Lássuk, mely híreken és játékokon lepődtünk meg a legjobban 2012-ben! Mint ahogy minden listánál, itt is ki kell azonban emelnünk, hogy ez egy szubjektív vélemény; ha van saját meglepetéslistátok, osszátok meg velünk a kommentek között, és persze a kritikát is szívesen fogadjuk, bár nem szeretjük.

5.: PETER MOLYNEUX FELMONDÁSA

Tavasszal bombaként robbant a hír, mely szerint a Microsoft játékrészlegének európai feje, az angol legenda, Peter Molyneux sok év kemény munka után önként hagyja ott a redmondi céget. Peter saját bevallása szerint utálta, hogy csak egy vállalati főmufti a sok közül, szabadságra, kreativitásra vágyott. Ezért aztán egyszerre csak bejelentette visszavonulását és megalapította új stúdióját, a kísérleti játékokra szakosodott 22 Canst, mely eddig egyetlen kiadott játékkal... vagy jobban mondva mobilos alkalmazással, a Curiosityvel büszkélkedhet.

Peter Molyneux
Peter immár az indie fejlesztők sorát gyarapítja

"Vegyes érzéseket kelt bennem a döntés, mely szerint elhagyom az általam is alapított Lionheadet és a Microsoftot, mihelyst befejeztük a Fable: The Journeyt. Természetesen most is szenvedély és büszkeség tölt el, ha arra gondolok, milyen remek és tehetséges emberekkel dolgoztunk együtt az első Black & White-tól az úttörőnek számító Milo and Kate-ig. Ugyanakkor úgy érzem, eljött az ideje, hogy független utak után nézzek. Szeretném megköszönni a Microsoftnak és a Lionhead munkatársainak a folytonos támogatást és a kiváló munkát."-- mondta akkor.

Peter állítólag boldog; most épp régi kedvence, a Populous szellemi folytatásán, a Goduson dolgozik, mely nemrég gyűjtött össze elég suskát a Kickstarteren ahhoz, hogy elkészülhessen.

4.: A DISHONORED SIKERE

Az ősz egyik legnagyobb durranásává vált az Arkane játéka, melyben egy steampunk világban kell boldogulnunk egy ártatlanul megvádolt testőr bőrében, aki mindennek a tetejébe még természetfeletti képességekkel is bír. A program stílusát nehéz meghatározni, egyszerre működik FPS-ként és lopakodós akciójátékként, sőt még RPG-elemek is találhatók benne.

Dishonored
A Bethesda sorozatot szeretne

S hogy mégis miért meglepő az, hogy egy jól sikerült játék pénzt is termel, méghozzá egy nagyszerű kiadóval és egy elismert fejlesztői brigáddal a háta mögött? Nos, a válasz a bevezetőben is pedzegetett konzolgenerációban rejlik: bár a PC Guru közönsége elsősorban PC-s arcokból áll, nem szabad homokba dugni a fejünket, hanem igenis el kell ismerni, hogy a videojátékok piacát jelenleg a célhardvernek teremtett játékgépek uralják.

Na már most egy-egy generáció végén új szellemi termékkel (röviden IP-vel) előrukkolni az üzleti elemzők és egyéb szakemberek szerint öngyilkosság (ezért is volt idén olyan sok folytatás), a Dishonored viszont így is tarolt, annyira, hogy a Bethesda már komplett franchise-t lát az Arkane alkotásában -- még ha ezzel a csapat nem is ért egyet igazán. S noha egy fecske nem csinál nyarat, a Dishonored sikersztorija jó példa lehet minden friss címmel előrukkoló AAA-fejlesztő számára.

3.: A WII U FELKÉSZÜLETLENSÉGE

A Wii U vállát hatalmas teher nyomja, hisz az első olyan konzol, ami már az új generációt képviseli. Ennek köszönhetően aztán fontos, hogy jó benyomást keltsen, s mivel már több mint egy éve tudunk róla, valószínűleg volt is ideje kiforrni. Ennek ellenére azonban egyre több botrány kerekedik körülötte: nem elég, hogy részlegesen régiózáras a gép, de állítólag a processzora sem olyan erős, mint sokan várták, mi több, az online lehetőségek iszonyú kezdetlegesek, és a játékkínálat is leginkább ezer éves sorozatok új részeiből áll.

