Mindig izgalommal figyelem, ha egy általam kedvelt stúdió a komfortzónájából kimozdulva olyan projektbe vágja virtuális fejszéjét, amiben nincs túl sok tapasztalata. Ez persze kétélű fegyver, hiszen rosszul is elsülhet a dolog, de szerencsére a kiváló szerepjátékairól híres, 2018 óta a Microsoft esernyője alá tartozó Obsidian Entertainment udvari kiruccanásával nem ez a helyzet. A Grounded már két éves Early Access-ciklusa alatt számos rajongót szerzett, ami nem is csoda, hiszen a Drágám, a kölykök összementek! című film ihletette túlélőjáték már teljessé válása előtt is temérdek tartalommal bírt, nem beszélve az elragadó külsőről, na meg a – videójátékokon belül – egyedinek mondható koncepcióról. Az i-re a pontot a pár nappal ezelőtti 1.0-ás verzió érkezése tette fel, ami tovább bővítette a lehetőségek tárházát. Noha a Grounded így sem lett a műfaj koronázatlan királya, még így is több tucatnyi játékórát és páratlan élményeket garantál.
Ez itt a kert
A rövidke átvezetővel kísért prológus eléggé in medias res kezdést ad a programnak, lényegében csak némi kontextust kapunk azt illetően, hogy hol is járunk. A dátum 1990, a helyszín pedig Brookhollow, a csendes kisváros, melynek híradói eltűnt tinédzserekről szólnak. Egy ilyen fiatalt alakítunk mi is, miután kiválasztottuk, hogy a négy lehetséges opció (Max, Willow, Pete, Hoops) közül kivel szeretnénk landolni az ismeretlenbe – szó szerint, ugyanis egy égből hulló bőröndben érkezünk a kaland helyszínére. Környezetünk már első pillantásra is felettébb furcsa, a fák erőteljesen fűszálakra hajaznak, és mintha a levéltetű is nagyobb lenne a kelleténél. Csakhamar kiderül, hogy nem a világ, hanem mi változunk meg, az erdő pedig valójában egy udvar, melynek talajszintjéről szemlélve még az olyan hétköznapi dolgok is elképesztő méretűek, mint például egy golflabda. Az alap túlélőmechanikák elsajátítása után nem ártana tehát rájönnünk, hogy mi is történt velünk, de ami a legfontosabb: hogyan kaphatnánk vissza eredeti méretünket.
Erre a tölgyfa tövében található miniatürizált laboratórium robotja, BURG.L ad választ, pontosabban próbál, memóriája ugyanis sérült, így csupán az alapokról képes beszámolni. Alkotója, Dr. Wendell Tully felelős a zsugorító technológia kifejlesztéséért, aki viszont épp „házon kívül” tartózkodik, így ránk hárul a feladat, hogy megleljük a titok nyitját, vagy legalábbis a SPAC.R gépet, aminek „hála” egy harmatcsepp is elég szomjunk enyhítésére. A stílusosan „Go Home”-ra keresztelt fő küldetésszál lényegében a kis robot chipjeinek felkutatásáról (melyek természetesen az udvar legtávolabbi, legveszélyesebb pontjain találhatók) szól, amikkel nem csupán új tervrajzokat és Raw Science pontokat szerezhetünk, hanem a kirakós 1-1 darabját is. Nem kimondottan összetett, vagy csavaros a sztori (pláne nem a csapat eddigi munkáihoz viszonyítva), de ehhez a műfajhoz bőven elég, a hangsúly úgysem ezen van, hanem a túlélésen.
Amit csak akarsz
Az Obsidian ugyanis szerencsére nem tudta teljesen elhagyni fő profilját, és így egy meglehetősen komplex fejlődési mechanikát kaptunk, ami garantálja, hogy mindig legyen miért küzdeni. Maguk a túlélőelemek mondjuk, meglehetősen sztenderd mederben mozognak, igazából még a műfaj kötelezőnek mondható szegmenseit sem sorolja fel a játék maradéktalanul. A megszokott életerő és az állóképesség mellett figyelni kell a szomjúságot és az éhséget, de nem nagyon kell törődni például a fáradtsággal, mivel az ifjonti energia úgy tűnik, kicsiben is működik. Nem járnak továbbá tartósan negatív hatásokkal az olyan meggondolatlan akciók sem, mint például a szomjunk szűretlen vízzel való oltása, nyers vagy romlott hús majszolása, de egy mérges csípés is csak pár másodpercig keseríti meg életünket, ahogy az éjszakai hidegben sem kell dideregnünk.
