• A Wall Street Journal is úgy tudja, lesz erősebb PS4
  • Megerősítették a korábbi híreket
  • Kiegészítve azzal, hogy állítólag október előtt lesz a bemutató
  • A PS4K egy új konzol, ami a meglévő mellett lesz kapható
  • A Sony még semmit nem erősített meg ebből
Webshop ajánló
Playstation 4
  • PS4

Egyre inkább biztosnak látszik az, hogy a Sony ki fog adni egy erősebb PS4-et. Erről eddig már két, egymástól független forrási is beszámolt, és most a Wall Street Journal szállt be, akik alátámasztották a korábbi híreszteléseket, sőt, azt is megtudták, a céghez közelálló forrásaiktól, hogy a Sony még idén, a PlayStation VR októberi megjelenése előtt be fogja mutatni az új konzolt.

A források arról számoltak be, hogy a PS4K nem lecseréli a most kapható konzolt, hanem azzal párhuzamosan lesz kapható, magyarul lesz egy gyengébb és egy erősebb PS4, ami azt is jelenti, hogy bizonyos játékok csak a nagyobb testvéren futnak majd, bár várható, hogy lesz átfedés a két platform katalógusa között.

A Wall Street Journal szerint a Sony célja az, hogy a PS4K-val megfogják a vásárlóknak azt a rétegét, akik hajlandóak nagyobb összeget fizetni a felső kategóriás élményért (ez az a réteg, amelyik a PS VR megvásárlásában is érdekelt), az azonban még nem derült ki, hogy mennyibe fog kerülni az új gép.

Az informátorok azt mondták, hogy a PS4K vagy PS4.5 erősebb GPU-t kap, az AMD korszerűbb, egy 14 vagy egy 16 nm-es chipjét építik be. A cél a 4K játékok illetve a PlayStation VR minél jobb kiszolgálása. Állítólag néhány fejlesztőnek már be is mutatták az ötletet, a Sony azonban mindeddig ebből semmit nem erősített meg.

ps4-alt5.jpg