• Új túlélőjáték készül Lost Legions címen
  • A Tarock Interactive alkotásában a Teutoburgi csatát követően kell boldogulnunk
  • Egy római harcos bőrébe bújva
  • A program 4 fős kooperatív módot is támogat

Hosszú évek óta töretlennek mondható a túlélőjátékok népszerűsége, ami nem csoda, hiszen rendkívül addiktív tud lenni a craftolás és a bázisaink építgetése – pláne akkor, ha ismerősök is csatlakoznak a bulihoz. Szerencsére a felhozatalra sem igazán lehet panaszunk, mert bár a legtöbben még mindig a Minecrafttal, a Subnauticával és a Rusttal azonosítják ezt a zsánert, azért rendre feltűnnek olyan gyöngyszemek, mint mondjuk a Valheim, a Grounded, a Sons of the Forest, vagy épp a V Rising, melyek új ízekkel gazdagítják a sokszor látott receptet. Ebbe a sorba igyekszik beállni a Tarock Interactive napokban bejelentett alkotása is, a Lost Legionsben ugyanis egy római katona bőrébe bújva kell boldogulnunk a teutoburgi csatát (más néven Varus csatáját) követően, kézre kerítve a három elhullott légió zászlaját.

A fent látható előzetes alapján hírünk alanya is a craftolás-építkezés tengelyén mozog, miközben barbár törzsekkel és nagyra nőtt állatokkal kell szembenéznünk két épület felhúzása között. A Tarock Interactive szerint új légiósokat is toborozhatunk majd, akiket kiképezve eredményesebben boldogulhatunk a felettébb változatosnak tűnő (a sűrű erdők mellett havas terepek is feltűnnek a trailerben) pályán, melynek egyébként minden egyes szegletét kézzel készítették a fejlesztők. Külön öröm, hogy akár három ismerősünk társaságában is visszaszerezhetjük Róma dicsőségét, ami mindenképp plusz pont szavatosság szempontjából – persze egyedül is végigszaladhatunk a magával ragadónak ígért történeten. A Lost Legions megjelenése 2025 első felében várható, de már most kívánságlistára tehetitek Steamen.