Bizonyára még mindig emlékszünk az Activision nyári nagytakarításra, aminek során a cég számos játék kiadásról mondott le. Olyan nagy címekről beszélünk itt, mint például a Brutal Legend, a Chronicles of Riddick: Assault on Dark Athena, vagy a World in Conflict: Soviet Assault, amik sorsáról azóta sem hallottunk semmi érdemlegeset, ám ma végre fény derült arra, mi lesz a Ghostbusters játékkal, valamint 50 Cent sivatagi kirándulásáról is hírt kaptunk.

Kezdjük a talán nagyobb vonzerejű Ghostbustersszel, amivel kapcsolatban a fejlesztő Terminal Reality még a nyár folyamán megnyugtatott mindenkit, hogy a munkálatok nem álltak le, és nem is fognak, azonban a játéknak akkor még nem volt kiadója -- ami lássuk be, jócskán hátráltat egy megjelenést --, de ez az áldatlan állapot úgy látszik megszűnt, hiszen egy dallasi rádióbeszélgetés során Dan Aykroyd elmondta, hogy a játék kiadásával kapcsolatos gondokat az Atari vállalta fel, és még nagyjából egy évet kell várnunk a boltokba kerülésig.

Hírünk másik főszereplője Amerika híres és hírhedt reppere, 50 Cent, aki már a második játékát készíti. A Blood on the Sandben Fifty és társai a Közel-Keletre ruccannak ki, ahol valami ördögi okból kifolyólag elfelejtik kifizetni nekik az ott tartott koncertért járó gázsit, ezért a repper egy hajtóvadászatot indít, hogy megkapja a jussát. A játékot a szakma kritikusai fanyalogva fogadták, de minden ellenérzésük dacára úgy látszik, mégis a boltok polcaira fog kerülni, hiszen az ausztráliai Office of Film and Literature Classifications (amely a szigetországra beérkező, vagy az éppen ott készült játékok besorolását végzi) honlapja szerint a Blood on the Sand kiadásról a THQ fog gondoskodni -- bár ezt a híresztelést még nem kommentálta a cég.

Sajnos a másik nagy kedvenc WiC: Soviet Assaultról még mindig nem érkeztek jó hírek, illetve az igazat megvallva, semmilyen információ nem érkezett. A Brutal Legendről továbbra is csak annyit tudunk, amennyit a Double Fine közölt, miszerint minden rendben van, ami pedig a többi játékot illeti, csak síri csönd hallható.