2018. február 8-a annyira érdektelen nap volt, hogy a történelem egyedül a Rust megjelenése miatt fog megemlékezni róla, és azt is sanszosan csak lábjegyzet formájában fogja tenni. Mindenféle csinnadratta nélkül ugyanis egyszer csak felvillant a Steamen egy, a játékot népszerűsítő fejléc, melynek szerepe annyi volt, hogy mindenkivel tudassa a Rust kivonulását az Early Access-kategóriából. Ezen apropóból – no meg, mert Chocho azt mondta, hogy tesztelni kell a játékot – előkotortam a saját példányomat a Steam-könyvtáram mélyéről, letöltöttem a frissített programot, és nekivágtam a kalandnak. A The Long Dark tesztje után kellően edzettnek éreztem magam a feladathoz, mondván: nagy baj nem történhet!

Lavírozni tudni kell!

A menübe való belépéskor az első dolog, amivel szembe találtam magam, az volt, hogy a Rust támogatja a magyar nyelvet. Micsoda meglepetés, ilyen manapság ritkán adódik. Rögtön át is váltottam angolról abból a célból, hogy véleményezhessem a lokalizációt. Hamar kiderült, hogy a fordítás egy álca, csupán pár kulcsszó jelenik meg magyarul, illetve a menü van honosítva.

Mivel az online túlélő zsáner egy képviselőjéről beszélünk, második lépésként megnyitottam a szerverek listáját. Ahogy az a felhasználói felület megvizsgálása után kiderült, rengeteg azonnal elérhető szerver várja a játékosokat, amelyeket különféle kategóriákba rendezve találunk. Akadnak hivatalos és a közösség által fenntartott szerverek, de akár saját magunk is létrehozhatunk egyet. Ezek mindegyikén egyedi térképeket fogunk találni, melyek legtöbbször procedurálisan generáltak. Az ő kistestvéreik a modifikált mapek, melyek kódjába belenyúltak, hogy átrendezzék az általánosan lefektetett szabályokat, ezzel új színt varázsolva az amúgy véletlenszerűen alakuló játékmenetbe.

A szerverek méretei is eltérőek: a kisebbek egyidejűleg maximálisan 100 játékos fogadására alkalmasak, közepesek esetében ugyanez a szám 200-ra dagad, de a nagyoknál akár 300-an is futkoshatunk egyszerre, nyersanyag után kutatva. Némi elmélkedés után rákattintottam a csatlakozásra egy „medium” címkével ellátott csíkon. Ezt követően elindult az a töltési horror, amire gyakorlott gamerként sem számítottam. Először a játék serényen betöltögette a térképen megtalálható összes elemet, majd amikor már csak annyi maradt hátra, hogy a rendszer bedobjon a mapre, a képernyőn megjelent a „sorbanállás” felirat. „Előtted négy játékos várakozik, utánad pedig ketten vannak” – ennél angolosabb már csak akkor lehetne az élmény, ha kezdőtárgyként tejes teát kapnánk, keksszel az oldalán tálalva, és spawn zeneként a God Save the Queen chap-hop feldolgozása szólna.

Olyan, mint a Minecraft, csak reális környezetben

Bent vagyok! Feléledtem a sziget partján, majd szemügyre vettem a véletlenszerűen generált, megváltoztathatatlan karakterem külsejét. Fekete férfi lettem, rövid, vörös hajjal és szakállal. Legalább egy karakterisztikám a helyén van (a vörös haj, félreértés ne essék). Kezdésként építeni akartam magamnak egy kunyhót, ezért bementem az erdőbe fáért. Ki is vágtam egyet a startkor kapott kövemmel, ami úgy funkcionál, mint a való életben a svájci bicska: mindenre jó. Ekkor felbukkant egy vaddisznó, felém szaladt, majd hidegvérrel lemészárolt. Biztos megérezte rajtam a gomba szagát, amit az éhség elkerüléséért gyűjtöttem korábban. Sebaj, azonnal újjá tudok éledni, még úgysem gyűjtöttem elég kraftoláshoz szükséges anyagot, aminek a halálom pillanatában történő elvesztésekor sírva fakadnék bánatomban.

A másik irányba indulva aztán szembetaláltam magamat két játékossal. „Meztelen” voltam, ami a Rust nyelvezetében annyit jelent, hogy frissen spawnoltam. A fura figurák állig felfegyverkezve jöttek felém és egy ajánlatot tettek nekem. Vagy a rabszolgájuk leszek, vagy ott helyben agyonlőnek. Hallottam, hogy a Szabadság 50 árnyalata sötétebb irányt vesz, de nem ennyire. Ismerve a Rust toxikus környezetét a verbális kommunikáció meggyőző ereje ellen döntöttem, habár utólag belegondolva lehet, hogy el tudtam volna adni magam egy 12 éves fiúnak. Kiléptem a szerverről, és átjelentkeztem egy másikba.

