Philip Zimbardo neve elsősorban a stanfordi börtönkísérlettől vált ismertté. Az 1971-es teszt során egyetemi hallgatókra osztottak börtönőr és rab szerepeket, hogy kiderüljön, mennyire élik bele magukat a helyzetbe. Az eredmény sokkoló volt: a csoportok teljesen egymásnak feszültek, a két hetesre tervezett kísérletet mindössze hat nap után meg kellett szakítani. Zimbardo világhírű lett, stanfordi eredményeit számtalan területen alkalmazzák, kezdve a pszichológiától a szociológián át egészen a közgazdaságtanig.
Philip Zimbardo
Zimbardo ezt követően az emberi gonoszságot kezdte kutatni, kiindulópontnak pedig szinte minden esetben a stanfordi kísérletet tette meg. Ez nem is volt probléma, kontrollált környezetben talán még egy félelmetesebb pszichológiai teszt sem készült. Legutóbbi, Nikita Coulombe pszichológussal közösen írt könyve azonban, a nemrég a Libri Könyvkiadó Kft. gondozásában magyarul is megjelent „Nincs kapcsolat - Hová lettek a férfiak?” új, a szakember számára kevéssé ismert területre téved: a modern férfiválság okait kutatja.
Hogy ez egyáltalán létező dolog-e, nem az én tisztem eldönteni, mint ahogy a könyv azon aspektusait sem véleményezem, miszerint a női egyenjogúsági törekvések ártottak a férfi nemnek, vagy, hogy a nemi szerepek fellazulása káros lehet a gyermekek fejlődésére nézve. Engem kizárólag egy dolog érdekel: az, hogy Zimbardo szerint a pornó- és a videojáték-függés okozza a legtöbb gondot a fiúk fejlődése során.
Leölök egy boss-t, aztán letolom a gatyám
Zimbardo úgy érvel, hogy a fiatal férfiak manapság teljesen eltávolodnak a társadalomtól. Nem foglalkoznak a családjukkal, barátaikkal, sőt semmilyen szociális kapcsolat sem érdekli őket. Helyette a non-stop jutalmazás világában élnek: a videojátékokban sikereket érnek el, azt hiszik, övék a világ, majd ha megunták az akciót, jöhet az internetes pornó, ami szintén a jutalomról szól, méghozzá befektetett energia nélkül.
Veszélyben a gyermekek?
Elvégre nem kell meghódítani egy lányt ahhoz, hogy ruha nélkül lásd: elég betölteni egy videót, esetleg a fejedre tenni egy VR-sisakot, mellé beruházni valamelyik népszerű maszturbátorba (igen, vannak ilyen készülékek, nemrég a Kickstarteren is nagyot szakítottak az egyikkel), és már mehet is a buli, amit ismét egy kis játék követ majd.
A pszichológus úgy véli, ez a folyamat nagyon káros, hiszen elszakítja a fiatalokat a való élet kihívásaitól. Állítja: a játékfejlesztők kihasználják a gamerek jutaloméhségét, függővé teszik őket, példának pedig az RPG-k fejlődési rendszerét hozza fel. Minél többet játszik valaki egy adott karakterrel, az annál értékesebbé válik – bumm, jöhet a jutalmazó matyizás!
Sokat játszunk, de nem eleget
Nem tagadom, hogy a fenti kép ijesztő. Sőt biztos akadnak olyan fiatal felhasználók, akik valóban beleesnek a játék- és pornófüggés okozta körforgásba. Ebből kiszakadni nem könnyű, sokszor szakember részvételére van szükség hozzá. Csakhogy Zimbardo elköveti azt a hibát, hogy általánosít: a játékfüggést kizárólag a gép előtt töltött idő alapján definiálja. Ahogy a Könyves blognak is kifejti, napi 2-3 óra játékból idővel 5-10 óra lesz.
Van, hogy a játék nem enged el...
A veszélyes limit Zimbardóék szerint a napi 4 óra játékidő – ettől kezdve válik valaki potenciálisan játékfüggővé. Itt azonban nem áll meg a folyamat: sok férfi 10-15 órát játszik naponta, szexuális életük azonban gyakorlatilag nincs, sőt akadnak, akik életükben nem voltak együtt senkivel, mert képtelenek az érzelmi kötődésre. Gyakorlatilag halálukig egyedül maradnak, hacsak a botok és az NPC-k össze nem haverkodnak velük.
