Akadt egy alkotás még a híres-neves Souls-széria előtt, ami a köznyelvekben a legnehezebb játék(ok) címen volt emlegetve. Ez nem más volt, mint a Ninja Gaiden, és itt gondolhatunk akár a bánatos legelső NES-epizódra is, de a titulus inkább a modernebb sorozatnak szól. A Ninja Gaiden (később Black és Gaiden alcímekkel) egy izzasztó hack ’n slash, nehézsége ellenére viszont igencsak nagy rajongótábort tudhat magáénak. Ryu Hayabusha kalandjai és hatalmas khm... „méretekkel” megáldott kolléganői a videojátékok panteonjába kerültek az elmúlt évtizedek alatt. Nem is oly rég jelent meg a jelen generációra az első két Ninja Gaiden Sigma kiszuperált kollekciós változata és a második játék bővítése (Black II névvel, hogy nagyobb legyen a képzavar). Hayabusha úrfi volt már vendégszereplő a Dead or Alive-ban, a Dynasty Warriors-ben, de legendás jelmeze elérhető lett például a Halo és Nioh franchise-okban is.
Amikor új stúdió vette kezelésbe sok év után a Ninja Gaiden-t, az első hírek új hősökről regéltek. Ahogy a 2D-s spinoff-ban is mások vették át a stafétát, a mostani Ninja Gaiden 4-ben is egy fiatal nindzsa srác váltotta (látszólag) Ryu-t. Ennek sok rajongó nem örült, még úgy is húzták a szájukat, hogy a nagy öreg játszható karakter közel a játék felében, a történetben pedig szervesen benne van. Picit úgy képzeljétek el a dolgot, mint anno a Devil May Cry 4-ben a két irányítható hős helyzetét – az analógia pedig pontosabb, mint gondolnánk. A konkrét teszt előtt azonban emlékezzünk meg a széria atyjáról, aki a napokban ment el: Tomonobu Itagaki maradandó címeket alkotott. A Ninja Gaiden mellett a Dead or Alive is a nevéhez fűződik, halálát pedig egy emberként gyászolja a videojátékos világ. Öröksége folytatódik jelen cikkünk tárgyában, illetve remélhetőleg a munkái sokakat inspirálnak még ezután is. Most pedig lássuk a legújabb részt!
Friss vért ontani jöttünk
Történetünkben egy fiatal nindzsa, Yakumo útját követhetjük nyomon a futurisztikus Tokióban, miközben egy átokként fennálló ragályt próbál megszüntetni. A gondot egy Dark Dragon névre hallgató sárkány okozza, aki fizikálisan nincs is a létsíkunkon. Fortélyosan el van zárva több helyre, a lelkét pedig egy papnő hordozza, hogy véletlenül se szabaduljon ki. Yakumo – klánja támogatásával a háta mögött – meg kell, hogy küzdjön ellenséges nindzsákkal, valamint az egyre nagyobb számba átszivárgó démonokkal is az útja során. Ryu Hayabusha lesben áll, de aki csak miatta jött, kicsit várnia kell, mert csupán jóval a félidő után irányíthatjuk őkelmét. Addig is a vérrel dolgozó Yakumo-n a sor, és kijelenthető, hogy a vagány csávó tényleg felpezsdíti a harcrendszert!
Minden nagyjából a megszokott mederben zajlik, avagy rengeteg fegyveren és végtelen shurikenen felül egy sor különféle már ismerős kunsztot hajthatunk végre. Akinek kimaradt eddig ez a franchise, az most simán becsatlakozhat, mert a legalacsonyabb nehézségi szinttel mindenkié lehet a Ninja Gaiden élmény, persze a kihívást leszámítva. A Hero-módban konkréten LEHETETLENSÉG meghalni, mert emberünk automatán véd, így bátran lehet kísérletezni. Yakumo képes vérrel átáztatni dupla katanáját (és a későbbi fegyvereit is), hogy egy rövid ideg erősebb támadásokra tegyen szert és hatékonyabban védekezzen. Valamit csak a vér árán lehet védeni, minden másra ott a kitérés. Ez utóbbi egyébként továbbra is baromi látványos.
