• A Blizzard leállította a Titan fejlesztését
  • Ez lett volna a cég következő MMORPG-je
  • Több mint hét éven át dolgoztak rajta
  • Egyszer elölről kezdték a munkálatokat
  • Nem volt szórakoztató, ezért kellett törölni

Hivatalosan sosem volt bejelentve, de mindenki tudta, hogy a Blizzard a következő MMORPG-jén dolgozik. A projekt a Titan kódnevet kapta, s mindenki arra számított, hogy nagyobbat fog ütni, mint a World of Warcraft. Az ambiciózus terv azonban dugába dőlt, aminek első jele az volt, hogy több évnyi fejlesztés után elölről kezdték a munkálatokat, most pedig már hivatalosan is lemondhatunk a Titanról, a Blizzard ugyanis törölte a játékot.

A hírt maga a Blizzard társalapítója és vezérigazgatója, Mike Morhaime közölte a Polygonnak adott interjújában, amiben kihangsúlyozta, hogy a játékot valójában sosem jelentették be, de itt-ott beszéltek erről. Egy több mint hét éves terv állt le, ami jóval nagyobb volumenű volt, mint aminek azt elsőre gondoltuk. Morhaime ugyanis azt mondta: „Megcsináltuk a World of Warcraftot és nagyon magabiztosak voltunk abban, hogy értjük, hogyan kell MMOG-ket készíteni, így aztán nekiálltuk a lehető legambiciózusabb ötletnek, amit csak el tudsz képzelni. Hát, nem jött össze.”

A probléma az volt, hogy a Titan nem volt szórakoztató, nem volt meg benne a szenvedély, s miután újraértékelték a projektet, arra jutottak, hogy valójában nem ezt a játékot szeretnék elkészíteni. Hogy mi lesz ezután, azt még nem tudni.

blizzard-logo-alt.jpg