74 ember állt előttem a sorban. Elléptem várakozóállástól, hogy ránézhessek a szerver leírására, amiben benne foglaltatott, hogy minden héten kedden zéróra gyalulják annak érdekében, hogy a játékosok friss startot vehessenek. Ez a gyakorlat mindennapos a Rust berkein belül. A két wipe között eltelő időintervallum mindig szerverfüggő, van, ahol havonta egyszer fosztanak meg mindentől, amivel a csatlakozás óta haladtál, másutt heti rendszerességgel, és így tovább.

Harmadjára egy első ránézésre teljesen kihalt helyen tértem magamhoz. Gyűjtögetés közben csak szarvasokat és lovakat láttam, ám egyszer csak egy hang szólt hozzám. Onnan sejtettem, hogy a tulajdonosa közeledik felém, hogy miután megtagadtam a válaszadást, egyre hangosabban és hangosabban kezdett beszélni. Egy árnyék terítette be a testemet, majd tovább nyújtózott az előttem álló fák felé – így figyeltem fel a falándzsára, amit felém hajítva kivégzett a cérnaszál hangú „játékostársam”. Kiléptem, mára elég volt.

Keménymagos PvP

A Rust nem rossz survival játék, de túl sok olyan elemmel bír, ami miatt az egyszeri játékos számára emészthetetlen lesz a program. Ugyanabban az alaphibában szenved, mint a már többször emlegetett DayZ, vagyis hogy céltalan az egész. Túlélsz, gyűjtögetsz, ha egyedül vagy, akkor igyekszel elkerülni mindenki mást, ha pedig csapatban játszol, megpróbáljátok likvidálni a többi klánt, mielőtt ők végeznének veletek. A körülötted lévők mind az ellenségeid, ha barátkozni próbálsz, a legtöbb esetben pórul jársz, mert a környezetedben lévők ugyanazokat a kemény túlélési szabályokat követik, mint te. Ölj és lootolj, hogy időben építhess egy kellően masszív bázist annak érdekében, hogy életben maradhass. Utóbbi már csak azért is nehéz feladat, mert a szerverek telítettsége miatti fps-zuhanás és lag okán, ha a Rust nem játék lenne, akkor egy drum and bass remix címe lehetne az elképesztő dropjai miatt.

Játékmenet tekintetében a korai szakasz a gyűjtögetésről és az építkezés alapjainak lefektetéséről szól, később pedig a grindelésről, és a meglévő erődítményed bővítéséről. Menj, armolj, hogy összeeszkábálhass magadnak valamit, utána indulj vissza hozzávalókat keresgélni, mert gyógyszerekre, fegyverekre, csapdákra, zárható tárolóra lesz szükséged. Az összetételből a mikrotranzakciók és a lootboxok sem maradhatnak ki. A Rust Store-ból és a Steam közösségi piacterén egyaránt vásárolhatunk skineket, melyeket craftoláskor vihetünk fel a tárgyakra. Az árak a roppant alacsonytól a homlokráncolóan magasig terjednek, ami azért egy olyan játék esetében, ahol még a karaktered kinézetét sem módosíthatod, meglehetősen furcsa fegyvertény. Pedig az érintésre mérgező felszín alatt egy sármos kis játék bújik meg, tele lehetőségekkel és felfedeznivalóval. A zene, habár ritkán szól, kifejezetten kellemes és nyugtatóan hat. A környezet, habár a nyersanyaggyűjtés miatt hamar kopárrá válik, egyszerre színes és hívogató. A kraftolás könnyen értelmezhető és végrehajtható, még a tárgyak elkészítéséhez szükséges visszaszámláló sem zavaró. Ráadásul a fejlesztők számtalan apró meglepetést is elrejtettek a programban: ilyenek például a hangszerek. Egy gitárt a kezünkbe véve megtanulhatunk zenélni, és ha úgy tartja kedvünk, a tábortűz mellett játszva és a nyílt mikrofont bekapcsolva énekelhetünk, vagy bámulhatjuk a csillagos eget.

Megette a rozsda

Épp ezért kár, hogy a valóság beszürkíti azt a színes képet, amivé a Rust válhatott volna. Így csak alapos megfontolás után merem ajánlani a programot.