Korábban a 600-as évektől fogva nagyjából ezer év történetét mesélték el az Ensemble fejlesztői. A Big Huge Games pedig innen folytatja, a késő 16. század legfontosabb eseményével, mikor a Tokugawa sógun megalapozta a hatalmát a háborúskodó államok egyesítésével, hogy ezt követően kétszáz éven át uralkodjon diktatórikusan. Mi magát a sógunt irányíthatjuk majd, valamint leghűségesebb csatlósait.

A japán történelem és kultúra erős hatással volt a civilizáció dizájnjára, így a katonai egységektől a technológián át a Home City kártyákig, de főleg az egyjátékos kampányt ennek a fényében tervezték meg, hűen a sorozathoz. Erre nagyon jó példa az, hogy beépítették a játékmenetbe azt a tényt, hogy néhány száz évvel korábban, a buddhizmus hatására megtiltották a húsételek fogyasztását és a vadászatot, leszámítva a halakét. De  lesznek szentélyek, melyek odavonzzák magukhoz az őzeket és más állatokat, így amíg nem rombolják le, addig hússal is ellát minket.

A szentélyek központi szerepet töltenek be, mert nem csak házakként funkcionálnak, hanem erőforrást is termelnek, legyen az arany, hús vagy más. Az öt elérhető csoda közül ajánlottAoE III: The Asian Dynasties - szamurájok kora a Toshogu szentélyt választani, mert ez nem csak sokkal nagyobb, de a többinek is fokozza a teljesítményét. A kártyák közt is vannak, melyek kihatnak a szentélyekre, például a "mennyei kami" (a kami jelentése az anyagban rejtőző energia), ami növeli az épület látótávolságát, az életerejét és termelés mennyiségét, valamint csökkenti az árát. Ha már a gazdasági dolgoknál járunk, akkor meg kell említenem, hogy a konzulátusban fontos lesz a hollandokkal szövetségre lépni, mert ők egy bankot küldenek, illetve állandó pénzforrást is.

A Home City kártyái is megérdemelnek egy külön bekezdést, mert szinte mindegyiket el lehet kétszer is küldeni. Viszont nincs kettőnél több parasztkártya, így vagy ezt választjuk kétszer kezdéskor, vagy másik utat választunk a birodalom felépítéséhez. Ám a japánok hozzáférhetnek a játékban található legerősebb zsoldosegységek kombinációihoz, sőt, a daimyo "ütőkártya" is birtokukban van.

AoE III: The Asian Dynasties - szamurájok koraDe mi ez a daimyo? Egy nagyon erős egység, egy speciális parancsnok, amit csak a Home Cityből lehet hozatni. Amellett hogy kiváló harcos, a körülötte lévő katonáknak bónuszokat ad, egységeket tud termelni és a legnagyobb előnye az, hogy egyenesen a Home Cityből hozzá lehet küldeni utánpótlást, a csata közepébe. Ezért ha nem hagyjuk őt megölni, akkor akár egy vesztesnek  tűnő összecsapás végkimenetelét is megfordíthatja. A legerősebb változata a sógun lesz, amit majd a kampány végefelé kapunk meg.

Általánosságban a japán egységek elég drágák, de cserébe nagyon erősek. Tehát, ha van egy kellően épkézláb gazdaságunk, akkor a szamurájok vezetésével félelmetes seregre tehetünk szert. A szamurájok közelharcban nagy sebzéseket osztogatnak, de területi sebzésük is van a közelben álló egységekre. Van egy speciális variációja is, a hatamoto szamuráj, amit a konzulátusból lehet megvenni, és erősebb még a ronin zsoldosoknál is.

AoE III: The Asian Dynasties - szamurájok koraA többjátékos módban is ideális választás ez a nép, mert egyaránt lehetőség van "rush"-ra és építkezésre. Előbbihez elengedhetetlen a fentebb említett daimyo, ami harcol és egységeket is tud termelni, fogadni. A szentélyek is segítenek a harcban, hiszen miattuk a populációból kisebb mennyiséget kell erőforrás gyűjtögetésre használni, így több katonai egységet lehet venni. Szövetségesnek is nagyon jók, mert a csapattársaknak is elküldhető kártyáik is vannak és olyan csodáik, amik például egy kis időre megmutatják az ellenség helyzetét. Egyedül a szentélyek jelenthetnek gondot, mert amíg azok állnak, nem lehet az állatokra vadászni.

A fejlesztés nagyon jól halad, már lezárták a tartalmakat, ami azt jelenti, hogy készen van minden pálya, egység, küldetés és minden más is. Most már csak a finomhangolás és a csiszolás folyik, hogy minden rendben legyen a megjelenésre, amire már nem kell sokat várni, hiszen valamikor ősszel esedékes. Még előtte biztosan lesz egy demó is, hogy minél hamarabb kipróbálhassuk, de addig is nézzétek meg a játékról készült videót!