Wii U
Jó gép a Wii U, de van még hová fejlődnie

Persze ez nem magát a gépet jellemzi, az még lehet jó, főleg, hogy alig egy hónapja debütált. Majd jövőre elválik, mennyire profitáló üzlet beruházni rá, s mivel a Nintendo eddigi hivatalos adatai szerint a fogadtatás pozitív, a gyártó vezetősége is elégedetten csettinthet a felkelő nap országában. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy az Xbox 360 hét, a PlayStation hat éve van a piacon, méghozzá remek internetes szolgáltatásokkal. A demók letöltése nem tart ezer évig, a konzolok nem pusztulnak bele az első frimware-frissítésbe, és a 8 GB-os háttértárat sem eszi meg az operációs rendszerük. A Nintendo mintha csak nem vette volna észre a 21. századot, az E3-on is lelkendeztek, hogy lám, HD-ben már több látszik a pikminekből, mint a tíz évvel ezelőtt kiadott GameCube-on. No shit, Mijamotó-san!

A magunk részéről optimisták vagyunk, alig várjuk az első 3D-s Zelda- és Mario-játékokat, de a Wii U felkészületlen premierje sokként ért bennünket, arról már nem is beszélve, hogy Magyarország területén még mindig hiánycikk a gép.

2.: MASS EFFECT 3: EXTENDED CUT DLC

A Mass Effect 3 körüli botrányt kár ragozni, Obo kolléga listája már mint az év legnagyobb bakiját említi. Minket viszont nem a befejezés kiváltotta felháborodás, hanem az azt követő reakció érdekel legjobban: a BioWare, szembemenve a játékvilágban megszokott trendekkel, bejelentette, hogy a katasztrofális végkifejletet egy új, ingyenes DLC-vel pofozzák helyre. Ez volt a nyáron megjelent Extended Cut, mely új filmecskéket, válaszokat, és persze egy, az űrkölyköt a pokolba küldő válaszopciót hozott. Hogy mennyivel lett több vagy jobb a játék ezek után, mindenki maga döntse el. Arra viszont még nem volt példa, hogy egy AAA-cím utolsó perceit a játékosok felháborodása miatt változtassák meg.

Pedig rossz befejezések azóta vannak, mióta játékvilág a játékvilág: emlékezzünk csak a borzalmas Monkey Island 2 outróra, a Half-Life bicskanyitogató végső monológjára, vagy a Heart of Darkness iszonyatos "az egész kaland egy álom volt, most mehetsz a fenébe"-jellegű lezárására. Eddig ezeket lenyelték a csóró gamerek, de a BioWare-től mindenki többet várt, főleg egy olyan sorozattal kapcsolatban, amiben állítólag számít a játékosok döntése. Mi nem gondoltuk volna, hogy lesz valami a botrányból, erre tessék, itt az Extended Cut, mely bizonyítja, hogy a rajongók és a vásárlók igenis győzelmet arathatnak a fejlesztők és a kiadók felett.

Mass Effect 3
A Mass Effect 3-at legyőzték a rajongók

1.: A LUCASFILM FELVÁSÁRLÁSA

Bár nem kizárólag a játékvilágot érintő hírről van szó, de tény, hogy sokként érte a geekek társadalmát az őszi bejelentés, mely szerint George Lucas, a Star Wars birodalom mindenható ura eladta a LucasFilmet és annak minden részlegét a Disneynek. A nevetségesen alacsony, mindössze 4,05 milliárd dollárért nyélbe ütött üzlet azóta is vicc tárgya, a csalódott rajongók kismillió poénos képet készítettek, melyeken Darth Vader Mickey Egér füleket visel, Leia hercegnő pedig azon kesereg, hogy nagy rajta a nyomás, mert mostantól Hamupipőke és Jázmin mellett is szépnek kell láttatnia magát. A megdöbbenést csak tovább növelte, hogy a Disney bejelentette, jön az új filmtrilógia, melynek első felvonását (tehát a Star Wars: Episode VII-t) 2015-ben mutatják be a mozik.

S hogy nekünk, játékosoknak mindez miért fontos? Egyszerű: a LucasFilmmel együtt a videojátékos legendákat teremtő (és kinevelő) LucasArts is a Disney kezére jutott, vele együtt a lenyűgöző Star Wars 1313, és persze kismillió licenc, klasszikus kalandjátékoktól kezdve a döbbenetes akció-franchise-okig. A Star Wars 1313 biztonságban van, ezt a Disney is megerősítette, a többi joggal viszont kérdés, hogy mi lesz, mert a médiabirodalomnak nem nagyon vannak videojátékai, így nehéz elképzelni, hogy a LucasArts a jövőben is a megszokott módon működjön. Ennél nagyobb sokk pedig nem nagyon érte a játékvilágot csapatát 2012-ben.

Star Wars: Leia hercegnő
"Disney-hercegnő vagy, ideje fogynod pár kilót!"

Ahogy persze mindig, most is várjuk reakcióitokat, véleményeteket, vagy épp saját listáitokat a kommentek között. Titeket mi döbbentett le 2012-ben?