A Crysis 3-at eléggé megosztó kritikákkal fogadta a sajtó. Sokan felrótták az FPS-nek, hogy játékmenete egyszerű, mint a szeg, nincs hangulata, buta sztorit akar legyömöszölni a torkunkon, és csak techdemónak jó. Hogy ezzel ki ért egyet és ki nem, az egyéni dolog. Az viszont már kifejezetten érdekes, hogy a Crytek elnöke, Cevat Yerli kifakadt a negatív kritikák láttán.

"Jobb, mint a Crysis 2 és jobb, mint a Crysis 1 volt. Történetmesélés terén, technikai téren, minden téren." -- szögezte le Yerli a Gamasutrának adott interjúja során. "Eddig ez a mi remekművünk. Elemeztünk vagy húsz játékot, melyeket egyaránt eltángáltak a kritikák, mert második vagy harmadik részük szignifikánsan egyre rosszabb volt."

Yerli szerint a Crysis 3, mivel jobban sikerült az első két résznél, jó játék kell, hogy legyen -- azt viszont már nem veszi számításba a híres fejlesztő, hogy a "jó", mint olyan, relatív fogalom. Kifejtette továbbá, hogy az ipar és a sajtó előregedett, mert a mostani konzolgeneráció túl régóta van a piacon. Az elvárások az egekbe nőttek, és csak a nextgen gépek menthetik meg a játékvilágot. Yerli szerint, ha a PC-s változat lett volna az egyetlen, akkor többet is kihozhattak volna belőle, de anyagilag képtelenség lett volna összehozni a programot. Hogy a platformoknak mi közük van a Crysis 3 játékmenetéhez, csak Cevat Yerli tudja. Mi mindenesetre nem a technológiában mérjük a játékok minőségét.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!