"Gyerekkoromtól fogva nem olyan vagyok, mint más..." (Edgar Allan Poe: Külön)
A Little Nightmares-játékok régóta hatalmas kedvenceim. Imádtam az első rész elvont, groteszk hangulatát és ugyanez volt a helyzet a folytatással is, ami szintén szolgáltatott néhány igencsak hidegrázós pillanatot – például a megnyúlt nyakú tanárnőtől azóta is frászt kapok. A harmadik részről azt érdemes tudni, hogy emögött már nem az eredeti csapat, vagyis a Tarsier Studios áll. Ők jelenleg a REANIMAL borzalmain ügyködnek, úgyhogy a stafétát az a Supermassive Games vette át, akik leginkább az Until Dawn vagy a The Dark Pictures Anthology-játékokról ismertek. Kedvelem őket is, szerintem bőven akadnak remek (Man of Medan, The Devil in Me), átlagon felüli (Little Hope, The Quarry) és olyan játékaik is, amikről a mai napig nem tudom eldönteni, hogy tetszettek-e vagy sem – ilyen volt például a House of Ashes és a The Casting of Frank Stone. A Supermassive Games berendezkedett az interaktív horrorjátékos vonalra (a Directive 8020 jövőre érkezik), úgyhogy kíváncsi voltam, vajon mit tudnak alkotni a 3D-s platformerek világában – lássuk!
Két szellemes pár, mindig együtt jár
A Little Nightmares világa roppant komplex, elsőre talán nem is gondolnátok, hogy mennyi átfedés és ide-oda ugrálás van a részek között. Ráadásul nemcsak a főbb epizódokat, hanem a kiadott képregényt, audio-sorozatot (The Sounds of Nightmares) és a Very Little Nightmares mobiljátékot is bele kell venni, hiszen ezek mind-mind szélesítik a megismert világot, egyúttal átláthatóbbá teszik a történetszálakat. Úgy ültem neki a Little Nightmares 3-nak, hogy biztosan nem fogom elveszíteni a fonalat, hiszen jól ismerem Noone, Six és Mono, de akár az első rész DLC-iből ismert The Runaway Kid (vagyis Seven) kalandjait. Ennek ellenére a játék képes volt meglepni, hiszen teljesen új szereplőket és helyszíneket dobált be – még most is próbálom kibogozni, hogy miként kapcsolódnak ezek a Little Nightmares eddig ismert világához, de spoileres területre direkt nem szándékozom csatangolni. Két vadonatúj karaktert kapunk: Low és Alone össze kell, hogy fogjanak ahhoz, hogy kijussanak a The Nowhere területéről. Ezt a helyet már ismerjük (a Little Nightmares 2 sulis pályáján konkrétan volt róla egy térkép), tele van borzalmasan ijesztő régiókkal és kizárólag (rém)álmok által juthatunk el ide. Az egyik ilyen régió a The Spiral, ahol a Little Nightmares 3 játszódik – itt négy bejárható helyszínt kapunk. Az első a demóból ismert The Necropolis, ami egy sivatagos, elpusztult romváros, de később kapunk egy borzasztó groteszk cirkuszt (The Carnevale), édességgyárat (The Factory) és végül egy igencsak lepusztult intézetet (The Institute) is.
Bár a csapat új, a leckét szépen bemagolták. Találhatunk összekapcsolódási pontokat a The Lonely Ones regénnyel, sőt még a Sickly Sweet társasjátékkal is. A rajongók tehát maximálisan ki lesznek szolgálva, de milyen lett játékmenet szempontjából az új epizód? Be kell valljam, szerintem felemás. Adott a kooperatív-játék, méghozzá Friend Pass mellett, tehát – csak úgy, mint az It Takes Two-nál – a haverotoknak nem kell megvennie a játékot. Be lehet szépen hívni a Multiplayer alatt és el tudjátok kezdeni ketten a kalandokat. Sajnos a couch co-op (vagyis mikor ketten játszotok otthon ugyanazon a gépen) nem opció, ellenben ha szólóban indultok neki a rémálmoknak, akkor AI-társat kaptok. A játék – és a fejezetek kiválasztásának – elején lehet választani, hogy melyik szereplővel akartok nyomulni. Low rendelkezik egy íjjal, amivel nyilakat tud lövöldözni, Alone pedig egy méretes csavarkulccsal – ezzel falakat törhet át vagy gépeket javíthat meg. Látszik, hogy a Supermassive Games mindent feltett a kooperatív-élményre, mert az AI-társ bár nem totál haszontalan, azért képes bugolni. Egyszer nem tudott ellőni egy kötelet, az intézetben pedig sikerült egy game-breaking bugot összehoznom, mikor az AI-karakter egyhelyben sétált és nem tudott felvenni egy tárgyat. Itt a checkpoint-reload ráadásul eltüntetett egy központi tárgyat, ami szükséges volt a továbbjutáshoz, úgyhogy az egész fejezetet kezdhettem elölről – hurrá!
