Az NPD piackutatásának eredményei alapján tavaly decemberben az USA-ban a Nintendo olyan mértékben vert rá a konkurensekre mind asztali-, mind kézi konzolok terén, hogy arra még nem volt példa korábban. Az amerikai piacon a Wii-ből 3,8 millió darabot adtak el 2009 utolsó hónapjában, ezzel rekordot döntve, majd jött a DS inváziója, 3,1 millióval. Ezek után érdemes elgondolkodni azon, amit Reggie Fils-Aimé, a Nindendo of America elnöke mondott a CNBC-nek a HD-filmek online sugárzásának wii-s mellőzésével kapcsolatban: "Több mint 26 millió vásárló vett Wii-t. Ezzel azt sugallták, hogy a szórakoztatási érték számukra messze többet ér, mint a vizuális tartalom, vagyis a HD-filmek nem fognak hiányozni nekik." Na és a HD-játékok? Mégsem kell a fejlesztett Wii? Hajjaj...

A listához visszatérve változás állt be tavalyelőtthöz képest. A PS3 utolsó hajrája a remek exkluzív felhozatalnak hála hajszálnyi előnyt hozott a Sonynak a Microsoft Xbox 360-ával szemben. Míg utóbbiból 1,3 milliót adtak el, addig a PS3-ból 50 ezer darabbal fogyott több. A hátsó sort a PSP (633 ezer példány) és a PS2 (333 ezer darab) zárja, gyakorlatilag nevetséges eredménnyel. Ennyire rossz döntés volt a PSP Go? Akárhogy is, a vészmadarak és a nyavalygók ellenére még mindig a Nintendo vezeti a konzolháborút, utat mutatva a 2012-13 körül érkező következő generációnak -- ami az eddigi tapasztalatok alapján PC-s játékiparra is erős befolyással lesz.