A Ninja Gaiden-ben nem lehet sokat pihenni harc közben (ne a Hero-módra gondoljunk, azt most engedjük el), egyedül azokban a frame-ek közben szusszanhatunk, amik alatt nem sérülünk. Ilyen például az Ultimate technika elsütése, a kivégzés animációk, a Mirage és a híres nyaktörő Izuna Drop. Meg fogja dolgoztatni hüvelykujjunkat a játék, ugyanis rengeteg megtanulható kombó került bele, mostanra pedig a fegyverekhez is meg lehet nyitni még újabb támadásokat, valamint vér-technikákat. És ha már vér: az eddigi LEGVÉRESEBB epizód lett a mostani. Brutálisak a kivégzések, repülnek a végtagok, hullanak a fejek, literszám fröccsen a vér. Egy idő után átváltottam a Deluxe-verzió piros ruhájára, mert úgyis állandóan olyan színű volt Yakumo. A képi világ cyberpunkos, egyedül a vörös kijelzőre tudnék rosszat mondani, de ez megszokható – ettől függetlenül viszont szerintem ízléstelen választás volt. Szerencsére a városi pályák nem az egyetlen helyszínek lesznek a kalandban, például az erdős hegyvidékes szakaszok és az alsó város csatornái sokkal hangulatosabbak lettek és ezeket a régi fanok is értékelni fogják.
Ellenségek terén is inkább a futurisztikusabb dizájnra mentek rá, ami nem áll rosszul a szériának (a második rész fantasy külcsíne után merőben más). Az alap nindzsák után hamar előkerülnek a démonok – ezek a dögök változatosak és jó érzés darabolni őket. A fegyvereink is adnak annyi diverzitást, hogy ne unatkozzunk, így kedvünk szerint darabolhatjuk, szúrhatjuk vagy zúzhatjuk a rondaságokat. Eszközeink kettősséggel bírnak: amikor használjuk az új vérmágiát, megváltoznak és máshogy is viselkednek. Most először küldetéseket vehetünk fel a terminálokból (ezen keresztül tartjuk a kapcsolatot a csapattal a fülesen túl), amik nagyrészt likvidálásból állnak. Térkép nincs, de nincs is rá szükség, mert klasszikus értelemben vett csőjáték a Ninja Gaiden 4, ahol néha két út közül nem a célt választva valami ládába vagy küldetésbe botlunk. Purgatórium kapukat fellelve több hullámon keresztül írthatjuk a rosszarcú démonokat, ezeknek pedig még nehezítése is van, ha már az alap nem lenne elég mocsok számunkra. Ezekben a kapukban nem működik a Hero-módos kiváltság, de minden másra ott a könnyítés, illetve a beállításokban található tucatnyi testreszabási lehetőség. Komoly, hogy – kapaszkodj! – még egykezes irányítási lehetőség is választható!
A visszatérés, amire annyira vártunk
Zenei oldalon felismerhető a korábbi részek újrakeverése, de a PlatinumGames a rá jellemző módon belevitte saját ötleteit is az új felvonásba, bevonva az ipar nagyágyúit. Összességében pedig szuperül sikerült, minden passzol az akcióhoz. Volt egy húzós rész, az egyik főellenség előtt csatáztam, miközben a konyhában valaki popcornt pattogtatott. A beszűrődő szagok mozis hatást keltettek a nagy tévén, miközben a sötétben küzdöttem az életemért, mint valami akciófilmben. Látványos, zúzós és valódi vérfrissítés lett tehát a negyedik felvonás, amit olyan elemek színesítenek, mint a sínen csúszkálás, sárkányrepülős siklás, vagy a csatornában Tini Nindzsa Teknőc módra szörfdeszkázás. A PlatinumGames közelebb hozta a szériát a kezdő játékosokhoz, de ki tudja szolgálni a veteránokat is. A nehezebb, kihívást jelentő mód a történet után nyílik meg, így a Normal és Hard csak egyfajta bemelegítés a Master Ninja előtt. Akinek tetszettek a korábbi részek, az ezt is szeretni fogja – nem ez az epizód a széria csúcsa, de nem sokban marad el tőle. Kiegészítő történetek biztosan érkeznek majd hozzá, így nem maradunk sokáig tartalom nélkül.