Nincs helye félelemnek
Sajnos a Little Nightmares 3 játékmenetén már erősen érződik, hogy kezd elkopni ez a koncepció. Az egy dolog, hogy iszonyat sötét a játék (hiába kapunk zseblámpát), de a pályák felépítése is valahogy inkább érződik tisztességes iparosmunkának, mint valóban kreatív ötletelés eredményének. Sok esetben inkább volt frusztráló a 3D-s játéktér, például mikor fel kell ugrani egy húskampóra és 10-ből 9-szer lezuhantam, mert egyszerűen nem tudtam behatárolni térben, hogy hol állok. Ez néhány menekülős szakaszt is megkeserített, és itt el is érkezünk a számomra egyik legfájóbb ponthoz: a főellenfelekhez. Az első rész két szakácsa (The Two Chiefs), a The Janitor, vagy épp a második rész megnyúlt nyakú tanárnője (The Teacher) valahol mind ikonikusak voltak. Ezzel szemben a harmadik részben olyan felejthető, olcsó utánzat főellenfeleket kapunk, hogy egyetlen percig sem éreztem nyugtalanító, vagy egyenesen félelmetes hangulatot, mikor megjelentek. Talán egyedül a The Factory pók-asszonyságát (The Supervisor) tudnám kiemelni, de a többiek tényleg nagyon sablonosak lettek. Kisebb mezei ellenfelek persze ezúttal is befigyelnek, és jópofa, hogy néhol össze kell dolgoznia a két főszereplőnek, tehát például Low meglövi őket nyíllal, Alone pedig rájuk csap a csavarkulccsal. Ez az egymásra utaltság egyébként folyamatosan jelen van: együtt kell kitalálnotok, hogy mi lehet a továbbjutás kulcsa, úgyhogy ebből a szempontból a nagy elánnal beharangozott kooperatív-mód valóban elég hasznos.
Viszont nagy kár, hogy csak online érhető el és nem lehet otthon, szép nyugiban két kontrollerrel lenyomni a játékot mondjuk a pároddal, vagy a haveroddal. De nézzük, mi van még itt? A grafika például a Little Nightmares 3 esetében nem a legszebb (még Beauty, avagy Quality-módban sem). Sablonos gyárépületek, szellőzők, és unalomig ismételt, lelakott szobák váltják egymást – illetve ahogy említettem, a játék többnyire baromi sötét. Előfordult, hogy fél percig fogalmam sem volt, merre kéne továbbmenni, mert nem láttam meg a képernyő sarkában egy eldugott szellőzőt, ahová be lehet mászni. Megértem, hogy valahol a koncepció fontos része az, hogy végig sötétben kell mászkálni, hiszen felettébb nyomasztó lehet, de itt mintha direkt túlzásba vitték volna. A zene ellenben hozza a szokásos szintet, az irányítás meg nagyrészt ugyanaz, mint amit megszoktatok. Azt mondjuk nem tudtam hova rakni, hogy az első pályán kapunk egy esernyőt, amit kinyitva bizonyos pontokon feljebb vihet minket a légáramlat, sőt a magasból leugorva még lazán meg is úszhatjuk halál nélkül, ám ezt az eszközt elveszi tőlünk a játék rögtön a második helyszínnél – itt kapjuk meg egyébként a zseblámpát. Aki zuhant már a halálba a korábbi két rész bármelyikében, az pontosan tudja, hogy mennyire hasznos lett volna végig megtartani az ernyőt.
Ebből az álomból inkább fel szeretnék ébredni
Nehéz helyzetben vagyok a Little Nightmares 3 értékelésénél. A történet szempontjából szuper, kibővíti és további érdekességekkel színesíti a Little Nightmares világát. Ugyanakkor a játékmenet már elavult, a pályák sablonosak, a főellenfelek pedig roppant felejthetőek lettek. A kooperatív-élmény annyira előtérbe lett tolva, hogy ha nem ember irányítja a társunkat, akkor képes „megzavarodni” az AI és ez vezethet kellemetlen pillanatokhoz. A legnagyobb fájdalmam viszont mégis inkább az, hogy számomra a Little Nightmares 3 kicsit sem volt félelmetes. Low vagy Alone végig ott van mellettünk, mikor parásabb rész következett – például el kellett lopakodni valaki mögött –, akkor is azt láttam, hogy a társam még csak nem is megy át lopakodó állásba. Lazán sétálgatott a háttérben, miközben én azt hittem, hogy a legkisebb zaj is végzetes lehet. Ezek kivették a félelem-faktort, vagy legalábbis minimálisra csökkentették. Emiatt a Little Nightmares 3 inkább volt olyan érzés számomra, mintha valamiféle rajongói moddal játszanék, ami az előző részekhez készült. Nem találtam meg benne azt a zsigeri rettegést, ami az előző két epizódnál még jelen volt. Könnyen lehet, hogy ez a horrorjátékok rohamos fejlődése miatt alakult ki bennem, és biztos vagyok benne, hogy sokaknak így is tetszeni fog a Little Nightmares 3, de én a magam részéről inkább megvárom, hogy az eredeti csapat mit hoz ki a REANIMAL-ból.
A tesztkódot a CENEGA Hungary Kft biztosította. Köszönjük!
Borítókép forrása: Push Square
