Leslie Benzies töltött már be igazgatói, produceri és dizájneri posztot is, miután kilépett a Rockstar North-tól, új stúdiót alapított. A csapathoz egyből ketten is csatlakoztak, Matthew Smith (audio) és Colin Entwhistle (kamera) szintén kulcsszerepet tölöttek be a Grand Theft Auto 5 és annak online komponensének fejlesztési munkálatainál.

Igaz, az új csapatnak neve egyelőre még nincs, de már megfogant első projektjük, mely egyszerűen az „Everywhere” munkacímre hallgat. A program az Amazon Lumberyard motorját használja majd, és leírása szerint „egy olyan felület, ahol a valóság és a szimulált világ közötti határok elmosódnak, miközben a játékosok egymást szórakoztatják”. A Polygonnak adott interjúban is csak homályos utalásokat tettek arra, hogy mivel készülnek, de biztos, hogy nem olyan lesz mint a Grand Theft Auto, de hasonló, ha nem nagyobb szabadságot ad a játékosok kezébe. Ebből sokat nem tudtunk meg, de kíváncsian várjuk, mivel rukkolnak elő az urak.

everywhere-csapat.jpg