Karácsony előtt számoltam be arról, hogy a kiadó a cseh fejlesztőkkel közösen extra jóságokat zsúfol az ArmA: Armed Assault európai verziójába. Csak összefoglalóul: két-két repülő és motor, négy új fegyver, egy plusz, nyílt végű küldetés. Az 505 Games ma megerősítette mind ezeket, mind a kiadási dátumot, sőt - most tessék figyelni, ezt idéznem kell... - azt is örömmel (sic!) jelentette be, hogy tökéletesen sikerült a SecuROM másolásvédelmi eljárás implementálása és integrálása a játékba, így nem tapasztalható lassulás vagy teljesítményromlás. Ezt a félmondatot azért eltesszük szilveszterre, az év aranyköpései közé...

Egy szó mint száz, jön tehát a remek hadijáték, melyhez, hogy teljes legyen a boldogság, a Bohemia Interactive jó munkásemberei azt is közölték, hogy még február vége előtt kiadnak egy foltot a német és kelet-európai, korábban megjelent verziókhoz, mely a fent említett európai extrák által okozott egyensúlybeli eltérést hivatott kiigazítani (ezt szépen összehoztam...). Mivel nem vagyunk önző kutyák, ennek is örülünk, tényleg nem lenne jó, ha a virtuális hadszíntéren csak azért kerülnénk fölénybe, mert jó helyen élünk.

No, lehet, hogy ez utóbbi pár szó is megy az év végi mosolyalbumba...