Nemrég adtunk hírt róla, hogy kiszivárgott az internetre egy 2010-es datálású Microsoft dokumentum, mely az új Xboxot mutatta be, minden bizonnyal a cég befektetőinek. A Microsoft akkor még úgy tűnt, nem reagál, de sajnos a gyártó nem tudta türtőztetni magát és több szájtról is leszedette az 50 oldalt is meghaladó anyagot. Bár eddig csak sejteni lehetett, hogy a cégnek köze van a kiszivárgott infók törléséhez, most egy cseh oldalnál sikerült rajtakapni a redmondiakat, kissé megerősítve így a gyanút, hogy az Xbox 720 valóban az, aminek a dokumentumok írták.

Az Ihned.cz nevű techlappal maga a Microsoft lépett kapcsolatba. Arra kérték az oldal üzemeltetőit, hogy vegyék le az általuk csak "IEB Roadmapnek" nevezett anyagot, lévén az az ő saját tulajdonuk és nem engedték meg a leközlését. Az IEB egyébként a Interactive Entertainment Business rövidítése, mely divízió az Xboxért is felelős.

Hogy a Microsoftnak mennyi hátránya származhat a szivárgásból, kérdéses, mint ahogy az is, hogy ha a dokumentum valós is volt egykor, mennyi maradt meg belőle 2012-re -- pl. a Smart Glass technológiát láthatóan előbbre hozták.