A Take-Two számára is véget ért a gazdasági év, így itt az ideje, hogy nyilvánosságra hozzák az elért eredményeket -- a kiadó nem panaszkodhat, hiszen mind az elmúlt negyedév, mint pedig a teljes esztendő pozitív volt. Az év utolsó szakaszában a cég 299,5 millió bevételt és 21,2 millió dollár profitot könyvelt el, ami mind növekedés a tavalyi értékekhez képest. Hasonlóan jó volt a 12 hónapra levetített teljesítmény is, hiszen 1,2 milliárd dollárt volt a bevétel, s noha 31,2 millió mínuszban zártak, ez nagyon jó a 2012-es több mint 100 milliós dollár veszteséghez képest.

Az év legjobb teljesítményét a Borderlands 2 nyújtotta, hiszen a megjelenése óta már több mint hatmillió példányt adtak el, de a Max Payne 3 sem panaszkodhat a maga négymilliójával, s persze a BioShock: Infinite is kelendő volt: eddig 3,7 millió kópia talált gazdára. Ezen felül érdemes még kiemelni, hogy a korábban megjelent játékok, úgymint a GTA IV, a Red Dead Redemption és a Civilization V is jól fogytak, valamint a digitális letöltések egyszerűen szárnyaltak a tavalyi eredményekhez képest 148 százalékot növekedve. Előbbi a teljes bevétel 25 százalékáért, míg utóbbi 22 százalékáért felelős.

A Take-Two a következő negyedévben 125 millió dollár bevételt vár, a gazdasági év végére pedig 1,85 millió dollárt. Ezt természetesen a Rockstar közreműködésével kívánják elérni, melytől a teljes bevétel 65 százalékát várják, 35 százalékot pedig a 2K sportjátékaitól (NBA 2K14 október elsején, a WWE 2K14 pedig október 29-én jön) -- idén tehát minden a GTA V teljesítményén múlik, a közeljövőben azonban már kicsit növekedni fog a felhozatal, a kiadó ugyanis úttörő új szellemi tulajdonokat ígér a következő konzolgenerációra.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Borderlands 2 -- Megjelenés: 2012. szeptember 21. -- Gépigény: CPU: 2 magos / 2400 MHz, RAM: 2 GB, VGA: SM 3.0, DX 9.0c / 256 MB, HDD: 13 GB