A Playdead műhelyében készült Limbo egy kiváló kis játék lett, ami sok játékost megragadott. A megjelenésének első havában 300 ezren voltak kíváncsiak a programra, novemberig pedig egymillió letöltést halmozott fel. Ezt a teljesítményt három platformon érte el, de ha a csapat annak idején másképp dönt, lehet, hogy nem lett volna ilyen sikeres a Limbo.

A brightoni fejlesztői konferencián megtudtuk, hogy a Limbo majdnem PlayStation 3-exkluzív lett. A Sony megpróbálta rátenni a kezét a jogokra, a Playdead azonban inkább a rivális Microsofttal kötött szerződést.

A Sony azóta bánja, hogy ennyire erőszakosak voltak, de ugyanakkor meg is értik, miért hátráltak meg a fejlesztők. A cég ennek ellenére nem fog változtatni az üzletpolitikáján, hiszen nagyon fontosnak tartják azt, hogy minél több IP birtokában legyenek.