Maga a fejlődés ugyanakkor meglehetősen sokrétű, kezdve azzal, hogy a pályán elszórt kutatóállomásokon elemezhetünk mindent (de tényleg mindent!), beolvasással pedig új recepteket és tervrajzokat nyithatunk meg, valamint növekszik a már említett Raw Science-méter is. Szintlépés esetén ugyancsak új összekalapálható dolgokat kapunk, amik lehetnek fegyverek, páncélok, berendezési tárgyak és építőelemek is. A lehetőségek tárháza meglehetősen széles, szinte minden növényi és állati eredetű komponensből készíthetünk valamit. A fegyverek és a páncélok megfelelő nyersanyagokkal fejleszthetők is, ha pedig egy-egy ruhát szettben használunk, az extra bónuszt biztosít. Az építkezés a műfajban megszokott módon zajlik, és kellő türelemmel egész kis haciendát húzhatunk fel. Érdemes ugyanakkor valami magaslati ponton végezni a munkálatokat, a nem épp barátságos szomszédok ugyanis időnként szeretik ostrom alá venni kicsiny otthonunkat. A megfelelő infrastruktúra kialakítása szintén létfontosságú, hiszen – jó túlélőjátékhoz méltóan – gyorsutazás nincs, és a megfelelő kötélpálya-hálózat kiépítése a távolság áthidalásának kulcsa, csak győzzük pókhálóval.
Ha ennyi szerepjátékos mélység nem lenne elég, a rovarokat beolvasva azok tulajdonságai (erősségek, gyengeségek, napi rutin) is megtudhatók, egyes akciók (például íj használata, pókok megölése, fűvágás stb.) pedig különböző mutációkat is megnyitnak, melyekkel könnyedén alkalmazkodhatunk az adott szituációkhoz. Ezekből kezdetben kettő lehet egyszerre aktív, fejlesztéssel viszont ez a szám egyel megtoldható. Újdonságnak számítanak a teljes megjelenéssel bemutatkozó tartozékok (trinkets), amik ritkák, mint a fehér holló, cserébe viszont remek képességeket biztosítanak a kertben szétszórt fogakkal egyetemben, melyeket feltörve tartós bónuszokra (nagyobb életerő, állóképesség, satöbbi) beváltható pontokat kapunk. Ezek egy része ráadásul az egész, maximum négyfős csapatra is alkalmazható.
A pók nem játék
Tartalom terén tehát bőven el vagyunk látva, a játékmenetet illetően ugyanakkor már akadnak hiányosságok. Kezdve a harccal, ami kissé fapados. A hárítás mondjuk, hatásos, egyes esetekben pedig létfontosságú is, de alapjáraton inkább csak vagdalkozunk. Az egyes csapások ugyan nagyobb erővel bírnak, ha többször ütünk, de így sem éreztem, hogy tényleges kombókat vinnénk be, ami így 2022-ben talán joggal elvárható. Ahogy egy valamirevaló parkour-rendszer is számtalanszor mentette volna meg az életem, ha apró hősünk képes lenne megfogni a kiszögelléseket, vagy legalább átmászni dolgokon, ahelyett, hogy nikkelbolha módjára kelljen ugrálni. A kezelőfelület sem a legbarátságosabb, a sérült eszközöket például csak a menüben kotorászva tudjuk javítani, holott erre a tárgyválasztó tárcsán is adhattak volna lehetőséget.
Túl sok bugba nem futottam bele (már persze azokon túl, amik körülöttünk grasszálnak), bár az ellenfelek előszeretettel ütnek át a tereptárgyakon, egy ízben pedig a házon belül grillezett bogaramat is elcsente egy leleményes hangya, akinek a fél teste átlógott a falon. A rovarok emellett előszeretettel akadnak el akár egy szimpla fűszálban is, ami ugyan hiba, de sokszor áldottam a sorsot, hogy egy helyben mocorogva szinte várják a nyílzáport. Különösen a pókok esetében, akik természetesen a Grounded csúcsragadózói, már amíg el nem érjük az udvar felsőbb részeit, ahol akad pár meglepetés. Ezek félelmetes jószágok, különösen éjjel, mikor egyszer csak megpillantjuk a sziluettjüket az árnyékok között. Az arachnofóbiásoknak szerencsére van olyan opció, amivel megszabadulhatnak a nyolclábú rémségek látványától.
Az Unreal Engine jóvoltából a játék kifejezetten szép, kvázi egy megelevenedett animációs film. Különösen az élénk színek vagy a napfelkelte hatásosak, de a bogarak animációi is rendben vannak. Cserébe egyes felületeken (például üveg) az árnyékok kissé recések, na meg az elmosódással gondosan eltakart távolabbi dolgokat is szokni kell, a fizika szinte teljes hiányáról nem is beszélve. Hangok terén már némileg vegyesebb az összkép, a környezeti zajok remekelnek, főleg az egyes bogarak mormogása (az alvó méheknél cukibbat elképzelni sem lehet) sikerült kiválóan, a zene ugyanakkor rövid úton eléggé idegesítővé válik, de szerencsére kikapcsolható.
Minden hibája ellenére remek lett a Grounded, ami leginkább csapatban az igaz, de azért egyedül is élvezhető, maximum tovább tart például az építkezés. Rengeteg lehetőség, titok, kihívás szavatolja a hosszútávú szórakozást, az udvar mérete az extra területeknek hála hatalmas és kellőképpen változatos, még nevesített főellenfelek is vannak, ha az alapból több tucatnyi lény esetleg nem lenne elég. A The Forestet nálam nem taszította le a trónról (bár ez leginkább a horror iránti rajongásomnak köszönhető), de a Game Pass részeként lényegében kötelező a túlélőjátékok szerelmeseinek.
