A Rocksteady büszkén jelentette, be hogy elkészültek a Batman: Arkham City fejlesztésével, így már semmi sem állhat az október 18-ai premier útjába -- legalábbis konzolon, hiszen a PC-s verzió megjelenését rejtélyes okokból elhalasztották novemberre.

A nagy sikerű és kiváló Arkham Asylum folytatásában Gotham egy része börtönné alakult át, ahol a rabok szabadon garázdálkodhatnak, mindaddig, amíg szökéssel nem próbálkoznak. Batman természetesen folyamatosan figyelemmel kíséri a városrész életét, tartva attól, hogy eldurvulnak a dolgok, a gubancra pedig nem is kell sokat várni: Kétarc elhatározza, hogy nevet szerez magának a bűnözők körében azzal, hogy nyilvánosan kivégzi Macskanőt, ám ha ez nem volna elég, a városban tevékenykedő többi szupergonosz is szövögeti a maga tervét, ebbe beleértve a börtön vezetésével megbízott Hugo Strange-t is. Batmannek tehát az eddigi legkeményebb feladatával kell szembenéznie, mely jó pár izgalmas pillanatot tartogat a játékosok számára, vagyis nekünk.