Az Electronic Arts által több platformra is elkészített játék viszonylagos üzleti sikert aratott, hiszen 1,28 millió darabot adtak el belőle és 50 millió dollárt hozott a konyhára. Az eredeti bevétel tekintélyes részét azonban most a bíróság Mario Puzo családjának ítélte.

Anthony Puzo, az író fia eredetileg ugyan csak egymillió dollárt követelt, de az nem került nyilvánosságra, hogy a végső összeg mekkora, a Puzo család mindenesetre azt nyilatkozta, hogy „elégedettek a per végkimenetelével”. A játékot kiadó Electronic Arts egyébként „megúszta” az ügyet, tehát semmilyen szinten sem vonták be a perbe, érdekes módon mégis pont egy héttel ezelőtt halasztották el a játék folytatása, a Godfather II megjelenését év végéig...

A keresztapa nem küld lófejet...Az ifjabb Puzo ügyvédje a per során arra hivatkozott, hogy a Paramount megsértette azt a megállapodást, amely szerint mindenféle audiovizuális termékből részesedést kap az író vagy annak örökösei -– és ebbe természetesen a számítógépes játék is beletartozik. A Keresztapa-licencet a Paramount 2005-ben adta el az Electronic Artsnak, és egy átlagos kritikai és üzleti sikert elért játék készült belőle.

A szoftver körül egyébként nem ez volt az egyedüli botrány. Francis Ford Coppola, a film rendezője hangosan és felháborodottan tiltakozott a játék elkészítése ellen, ugyanakkor sok híres -– a filmben szereplő -– sztár részt vett benne, köztük Robert Duvall és James Caan, sőt maga Marlon Brando is hangját adta volna a játékhoz. Azért csak „volna”, ugyanis utólag kiszivárgott, hogy nem is Brando eredeti hangját használták fel, hanem egy imitátorét, mert az idős filmsztár (aki nem sokkal ezután halt meg) lélegeztetőgéppel tudott már csak beszélni, így a felvételek használhatatlanok voltak.

A Keresztapa II állítólag a nyáron fog megjelenni. A szinkronszínészként szereplő hírességek gárdája még nem ismert -– pusztán annyit lehet tudni, hogy (hasonlóan az első részhez) Al Pacino ezúttal sem vesz részt benne.