A könyv statisztikai adatokkal és anekdotákkal igyekszik alátámasztani a videojáték és a felnőtt remeteélet közötti állítólagos összefüggést. És bár első olvasatra úgy tűnhet, ez sikerül neki, az igazság az, hogy a sok szám és százalék között pont a lényeg veszik el. Az említett összefüggés ugyanis sehol sem kristályosodik ki, a szerzők mégis kész tényként kezelik a létezését.
Nem Biblia
Szakmai körökben éppen ezért szkeptikusan, sőt durva kritikával fogadták Zimbardo eredményeit. A pszichológus ráadásul a definíciókat sem tisztázza, holott ezek nélkül nehéz hiteles, szignifikáns eredményekről beszélni. A könyvben például sokszor olvasható az „átlagos játékos” kifejezés, azt azonban nem tudjuk meg, mit is takar valójában (sőt személyes véleményem, hogy a szerzőknek sincs fogalma arról, miként határozható meg a hétköznapi gamer).
Chris annyira függő, hogy már a főszerkesztőt sem hallja meg :(
A fent említett 4 órás határ kiszámításának folyamata sem ismert, pedig érdemes lenne megmagyarázni, miért van nagyobb veszélyben egy napi 4 órát játszó fiatal egy olyan gyermeknél, aki csak 3 órát szórakozik a gép előtt. Sőt a kötetből azt sem tudjuk meg, miért csak a férfiak lesznek játékfüggők: oké, hogy a téma a modern férfi gyengesége, valamint az e mögötti okok keresése, de ez még nem elég indok arra, hogy az egyre több női játékost kihagyják a kutatásból.
És ha már videojáték-függés: manapság még az sem tisztázott, hogy ez a szenvedélybetegség egy új formája, vagy pszichológiai tünet – a kettő nem ugyanaz, ahhoz azonban, hogy a hozzá vezető utakat elemezzük, kéne már egy általános definíció.
Ennél is nagyobb gond azonban, hogy a videojátékok képbekerülését kizárólag válogatott népszerűségi adatokkal magyarázzák a szerzők. Elolvashatjuk, hogy a Call of Duty: Black Opsszal 68 ezer évnek megfelelő időt játszottak a gamerek világszerte, és hogy 2013 óta megkétszereződött az Egyesült Királyságban azon 5-15 éves korú felhasználók száma, akik táblagépet birtokolnak.
Egyre több a tabletes gyermek
Majd egyszer csak a semmiből jön a megállapítás, miszerint egy reprezentatív kutatás rámutat: azon házasságokban, amelyekben az egyik fél gamer, 83 százalékban a férfiak játszanak.
Gamer = férfi = sokat játszik = nyomós érv!
Hát nem. Zimbardo a saját területén tényleg maradandót alkotott, a „Nincs kapcsolat - Hová lettek a férfiak?” azonban alapvető elemzési hibákat tartalmaz. Nem derül ki, miért húzzák rá a játékokra a szerzők a vizes lepedőt, mint ahogy az sem, hogy Zimbardo szerint a videojáték miért egyenlő a társadalomból való menekülés legerősebb eszközével.
Csak mert a játék alkalmas rá, hogy elfeledtesse velünk a valóságot? Jogos. Csak épp ennyi erővel egy jó könyv vagy filmsorozat is veszélyes lehet. A pornó témába hozása pedig még egy kicsit mintha olcsó trükk lenne: a játékos kocka, aki egész nap a szobájában maszturbál, olyan sztereotípia, ami felett a modern pszichológiának rég el kellett volna siklania.
„A játék rossz, értem?”
Mindez persze nem jelenti azt, hogy Zimbardóéknak nem lehet igazuk. Csupán a módszereik nem elég kifinomultak ahhoz, hogy ezt alátámasszák. A játékokról ráadásul csak akkor érdemes értekezni, ha az ember tudja, milyenek. Ebbe sok szakember belefutott már a történelem során, elég csak a legendás filmesztéta Roger Ebertre gondolni.
