A híres játéktervező, American McGee is a Kickstarter felé vette az irányt, hogy a rajongók adományaiból készíthesse el a legújabb játékát. A kicsavarodott stílusáról ismert McGee távol-keleti stúdiójában már több mint egy éve dolgozik az Akaneiro: Demon Hunters című játékán, ami Piroska és a farkas történetét elegyíti a japán folklór figuráival, mégpedig az akció-RPG stílus keretei közt -- egy baj van csak: a srácok kifogytak a pénzből, pedig még sok munka áll előttük.

A gyűjtés során nem vészesen sokat, csupán 200 ezer dollárt szeretnének összegyűjteni, amit iOS- és Android kiadások elkészítésére, kooperatív mód beépítésére, illetve a játékmenet alapos bővítésére használnának fel, lehetőséget biztosítva arra, hogy még több képességet és tárgyat használhassunk, sőt akár el is készíthetnénk a fegyvereinket és eszközeinket.

A csapat magabiztos a gyűjtés sikerét illetően, hiszen már van egy működő, jelenleg is zárt bétatesztelés alatt álló játékuk, amire sok pozitív visszajelzés érkezett, illetve nagy esélyük van arra, hogy zöld lámpát kapjanak Steamen, lévén a várólista harmadik helyén állnak. Ezek fényében tehát már most kihirdették az extra céljaikat, melyek között Linux-kiadást, PvP arénát, és még több fegyvert találunk.