Kiborult a bili az Eden Games háza táján. A Test Drive Unlimited 1-2-t és az Alone in the Darkot az asztalra tevő stúdió 80 főjéből 51-nek került veszélybe a munkahelye, a srácok viszont ahelyett, hogy belenyugodtak volna a dologba, sztrájkot jelentettek és az Atarit hibáztatják. Állításuk szerint a kiadó össze-vissza cserélgette a fejük felett álló vezetőséget, és minden üzleti fejleményről későn tájékoztatta a csapatot. Mellesleg minden egyes rossz döntés komoly anyagi veszteséget hozott a cégnek, amit az a fejlesztőcsapatokon akart megspórolni. Az eredmény, hogy az Eden sikeres játékai ellenére is a csőd szélére sodródott. A sztrájk célja, hogy a kiadó belássa a hibáit és úgy járjon el, mintha a saját embereiről lenne szó, ergo megmentse a stúdiót és a dolgozók állását.

Érdekes a botrány, mert az Edent tényleg nem lehet lustasággal vádolni. Az Alone in the Dark ugyan nem volt egy nagy eresztés, de a második kiadása egész kellemesre sikerült, s az első hibái is főleg a kiadó erőszakos üzletpolitikájának voltak köszönhetők. A TDU aztán feltámasztotta a sokáig halott Test Drive sorozatot, a folytatás pedig bár nem ütött akkorát, azért nem lett rossz játék. Egy ilyen csapatra az Atarinak inkább támaszkodnia kellene, főleg, hogy egykori grandiózus szerepük milyen csöppnyire csökkent a jelenre. Akárhogy is lesz, reméljük, nem hal bele az Eden, mert nagyon kár lenne a srácokért.

(A képek a TDU 2-ből valók.)