Zimbardóék szerint ez a játékosok jövője
Zimbardo 83 éves, nem valószínű, hogy valaha is játszott, a modern programokat is csak eladási és felhasználási adatok alapján tárgyalja ki a könyvében. Az olyan eredmények felett, mint hogy az MMORPG-k igenis javíthatják a szociális érintkezési készséget, szemet huny, helyette a felhasználók magas számával hozakodik elő, na meg egy tévéműsort emleget, amiben egy fiatal a World of Warcraftet jelölte meg az élete értelmeként.
Kár, mert ebben a témában ennél sokkal több van. Remélem, a sok kritika Zimbardóhoz is eljut, és később kiad egy újabb, mélyebb kutatást a témában, vagy esetleg azok publikálnak választ, akik már most ingatják a fejüket a különböző egyetemek pszichológiai és statisztikai tanszékein. Addig is azonban nyugtalanító a tudat, miszerint 2016-ban is megjelenhet könyv a szerencsétlen kocka magányos, keserű életéről. És most ha megbocsátotok, bezárom a Wordöt, mert egyedül maradtam az irodában, és jöhet a pornó!
Ez! De mennyire, de mennyire, hogy ez!
Mondjuk ezt a kasztrációs szorongást, meg nőfélelmet én sem értem. Lassan a feminizmus az egyenlőség jegyében át fog fordulni a szegény kis ijedt férfiak pátyolgatásába, akik belerokkantak lelkileg, hogy a nőknek esetleg egyenlő jogai lehetnek.
Ez! De mennyire, de mennyire, hogy ez!
Haveromat meg akkor biztos beképzelem, akinek konkrétan ez az élet. Nem keres magának nőt, még csak neten sem, el van ő a gép és a wow közelében , semmi emberi kontakt, ott vannak a netes ismerősei, dolgozik mellette, de semmi igénye sincs arra, hogy normális emberi kapcsolatokat tartson fent, mert hát... Minek, amikor megkap mindent....
Egyébként a téma összetettebb, csak azzal lezavarni, hogy a játékok rosszak, de tényleg hatással van arra a rétegre, akiknek kevésbé megy az emberi kapcsolatok kialakítása. Ők szimplán eltűnnek, és "valótlan" kapcsolatokat hoznak létre a neten olyanokkal, akikkel esetleg játszottak. Nem az a bajom, hogy neten ismerkednek, de ha csak nem lakik a környezetedben vagy országon belül a partnered, marad ez a fajta netes mód.... Ez pedig nem feltétlen egészséges, ha ez elterjedtebb lesz
Mondjuk ezt a kasztrációs szorongást, meg nőfélelmet én sem értem. Lassan a feminizmus az egyenlőség jegyében át fog fordulni a szegény kis ijedt férfiak pátyolgatásába, akik belerokkantak lelkileg, hogy a nőknek esetleg egyenlő jogai lehetnek.
Pasztmek, azonos logika mentén a te érvelésed is támadható :D
Amúgy meg mi van akkor ha mindkettővel találkozunk?
Én olyat ismerek, aki nem játszik, csak iszik munka mellett és semmi igénye normális emberi kapcsolatokra. De ismerek olyat is aki nem játszik, de iszik (nem ritkán együtt szokták ezt művelni az előbbi mókussal, egyébként), és mégis "normális" életet él a függősége mellett (család, munka, rendes ember, nem veri az asszonyt vagy ilyesmi). Egy-egy kórkép alapján nem lehet lefesteni az egész történetet - igaz ez mindkét oldalra - de valahol mégis ott az igazság; a kettő véglet közt, vagy egy rétegre vonatkozóan. Hiába no, a picológika nem egzakt tudomány.
Csak megszoktam, hogy ha van valami olyan téma, ami nem feltétlen a videojátékok pozitív hatásairól szól mindenki jön, áá ugyan már, rajtam nem fogott, akkor miért lenne igaz , gondolatmenet jön elő , ami mostanra kezd kicsit unalmas lenni :)
Be kell látnunk, hogy ez az újfajta közeg igenis magában hordozza a veszélyeit, hogy meg van rá az esély, hogy a társadalom egy részét eltorzítja. Most még kevésbé érezni a hatását, de később esélyesen megnőhet a számuk
Haveromat meg akkor biztos beképzelem, akinek konkrétan ez az élet. Nem keres magának nőt, még csak neten sem, el van ő a gép és a wow közelében , semmi emberi kontakt, ott vannak a netes ismerősei, dolgozik mellette, de semmi igénye sincs arra, hogy normális emberi kapcsolatokat tartson fent, mert hát... Minek, amikor megkap mindent....
