Mike Morhaime, a Blizzard elnöke egy nyílt levélben értékelte ki az elmúlt két hónapot, beleértve a Diablo III kicsit nyögvenyelős startját, és a hatalmas anyagi sikert, amit a játék jelentett. Mike levele meglehetősen hosszú, teljes egészében itt lehet elolvasni, így engedelmetekkel mi inkább csak összefoglaljuk belőle a lényegesebb elemeket.

Morhaime szerint a Blizzardnál alapelv, hogy a legkisebb hang is számít, így a vállalat nevében is köszöni mindenkinek, hogy megosztották véleményüket a Diablo III-mal kapcsolatban. A játék startja saját bevallása szerint nagyon meglepte őket, sosem hitték volna, hogy hatmillió játékos ugrik neki a szervereknek egyik napról a másikra. Ez a fajta felkészületlenség tükröződött az első napok problémáin, mint az azóta mémmé vált 37-es hiba, vagy a türelmetlen játékosok metacritices ámokfutása.

Mike és csapata a játék megjelenését követően minden erejével azon dolgozott, hogy orvosolja a felmerülő problémákat, de sajnos minél több lyukat foltoztak be, annál nagyobb volt az esélye, hogy valahol egy újabb hiba üti fel a fejét. Ugyanakkor a Diablo III minden idők legsikeresebb PC-s játéka lett, mely egy hét alatt az összes létező rekordot megdöntötte. Fontos azonban kiemelni, hogy a Blizzard nincs megelégedve, túl sokan hagyják abba a Diablo III-at, holott a csapat tagjainak érdeke és célja, hogy egyre többé és jobbá varázsolják a program világát.

Sok kritika érte az aukciós házat is, mely Mike szerint csak azért jött létre, mert a játékosok így is, úgy is eladogatnák a cuccaikat, csak éppen a feketepiacon, ami a Blizzardnak nem hoz egy fillért sem, és még a játékosok biztonságát is veszélyezteti. Így aztán Morhaime szerint ennek inkább örülnünk kéne, mert a Blizzard folyamatosan felügyeli a tranzakciókat és idejében megszabadul a csalóktól.

Az utolsó negatívum, amire kitér a levél, a folyamatos internetkapcsolatot igénylő egyszemélyes mód. Mike szerint ennek az az elsődleges oka, hogy a Diablo III-at a kezdetektől fogva egy online programnak tervezték, melyben nagy hangsúlyt kap a kooperatív játék, a tárgyak csereberélése, vagy épp a PvP, melyet nemsokára, az 1.1-es javítás kiadása után mi is kipróbálhatunk. Ugyanakkor azt az érvelést, mely szerint a Blizzard jobb, ha nem használ DRM-et, mert mindenképp feltörik, irrelevánsnak tartja: természetes, hogy nincs tökéletes védelem, de az is biztos, hogy így sokkal könnyebb kiszűrni a csalókat és a kalózokat.

Hozzátette továbbá, hogy többféle fejlesztésen dolgoznak a cégnél, melyek új célkitűzéseket adnak a már felfejlesztett karakterekkel rendelkezőknek is. Reméljük, hogy előbb-utóbb azért egy kiegészítőt is bejelent a csapat.