Hihetetlenül interaktív tűzpárbajokat, mesterien manipulálható környezetet, valamint lebilincselő történetet ígérnek az ezidáig autóversenyes programokkal sikereket elérő Bizarre Creations fejlesztői, akiknek igazáról hamarosan magunk is meggyőződhetünk - aranylemezre került ugyanis a The Club címet viselő program. A külső nézetben játszódó szoftverben afféle gladiátort alakítunk majd, aki egy meglepően érdekes szabadidős tevékenység egyik kulcsfigurája: a közeljövőben játszódó történet szerint ugyanis a multivállalatok "gazdag emberei" vagyonokat fizetnek azért, hogy lássák küzdeni embertársaikat. A verseny még akár fair is lehetne, ha nem 17 fegyverrel és éles lőszerrel vívnák - így azonban egy véres, agresszív, sőt, halálos sport, amelyben a túlélésért bármi megengedett. Az egyszemélyes játékmódok leírása kísértetiesen emlékeztet egy botokkal vívott multiplayer-szoftverre, éppen ezért nem meglepő módon a célpontban az interneten vívott küzdelmek helyezkednek el - mármint a kötelező marketingos "mindenre figyeltünk" szöveg mellett. Megjelenés az elkövetkezendő hetekben, szóval hamarosan felmérhetjük majd a terepet.