Hat videót tálalunk fel az NCsoft San Diegó-i prezentációjáról, két hármas csoportban. Az elsőben egy-egy epikus összeállítást láthattok a ránk váró küzdelmekről, illetve a karakterek testre szabhatóságát vizsgálhatjátok meg közelebbről (ez egy régebbi, koreai anyag „nyugatosított” verziója). A nagyobb falat a következő trió, amelyben egy kedves hangú fejlesztőleány mutatja be a játékot bő tíz percben. Az összeállítás a világ, Astreia alsó felében, az elyos faj lakta Elyseában (vagy Elysiumban) zajlik, és egy ifjú máguslányt mutat be, aki épp most érte el a tizedik szintet, és immár másodkasztot választhat (spirit master vagy sorcerer, ő előbbi lesz, így igába hajthatja az őselemeket), és már repülhet is gyönyörű szárnyain, sőt harcolhat is a levegőben. A következő részben hősünk beilleszt egy manakövet a ruhájába (ez védelmet biztosít számára), majd harcba indul a nyitott világban (nincsenek arénák, az egész terep egyetlen PvP/PvE játszótér). A záróakkord maga a harc, a megidézett fire spirit bevetésével, majd a hősi halál után kicsit ismét belepillantunk a karakterkészítésbe. Látványosnak és érdekesnek ígérkezik a játék, érdemes lesz szerintem a műfaj kedvelőinek belekóstolniuk.


Harc 1.


Harc 2.


Karakterkészítés