Egyébként a téma összetettebb, csak azzal lezavarni, hogy a játékok rosszak, de tényleg hatással van arra a rétegre, akiknek kevésbé megy az emberi kapcsolatok kialakítása. Ők szimplán eltűnnek, és "valótlan" kapcsolatokat hoznak létre a neten olyanokkal, akikkel esetleg játszottak. Nem az a bajom, hogy neten ismerkednek, de ha csak nem lakik a környezetedben vagy országon belül a partnered, marad ez a fajta netes mód.... Ez pedig nem feltétlen egészséges, ha ez elterjedtebb lesz
Pasztmek, azonos logika mentén a te érvelésed is támadható :D
Amúgy meg mi van akkor ha mindkettővel találkozunk?
Én olyat ismerek, aki nem játszik, csak iszik munka mellett és semmi igénye normális emberi kapcsolatokra. De ismerek olyat is aki nem játszik, de iszik (nem ritkán együtt szokták ezt művelni az előbbi mókussal, egyébként), és mégis "normális" életet él a függősége mellett (család, munka, rendes ember, nem veri az asszonyt vagy ilyesmi). Egy-egy kórkép alapján nem lehet lefesteni az egész történetet - igaz ez mindkét oldalra - de valahol mégis ott az igazság; a kettő véglet közt, vagy egy rétegre vonatkozóan. Hiába no, a picológika nem egzakt tudomány.
Haveromat meg akkor biztos beképzelem, akinek konkrétan ez az élet. Nem keres magának nőt, még csak neten sem, el van ő a gép és a wow közelében , semmi emberi kontakt, ott vannak a netes ismerősei, dolgozik mellette, de semmi igénye sincs arra, hogy normális emberi kapcsolatokat tartson fent, mert hát... Minek, amikor megkap mindent....
Egyébként a téma összetettebb, csak azzal lezavarni, hogy a játékok rosszak, de tényleg hatással van arra a rétegre, akiknek kevésbé megy az emberi kapcsolatok kialakítása. Ők szimplán eltűnnek, és "valótlan" kapcsolatokat hoznak létre a neten olyanokkal, akikkel esetleg játszottak. Nem az a bajom, hogy neten ismerkednek, de ha csak nem lakik a környezetedben vagy országon belül a partnered, marad ez a fajta netes mód.... Ez pedig nem feltétlen egészséges, ha ez elterjedtebb lesz
Biztos van egy olyan időszak is, amikor a mobiltelefont használók száma duplázódott az azonos korcsoportban. Azelőtt meg a tévénézők száma duplázódott, azelőtt meg... szerintem vagy a fán vagy a barlangban kellett volna maradnunk. Mert ahogy a neandervölgyi ősükdédnagyapa is megmondta: "bezzeg az én időmben" (persze ez kb. úgy hangozhatott, hogy "ug-ug-brághhh", de hát akkor még a nyelv is szebb volt)!
Amúgy meg a professzor úr nem találta fel a spanyolviaszt, bő kétszáz évvel le van maradva. Igaz, a cikk alapján nem ezt kutatja, de szerintem erre vezethető vissza, javaslom mindenkinek megfontolásra:
"The more we elaborate our means of communication, the less we communicate" - Joseph Priestley (1733-1804, teológus, filozófus, természettudós); magyarra nagyjából így fordítanám: "Minél bonyolultabb módon kommunikálunk, annál kevesebbet tesszük azt".
Igen, az idézetet először a Civilization 5-ben olvastam. Jé, hogy tanulhatsz is valamit, nem csak elqrod az életed?
Köszönjük prof üljön le...
Köszönjük prof üljön le...
Persze, a férfiakat a videójáték teszi tönkre, nem az állandó magas elvárások (nekem több női ismerős mondja hogy a "7/7 12órás műszakjait bírnom kell..."nem értik miért vagyok fáradt 5 óra alvásokkal vagy a másik "fiatal vagy"), vagy az érzéketlen nők, esetleg a társadalmi nyomás... Nem. Csak a videójáték... Ja meg a pornó...
