A lángoló tenger kalózainak ajándékaA Pirates of the Burning Sea hálás darab a magamfajta szófaragónak, hiszen sok mindent nem kell mondanom róla: a Sid Meier által elkezdett, és azóta megszámlálhatatlan klónban folytatódó 18. századi karibi kalózos akció/stratégiák MMO-verziójáról van szó, így minden ezekre jellemző elem megtalálható lesz benne. Az online vonal érdekesebb; a kikötők például kulcsszerepet töltenek be, ezek elfoglalása tulajdonképpen egy-egy PvE küldetés, maga a tengeri csata pedig a PvP része a dolgoknak. Persze nem csak hajóinkat feszíthetjük egymásnak, de a fedélzeten és a szárazföldön részletesen testre szabható avatarunk bajvívóképességét is kihasználhatjuk, az RPG-vonulat ezen akcióinkat fogja segíteni a számtalan különféle képességgel és tulajdonsággal. Érdekesség még, hogy napi győztesek is lesznek: amelyik nemzet a négy szembenálló fél – angol, francia, spanyol és a kalózok - közül az adott időszak lejártával a legtöbb kikötőt birtokolja a lehetséges 80-ból, az győzött, és kap jutalmat. Ezután kitör a „béke”, minden kikötő visszakerül az eredeti gazdájához, és jöhet a következő etap. Persze ez csak sommázata a dolgoknak, sok játékmód, ezernyi küldetés, mindenféle kalandok, kihívások várnak ránk. A képeket elnézve a cucc nem feltétlenül szépségével fog hódítani, de ha megfelelő hangulata lesz, elnézzük neki - márpedig a nemrég kiadott kedvcsináló videóban - melyet megtaláltok a letöltések között - hangulatból nincs hiány.

A mostani hír az, hogy a fejlesztők megtáltosodva a Sony kínálta háttértől, végre foglalkozhattak a projekttel, így talán az év végére a boltokba is kerül a játék. Olyannyira, hogy a kiadó máris meghirdette az előrendelői akciót. Aki tehát előre fizet a medve bőrére (képzavarért bocsánat), a következő jóságokban részesül:
  • Meghívó a „hajóavató bulira”, magyarul a játék megjelenése előtt 15 nappal már elkezdheti a mókát, és amint megnyílnak a kikötőkapuk a nagyközönség előtt, megtarthatja a karakterét, annak minden képességével és felszerelésével (maximum 20. szintet lehet elérni ebben az időszakban);
  • Egy kék és egy sárga papagáj; bár a sajtóközleményben ennyi áll, de gondolom, nem élő madarakról van szó, hanem virtuálisról;
  • Egy remek kard (Swedish Rapier, Old World Steel, vagy Musketeer’s Matching Blades) ahhoz a harci stílushoz, melyet a játékos hősének választott a rendelkezésre álló háromból (a hagyományos bajvívó Fencing, a két fegyverrel vívott Florentine vagy az álnok Dirty Fighting);
  • Plusz egy, a játék zenei anyagát tartalmazó, 60 perces CD.
Az előrendelési akció Észak-Amerikában október 23-án kezdődik, az európai időpontja még nincs eldöntve, érdemes lesz figyelni a két hivatalos weboldalt, illetve a szoftveráruházakat. Még valamit, a kérdéseket megelőzendő: a játék havidíjas lesz, de ennek összegéről egyelőre nincs sok hír.