A Blizzard mindig is kényesen ügyelt játékai egyensúlyára, és David Kim szerint ez a StarCraft II-ben is igaz. Ha kell, akkor bármely egységtől megszabadulnak, mert a játékélmény minden más tényező előtt áll a csapatnál.

"Van egy adott számú egység, aminek szerepelnie kell a játékban, de 100%-osan nem tudjuk megmondani, mennyi az annyi. Eredetileg a Wings of Liberty is 13-14 egységgel kezdett, ami nagyjából megfelel a Brood War értékeinek. Aztán kísérleteztünk egy keveset a szabályok ellenében, de amikor elkezdesz bevált dolgokat kiollózni, és újakat tenni a helyükre, akadnak problémák. A Wings of Liberty a téren mindenképp jól szerepel, hogy az összes egységnek hasznát lehet venni adott szituációkban -- de vajon a 15 a megfelelő szám, vagy a 16? Végül rájöttünk, hogy jó dolog újdonságokat tenni a játékba, de nem akarjuk, hogy felboruljon az egyensúly, vagy hogy túlságosan összetetté váljon a rendszer. Ez az, amire leginkább odafigyelünk a bétateszt során. És nyitottak vagyunk bármely egységet eltávolítani a béta tapasztalatai alapján." -- fogalmazta meg a Blizzard álláspontját Kim a PCGamesN-nek.

Hozzátette, hogy a Heart of the Swarm béta határozatlan ideig fut majd, mert a csapat célja a közel tökéletes játék kiadása. Sebaj, várni végül is tudunk.