektekbe, melyből rögtön három is akad. Az első, nem meglepő módon a Fantasy Wars folytatása, Elven Legacy címmel, melyet jövőre várhatunk, a másik kettő azonban hétpecsétes titok, ezekről csak annyit árultak el nekünk, hogy világszerte ismert IP-kről van szó. Kíváncsian várjuk.