A Criterion csapata jelenleg a Need for Speed-széria útjának egyengetésével van elfoglalva, ám a cég úgy tervezi, hogy nem az örökkévalóságig szállítják majd az új részeket, hanem egyszer -- remélhetőleg a nem túl távoli jövőben -- visszatérnek ahhoz a franchise-hoz, aminek a nevüket köszönhetik, sőt az sem kizárt, hogy egy régi klasszikust is gondozásba vesznek.

Craig Sullivan (Criterion) a The Guardian stábjának elárulta, hogy a jövőben biztosan el fognak készíteni még egy Burnout-játékot, hiszen jelenleg is rengeteg olyan ötletük van, amelyek a Need for Speedhez nem passzolnak, de a régi kedvencükhöz viszont tökéletesek lehetnének.

„Valamikor készíteni fogunk egy új Burnoutot. Nyilván most a NFS-sel vagyunk elfoglalva, és sok olyan ötletünk van, amik nem volnának megfelelőek ahhoz; ezeket majd a Burnoutba fogjuk beépíteni.”

A Burnouton kívül azonban egyéb tervei is akadnak a cégnek: nem kizárt, hogy a klasszikus Road Rash felújított vagy újragondolt változatát is elkészítik, de ugyanakkor az sem teljesen elképzelhetetlen, hogy egy újabb FPS-t tesznek le az asztalra. Ezek a tervek persze még nagyon képlékenyek, így ne vegyünk mérget arra, hogy egyhamar egy Black 2 vagy egy Road Rash HD fog a boltokba kerülni -- de az legalább biztos, hogy nincs elfelejtve a Burnout.

A Criterion nem feledkezett meg a Burnoutról
Az utolsó Burnout 2008-ban jelent meg.