Ha még emlékszünk, tavaly decemberen az EA egy drámai bejelentést tett, aminek értelmében az elkövetkezendő hónapokban tíz százalékkal csökkentik a munkásállományukat, és legalább kilenc stúdiót bezárnak vagy átcsoportosítanak. Ennek a döntésnek elsőként a Black Box csapata látta kárát, majd őket követte a Pandemic brisbane-i divíziója -- igaz, az ausztrál fiúkat „csak” függetlenítették --, most pedig úgy tűnik, hogy a Mythic gárdája van soron.

A múlthét pénteken felröppent pletyka szerint a Warhammer Online-t fejlesztő cég szélnek eresztett 21 ügyfélszolgálatost, a minőségbiztosítás csapatának felét, illetve az összes tesztelőt. A szakmabeli újságok persze megkérdezték az EA-t, de a cég nem kommentálta az esetet, azonban a Mythic Entertainment társalapítója, Mark Jacobs kijelentette, hogy ezek a híresztelések alaptalanok.

„A vezérigazgatónk, JR (John Riccitiello) nyíltan kijelentette, hogy költségcsökkentésre szorul az EA, ami minden alvállalatot érint, de ez már egy régi hír. Mint a cég része, tőlünk is elvárják, hogy kivegyük a részünket az leépítésekből annak érdekében, hogy John terveinek megfeleljünk. Egy nagyon nagy létszámú stúdiónk van, és még egy jó darabig mindenki folytatni fogja a munkát a Warhammer Online-on -- tehát még nem kezdtünk egy új játék fejlesztésébe. Mikor indultunk, több mint 400 munkatársunk dolgozott a játékunkon, így nem lehet azt mondani, hogy egy kis csapatunk volt, de az sem, hogy most kevesen lennénk.”

„Mellesleg az a híresztelés, hogy a fejlesztőcsapatunk fele, vagy a teljes banda lapátra került, egyszerűen nonszensz. Ezek azok az alkalmak, mikor azt kívánom, hogy bárcsak több kommentárt írhatnék, de ha még emlékeztek, JR mit értett költségcsökkentés címén, megértenétek, mi folyik a cégnél.”

Ezek után felmerül a kérdés: ha nem a Mythicet nyirbálja meg az anyacég -- márpedig nagyon úgy tűnik, hogy nem --, akkor vajon ki lesz a következő áldozat? Még hét hely kiadó azon a listán, amelyen a pórul járt csapatok szerepelnek; szerintetek ki lesz a következő, akit feláldoz a nagy EA?