Az nem számít hogy alkoholizmus, vagy dohányzás esetleg drogfogyasztás helyett csinálja, vagy csak kikapcsolódik, esetleg feszültséglevezetésként játszik vagy néz pornót.
Magamból kiindulva, amennyi stressz ért és nem vezettem volna le, lehet agyvérzést kaptam volna már. Számomra minden esetben, minden alkalommal egy olyan helyzetet hoz el, amivel elfelejtem a minden nap gondjait, illetve annak terheit nem másokon, hanem egy programban vezetem le.
Ui.: Bocsánat ha hülyén fogalmaztam, 3 sort látok telón, úgy nehéz szerkeszteni
hogy megmagyarázzam a fentit: manapság úgy tűnik, az erősebbik nemnek lassan csak kötelezettségei vannak, a szebbiknek csak jogai. és itt nem csupán jogszabály adta jogokra és kötelezettségekre gondolok (azokra is!), hanem az újkori morálisakra és a társadalom által elvárásokra.
alapdolgokban, meghatározó, életeket befolyásoló dolgokban a férfinek döntési joga nincs, befolyásolási lehetősége a nőhöz képest kevés, ezért cserébe kap maximális kötelezettséget. (pl fogantatás, gyermekáldás.)
Persze, a férfiakat a videójáték teszi tönkre, nem az állandó magas elvárások (nekem több női ismerős mondja hogy a "7/7 12órás műszakjait bírnom kell..."nem értik miért vagyok fáradt 5 óra alvásokkal vagy a másik "fiatal vagy"), vagy az érzéketlen nők, esetleg a társadalmi nyomás... Nem. Csak a videójáték... Ja meg a pornó...
Az nem számít hogy alkoholizmus, vagy dohányzás esetleg drogfogyasztás helyett csinálja, vagy csak kikapcsolódik, esetleg feszültséglevezetésként játszik vagy néz pornót.
Magamból kiindulva, amennyi stressz ért és nem vezettem volna le, lehet agyvérzést kaptam volna már. Számomra minden esetben, minden alkalommal egy olyan helyzetet hoz el, amivel elfelejtem a minden nap gondjait, illetve annak terheit nem másokon, hanem egy programban vezetem le.
Ui.: Bocsánat ha hülyén fogalmaztam, 3 sort látok telón, úgy nehéz szerkeszteni
a szebbik nemnek folyamatosan öntik a fejébe a női magazinok, a sorozatok, a filmek, a net és az ezeket bújó barátnők, hogy milyen okosak, erősek, ügyesek.
az erősebbik nemnek pedig hogy idióták, atavisztikusan barbárok, gyakorlatilag melléktermék.
felnőtt sajnos egy új generáció, amelyik elhiszi mindkettőt.
egyik eredmény a klasszikus szerepek összemosása, ahol igazából senki nem tudja, mi a dolga, a következmény pedig zavar és konfliktus a párkapcsolatban és családban.
ó, hosszasan lehetne megvitatni a témát, de azt majd mindenki megteszi maga bunkó férfimódra sör mellett a meccset nézve, büfögve, megfelelve a jól bejáratott sztereotípiának.
azért a média hatásával kapcsolatban egy gondolatkísérlet. amikor nézed a következő sitcomodat, ahol a páros vmi miatt hajba kap, utána gondold át a kedvemért uazt a szituációt, csak megfordítva. és ítélj: ha fecseréled a szerepeket, megjelenhetett-e volna uaz a szituáció a közönség előtt?
(nekem ez 15-20 éve tűnt fel először a jóbarátoknál. párosból a fiú kicsit túl lelkes, a lány szakít (on a break, ez mit is jelent? szakítás meg nem is?), fiú felhívja a lányt. annak lakásán a fió nemezise, akire marhára féltékeny, veszi fel a telefont. fiú elmegy a kocsmába, iszonyatosan berúgik, és végül hagyja, hogy részegen egy másik lány, akivel amúgy korábban is tetszettek egymásnak, rámásszon. kiderül, eredeti lány megsértődik, és a fiú 6 évadok meaculpázik a dolog miatt. MIVA? ha mindez fordítva történik, fogadok, kicsit másképp írják a sztorit. hálivúdban mindig a férfi a hibás, és ha eleget nyomják le a torkunkon, idővel el is hisszük.)