A Time Warner a gazdasági konferenciáján váratlanul, csupán egy félmondat formájában bejelentette az Arkham-széria harmadik játékát. A cég pénzügyi vezetője, John K. Martin beszédében elmondta, hogy 2013-ban is erős felhozatallal készülnek, amelynek fontos tagja lesz a Batman: Arkham-franchise következő része.

A tervezett megjelenési dátum még nem tisztázott, de az biztos, hogy még a naptári évről van szó, illetve még nem tudjuk, hogy milyen platformokat céloznak és ki fejleszti a játékot. Természetesen kézenfekvő volna azt feltételezni, hogy ismét a Rocksteady dolgozik a programon, de a VG24/7 az egyik forrásától úgy értesült, hogy egy másik csapat kapta a feladatot.

A korábbi pletyka szerint a harmadik játék előzmény lesz, ami a képregények ezüstkorából (1956-1970) merít majd ihletet, s Batman első összecsapását mutatja be Jokerrel, illetve szóba került az is, hogy láthatnánk az Igazság Ligájának megalakulását.