Altair a PoP-banMég mielőtt rátérnénk Altair vendégszereplésére, örüljünk közösen annak, hogy a Ubisoft bejelentette: aranylemezre került az új Prince of Persia, így már szinte biztos a december 5-i konzolos, illetve a december 12-i PC-s megjelenési dátum.

És most Altair, aki már nem először vendégeskedik más játékokban, emlékezzünk csak arra az április tréfára, mikor a Metal Gear Solid 4 harcmezején tűnt fel egy géppuskával a kezében, most azonban egy sokkal testhezállóbb környezetben, a Prince of Persia mesés világában teszi tiszteletét. Ahhoz, hogy hozzájussunk a skinhez, nincs más dolgunk, mint egyesíteni az ubisoft.com és az Xbox Live, vagy Playstation Network felhasználónevünket. Akik pedig a GameStation, vagy a GameStop oldaláról rendelték meg a játékukat, azok egy másik Prince-hacukát is kapnak, amivel pont úgy fognak kinézni, mint a Sands of Time főszereplője.

Végezetül, íme a negyedik (és egyben utolsó?) fejlesztő videó, amiből megtudtuk, hogy a tervezők a kezdetektől fogva egy szabadon bejárható világot álmodtak meg, és hogy Elika nem csak a segítőtársunk lesz, de a vele folytatott beszélgetésekből hasznos információkat, és az adott terület történetét is megtudhatjuk.