Ha nem is a közeljövőben, néhány éven belül egészen biztosan beköszönt az asztali konzolok új generációja, hiszen egyre csak sokasodnak az arról szóló hírek, hogy a két nagy gyártó már az új masinákon dolgozik. Nemrég arról röppent fel a hír, hogy 2013-ban jön a következő Xbox, most pedig arról írhatunk, hogy nagyjából ugyanekkor jön majd a PlayStation 4 is.

A Develop magazinnak nyilatkozó informátor már biztosan tudja: a Sony elkezdte a munkálatokat az új konzolon, s néhány belső fejlesztőcsapat már hozzá is látott játékokat készíteni az új platformra, mely várhatóan 2013-ban fog megjelenni. Egy másik forrás pedig arról is beszámolt, hogy a PS4 a Kinecthez hasonló mozgásérzékelővel érkezik majd.

A Sony nem kommentálta a pletykát, viszont februárban Hirai Kaz tagadta, hogy elkezdődtek volna a konzol munkálatai, s ezt megelőzően is csak cáfolatot kaptunk az új gép létezéséről, de mint ahogy tartja a mondás: nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja…