Call of Duty: Black Ops II
Szétlőtte az FPS-ek világát?

A Call of Dutyt szokás utálni és szidni, holott valójában egy egész jó FPS-sorozatról van szó -- sőt, az idei Black Ops II (adatlapunkon) még újdonságokat is hozott, ami egy évente új résszel jelentkező franchise esetében nem egyszerű feladat. Ugyanakkor vannak, akik a CoD-ban csak a játékipart felemésztő rákos daganatot látják: ilyen a THQ kommunikációs főnöke, Huw Beynon is, aki azzal vádolta meg az Activision sorozatát, hogy az tönkretette az FPS-műfajt.

"Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük, hogy az egykor csak egy szűk réteget képviselő militáns FPS-ek ma már gombafelhő-méretűvé nőttek, igazi felhők a játékvilág egén, melyek szabályosan rátaposnak mindarra, ami egykor jóvá tette az FPS-zsánert, beleértve a Half-Life-ot, a System Shockot, vagy a GoldenEye-t. Az FPS-eknek nincs szükségük katonai háttérre, elég egy fantasztikus másik világ, hisz pont erről szólnak a videojátékok." -- fogalmazott Huw az OXM-nek.

Példaként és a jelenség elindítójaként a Call of Dutyt emlegette, majd kiemelte, hogy milyen jól sikerült a Dishonored, és hogy a Metro: Last Light sem fekszik le a modern trendeknek. Mi nem szeretnénk igazságot tenni a kérdésben, főleg, mert nem olyan rossz az a CoD, mint sokan mondják, de abban azért van igazság, hogy felesleges egyetlen trendnek alárendelni a shootereket. Ti mit gondoltok, Beynon jó nyomon jár?