A CD Project továbbra sem szándékozik DRM-mel védekezni a kalózok ellen, inkább felbéreltek egy, most még ismeretlen torrentfigyelő ügynökséget és pár ügyvédet, majd elkezdtek kopogtatni azoknak az ajtaján, akik az adataik szerint illegálisan letöltötték a játékot.

Németországban eddig több ezer felhasználót kerestek fel 911 eurós, vagyis nagyjából 270 ezer forintos bírsággal, s az állításuk szerint, akik megkapták a felszólítást, azok minden kétséget kizáróan kalózok, tehát nincs szó olyanról, hogy egy ártatlan embertől követelnek pénzt.

„Csak 100%-ig bizonyítható esetekre csapunk le, és nem aggódunk amiatt, hogy a rossz embert vesszük célkeresztbe. Az a módszer, amit a partnercégünk használ üzleti titok, így sajnos nem beszélhetek erről, de nagy körültekintés előzte meg ezt az akciót, hiszen tudjuk, milyen komplikációk voltak a múltban. Ezzel a módszerrel csak akkor kap az illető levelet, ha a letöltés ténye 100%-ban bizonyítható. Amennyire mi tudjuk, ártatlanok még nem kaptak fizetési felszólítást.” -- Michal Nowakowski, a CD Project RED üzleti fejlesztésekért felelős alelnöke.

A Torrent Freak információi szerint azonban a módszer nem halálbiztos, hiszen volt olyan, aki még csak nem is hallott a játékról, Nowakowski viszont azt mondja, hogy egyik ügy sem került még a bíróság elé, s az emberek inkább kifizetik az összeget.

„Úgy vélem, hogy ez elrettentően fog hatni a kalózok, különösen a szorgosabbak számára. Remélem, hogy az emberekre hatással lesz a felhasználópárti hozzáállásunk, azok pedig, akik nem változnak, és soha nem fognak fizetni egy játékért, legalább a mi termékünket kerüljék el. Vajon ezzel meg tudjuk állítani a kalózkodást? Lehetetlen, de talán csökkenteni tudjuk. Ami pedig a kompenzációt illeti, mások többet kérnek kárpótlásként, mint amennyit mi. ”

Nowakowski továbbá nem érti, hogy miért került reflektorfénybe a CD Project RED, hiszen amit ők csinálnak bevett szokás az iparban, amivel a résztevők nagyjából 95 százaléka él.