Jött, láttuk, és sokunknak nem tetszett az Alien-filmek előzményeként beharangozott Prometheus. Ezt persze még lenyeltük volna, ha legalább klassz alienes játékokkal el lennénk látva, de az utolsó témába vágó program, a két éve megjelent Aliens vs. Predator remake sem csalt széles mosolyt az arcunkra. Pedig ha van olyan sci-fi franchise, amitől legalább egy-egy zseniális inkarnációt várnánk 2-3 évente, akkor az az Aliens, hisz ki ne imádná a savat vérző, dupla állkapoccsal agyakat kitépő, rovarszerű szörnyeket, melyek senkit és semmit nem kímélnek, ha szaporodásról van szó. Bár ez utóbbi pár emberről is elmondható, tény, hogy nem sok olyan jellegzetes idegen lényt ismerünk, mint A nyolcadik utas: a Halál című filmben feltűnt, H.R. Giger keze által megalkotott xenomorfot. Épp ezért szeretnénk... nem, egyenesen követeljük, hogy a Gearbox a tragikus Duke Nukem Forever, és a jó, de klasszikussá sosem váló Borderlands 2 után egy minden téren kiemelkedő FPS-sel rukkoljon elő. Az alapján, amit tudunk az Aliens: Colonial Marinesről, erre minden esély megvan – már csak az kell, hogy Randy Pitchford jól bánjon az alkalmazottakkal, vagy esküszünk, hogy beültetjük egy keltetőbe!

Aliens: Colonial Marines JátékképekAliens: Colonial Marines JátékképekAliens: Colonial Marines Játékképek

A NAGY VISSZATÉRÉS

Amikor Ellen Ripley belevetette magát az olvadt acélba az Alien 3 végén, kevesen mertek mérget venni rá, hogy a sorozat valaha is magához tér. Bár később elkészült egy felemás negyedik rész, sajnos azoknak volt igazuk, akik James Cameron távozása után halottnak tekintették a szériát. A rajongóknak azóta is fájdalmas pont a kétszáz éves ugrás és a megmagyarázatlan kérdések magas száma, így a Gearbox jó helyre tapintott, amikor a 2012-es PAX-on bejelentették, hogy a Colonial Marines az Aliens közvetlen folytatásának ígérkezik, és többek között azt is megtudhatjuk belőle, hogy mi történt valójában a Sulacóval, és hogy tényleg kiirtották-e Ripley-ék a kolónián fészkelő idegeneket. A sztori ráadásul a 20th Century Fox által is elfogadott kánonnak minősül, így azoknak is érdemes lesz végigjátszani a kampányt, akiknek a hideg futkos a hátukon az önismétlő FPS-ektől.

Magáról a történetről egyébként viszonylag kevés konkrétum ismert, és tekintve, hogy kevesebb mint egy hónap van hátra a megjelenésig, ez előrevetíti, hogy nagy durranás elé nézünk. Eddig csupán annyi biztos, hogy egy négyfős mentőosztag vezetőjét, Christopher Winter tizedest irányíthatjuk, akit 17 héttel az Aliens eseményeit követően küldenek a Sulaco keresésére, mert a masszív űrhajóról régóta nem hallani. A csapat első számú feladata Ellen Ripley és Hicks tizedes felkutatása, a dolgok azonban nem mennek simán, így a tényleges játék az elátkozott LV-426-on veszi kezdetét. A rettegett planéta az Aliens befejezése óta alaposan megváltozott: a termonukleáris robbanás látszólag minden élőlényt megsemmisített a felszínen – de persze nem lenne Aliens a játék címe, ha ez ebben a formában igaznak bizonyulna. Az itt-ott még mindig lángoló bolygón nemsokára elszabadul a pokol, feladatunk pedig mások megmentése helyett a saját bőrünk épségének biztosítása lesz. Ha ez még nem lenne elég probléma, az osztag támogató tagjai között ismét feltűnik egy Bishop nevű android – a Weyland-Yutani gyártotta masinák mindig többet tudnak, mint amennyit hajlandók megosztani velünk, hús-vér keltetőgépekkel, szóval, ha minket kérdeztek, kellően meglepő fordulatok várhatók.

Aliens: Colonial Marines JátékképekAliens: Colonial Marines JátékképekAliens: Colonial Marines Játékképek

A JÁTÉK NEVE: HALÁL

Az Aliens: Colonial Marines játékmenete korunk összes fontosabb shooter-elemét felvonultatja. Mivel a Gearbox alkotása elsősorban csapatalapú FPS, ezért nyilván lövöldözni fogunk a legtöbbet. Csakhogy a fejlesztők igyekeztek tiszteletben tartani az alapanyagot, így ahogy a filmek, úgy a játék sem megy át eszetlen akcióba. Sokkal fontosabb jellemzője lesz a félelem: a xenomorfokkal teli sötét folyosókon bolyongva egyedül a telepített szenzorokra és ikonikus mozgásérzékelőnkre hagyatkozhatunk, mely egyre magasabb hangon pittyegve jelzi, ha nem vagyunk egyedül. Társainkkal folyamatosan tartjuk a rádiókapcsolatot, ami remek alkalmat nyújt a távoli halálsikolyok közvetítésére, ezáltal hozva a frászt minden Alien-rajongóra. Mivel a Colonial Marines – nagyon helyesen – nem keveri bele a sztoriba a predatorokat, így legtöbbször „csak” alienekkel találkozunk majd. Noha a kevés ellenféltípus magában hordozza a monotonitás lehetőségét, a Gearbox nem átallotta az összes eddig látott lényt belegyömöszölni a játékba, sőt, lesznek új alfajok is. Ezeket egyelőre titokban tartják, egyedül a crushernek nevezett, királynőszerű szörnyet leplezték le két évvel ezelőtt.

A FOLYTATÁST KERESD A JANUÁRI PC GURUBAN!


GURU Extra PC GURU Címlapok PC GURU - 2013

RENDELD MEG EGYENESEN A WEBSHOPBÓL!