A Larian Divinity-szériáját hűséges olvasóink ismerhetik, hiszen 2006/11-es számunk melléklete volt a Beyond Divinity, a 2004-es Diviny Divinity „mostohafia”, amely bár folytatta a sztorit, mégis mellékszálnak tekinthető, így valójában az Ego Draconis az annak idején nagy meglepetést okozó Diablo-klón közvetlen folytatása.

Én, a sárkánysarj

A belga fejlesztők 2009-ben azonban komolyabb munkát tettek le az asztalra, a Divinity 2 ugyanis egy 3D-s, nyílt világú, külső nézetes, akciódús cRPG, amely szabályrendszerével és mechanizmusával nem a megengedőbb fősodort, hanem a keményebb német vonalat követi. Itt nincsenek a szintedhez igazított szörnyek, a küldetésadó NPC-ket magadnak kell felkutatnod, hogy aztán ugyanígy keresd meg a felvállalt megbízatás helyét. A karakterfejlesztés lassú, és a sorozat hagyományaihoz híven nyílt: nincsenek zárt kasztok, a három archetípus (közel- és távolsági harcos, mágus) és a sötét mágiával operáló pap, illetve az általánost tudást képviselő sárkánylovag képességeiből szabadon csemegézhetsz – igaz, ennek köszönhetően könnyebb is elszúrni a karaktert. Mindennek azonban megvan a maga szépsége is, hiszen nincs annál nagyobb öröm, mint némi tápolás után visszamenni ahhoz a zsiványhoz, aki korábban a puszta pillantásával kinyírta hősödet, és szétkapni az arcát.

A játéknak van még két vonzó eleme, amiről szólnom kell. Az egyik a főhadiszállásként használható torony, ahol mesteremberek várnak arra, hogy megbűvöljék kardod-vérted, és varázsitalt főzzenek neked, fullajtárok, hogy mindehhez begyűjtsék az alapanyagokat, és táncoslányok, hogy... nos, hogy szórakoztassanak téged. A másik, és kétségkívül ez a nagyobb truváj, a sárkányrepülés. Pontosabban: a sárkányként repülés, hiszen nem egy készen kapható óriáshüllő hátára pattansz, hanem te magad változhatsz ilyen szerzetté, és tüzes légi csatákban apríthatod az ellent, a tetemes lábmunka-spórolásról nem is beszélve. Sajnos elég későn kapjuk meg ezt a lehetőséget, bár az expanzió kicsivel meghosszabbítja a repülési időt.

Divinity 2: Ego Draconis JátékképekDivinity 2: Ego Draconis JátékképekDivinity 2: Ego Draconis Játékképek

A bosszú lángjai

Igen, az expanzió, hiszen a bevezető „hibái ellenére” kitételéhez hozzá kell tennem, hogy ez a játék már nem teljesen az, amelyről a 2009/13-as számunkban olvasható tesztet írtam. Az ugyanis az alapműről szólt, míg a Dragon Knight Saga tartalmazza a külön is megjelent Flames of Vengeance kiegészítőt, illetve némi hibajavítást és a grafikusmotor tuningolt verzióját (bár az eredeti sem volt csúnya, de itt némi optimalizálásról is szó van). Aki olvasta az említett írást, tudja, hogy a játék legnagyobb bűnének azt róttam fel, hogy nincs lezárva, befejezve. Nos, az FoV ezt intézi el nekünk, vele együtt végre teljes az amúgy remek sztori – kissé olyan érzésem van, hogy ezzel a pakkal együtt kaptuk meg azt a játékot, amit a fejlesztők eredetileg szerettek volna átnyújtani nekünk. Azt azonban hozzá kell tennem, hogy a bónuszcsomag szerepe ezzel véget is ér, hiszen a többi része kissé elnagyolt: csak egyetlen városban és annak környékén portyázhatunk, és az alapműtől eltérően jórészt „menj oda, hozd ide” küldetéseket kapunk, a játékidőt a sok rohangálás és az újratermelődő ellenségek tolják ki pár órával, a finálé azonban kellően epikus.

Divinity 2: Flames of Vengeance JátékképekDivinity 2: Flames of Vengeance JátékképekDivinity 2: Flames of Vengeance Játékképek

Mindent egybevéve egy remek, akcióközpontú szerepjátékot kapunk, kiemelkedő audiovizuális körítéssel, amelyet főleg a türelmesebb és elnézőbb játékosok fognak élvezni. Két éve 78%-ra értékeltem az alapjátékot, ez a csomag viszont kiérdemli a 80 feletti pontszámot – érdemes tehát belevágni az újabb világmegmentésbe. 



FIGYELEM! MŰSORVÁLTOZÁS!

A korábban közölt időponttal ellentétben a 2011/12-es PC Guru nem november 10-én (csütörtökön) fog megjelenni, hanem november 14-én (hétfőn). Megértésetek köszönjük, a csúszást Battlefield 3 poszterrel és egy hat oldalas Assassin's Creed: Revelations teszttel igyekszünk ellensúlyozni.