• A sajtó is a premier napján kapja meg a The Crew-t
  • Nem lesz embargó
  • A Ubisoft szerint a premier előtt nem lehet egy MMOG-t tesztelni
  • Az Assassin’s Creed: Unity esetében ugyanez volt az indok az embargóra

Furcsa dologra szánta el magát a Ubisoft: nem adnak megjelenés előtti tesztpéldányt az újságíróknak a The Crew című autósjátékukból. Azért furcsa ez, mert az Assassin’s Creed: Unity esetében hasonló volt a helyzet, nevezetesen az embargót csak órákkal a megjelenés után oldották fel, több újság nemtetszését kiváltva ezzel. Éppen emiatt a francia kiadó megígérte, hogy ilyet többet nem tesz.

Most a The Crew esetében mégis meglépte a tesztek visszafogását, csak ezúttal az újságírók meg sem kapják a tesztpéldányokat a premier napjáig. A válasz a miértre ezúttal sem más, mint a Unity esetében: a megjelenés előtt nem megfelelő a körülmény egy multiplayer alapú játék tesztelésére.

„A The Crew már a legeslegelején egy élő játszótér volt az autózás szerelmeseinek, szóval csak akkor élvezhetitek ki a játékot, ha a többi élő játékossal együtt léteztek eme világban. És a többi alatt mi ezreket és ezreket értünk, ezt pedig nem lehet szimulálni úgy, hogy egy maroknyi fejlesztő együtt játszik a sajtóval” – olvashatjuk az Ubisoft blogján.

Ezúttal azonban tényleg nem tartanak fenn embargót, mindenki akkor ír a játékról, amikor úgy véli, hogy már tud róla írni, de csak a megjelenéstől kezdve. Nyilván így is lesznek első napi tesztek, ezek viszont inkább a béták alapján íródnak, semmint a teljes játék alapján. Azonban a kiadó szerint eme kritikák nem fogják átadni azt az élményt, amit a The Crew eleven valójában nyújt. Hiszen ez egy MMOG, amelynek minden centijét felfedezni, minden általa nyújtott lehetőséget kiélvezni napokba, ha nem hetekbe telik.

A dologban persze van ráció, hiszen egy MMOG-t tényleg nem lehet igazán kiismerni néhány óra vagy néhány nap alatt. Viszont ezt jó esetben a tesztelők is tudják, ezért sem gyakori, hogy egy MMOG első napi tesztet kapjon – kivétel, ha a premiert megelőzte egy hosszú, lehetőség szerint nyílt bétatesztelés, vagy ha kiegészítőről van szó.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!