• Bemutatkozott a Radeon Pro Duo
  • Két Fiji GPU, 8 GB HBM RAM
  • 350 W fogyasztás
  • 1500 dollár
  • Megjelenés 2016 Q2
  • Ez most a legerősebb VGA

Miközben az Nvidia tábor a legújabb driver problémái miatt bosszankodhat, addig az AMD villantott egy nagyot, és bejelentette a régóta várt, dupla Fiji videokártyáját, ami jelen állás szerint a legerősebb VGA a piacon, de persze ezért meg is kérik az árat.

A CSÚCSKATEGÓRIÁS RADEON PRO DUO 1500 DOLLÁRBA, AZAZ 418 EZER FORINTBA KERÜL!

Nem hiába, a szédítő sebességet és erőt meg kell fizetni, a teljesítmény terén pedig a legvadabb álmokat is valóra váltja a Radeon Pro Duo, hiszen lényegében egy lapra gyömöszöltek rá két, már önmagában is erős Fury X-et. Ez összesen két GPU-t és 8 GB-t memóriát jelent, ami roppant kevésnek tűnik ebben a kategóriában, de ne felejtsük, hogy szélsebes HBM RAM-ról van szó. Mindezt vízhűtés óvja attól, hogy leolvadjon.

radeon-pro-duo.jpg

A kártya érdekessége még, hogy összesen három, 8 pines tápcsatlakozóra van szüksége, ami óriási, akár 450 W-os fogyasztást sejtet, az AMD azonban sietve megjegyezte, hogy ennyi nem kell a kártyának, 350 W-tal is megelégszik. Még szerencse.

Az elvégzett mérések szerint (lásd az alábbi kép), a Radeon Pro Duo házon belül megverte az R9 295X2-t és a konkurencia nagykutyáját, a Titan Z-t is legyőzte, azt ráadásul elég fölényesen. Így, ha valaki a legek legjére vágyik, annak az év második negyedében esedékes Radeon Pro Duót kell keresnie, ami természetesen CrossFire-ben is működik, az AMD azonban elmondta, hogy az új üdvöskét nem kifejezetten a játékosok számára találták ki, hanem a fejlesztőknek szánják, azon belül pedig azoknak, akik a virtuális valósággal akarnak foglalkozni.

amd-radeon-pro-duo-ero.png