• A Microsoft ragaszkodik a Fable IP-hez
  • Nem mondtak le róla, még akkor sem, amikor volt kérő a Lionheadre
  • Többen is megvették volna a stúdiót, több száz milliókról volt szó

Április 29-én volt a Lionhead Studios működésének utolsó napja, a temetés azonban már jóval korábban megtörtént, a bezárásról ugyanis március 7-én hallottunk -- igaz, akkor még csak feltételes, de nagyon is valószínű módban.

Azóta sem tudjuk, hogy miért döntött így a Microsoft, de az most már világos, hogy nem hagyták, hogy megmeneküljön a 20 éves múltra visszatekintő, legendás játékokat szállító stúdió. Mint kiderült többen is megvásárolták volna a stúdiót, ám a Microsoft ennek gátat vetett.

A Kotaku UK értesülési szerint az ipar legnagyobb nevei álltak sorban azért, hogy megkaparintsák a Lionheadet, és több száz milliós összegek repkedtek, de a Microsoft hajthatatlan volt, nem akart lemondani a Fable jogokról, ennek hallatán pedig a kérők többsége továbbállt. És hogy miért nem kellett így a stúdió tehetsége?

A licenc -megállapodás szerint a Fable IP a Microsoftnál marad, és akinek a tulajdonába kerül a Lionhead, annak, a Fable bevételéből származó összeg egy részét a redmondiaknak kell átadnia. Ezt pedig érthetően senki sem szerette volna.