Az Assassin’s Creed 5-ről egyelőre még nem sokat tudni, azon kívül, hogy lesz, hiszen minden évben kapunk az orvgyilkosok krédójából egy adagot (idén lehet, hogy kettőt is). Illetve egy korábbi Jean-Sebastien Decant interjúból azt is tudjuk, hogy az új számozott epizód olyan lesz, mint a Watch Dogs, no meg pletykálták, hogy esetleg Egyiptomba kalauzolnak el minket a történetben. Ennyi, nem több -- most azonban az Assassin's Creed 4: Black Flag kreatív igazgatója, Jean Guesdon sugallt egy nem éppen jelentéktelen apróságot.

„A feudális Japán továbbra is -- ahogy számos korszak és helyszín -- lehetséges helyszíne a franchise jövőbeli darabjainak. Az Animusnak hála az emberiség egész történelme a játszóterünk” -- mondta Guesdon a VG247-nek adott interjújában. Ez tehát nem jelenti azt, hogy biztos ott fog játszódni az Assassin’s Creed 5, lehet, hogy a hat helyszínét adja majd, vagy egy számozatlan epizódban kap szerepet. De az biztos, hogy a korábbi részekben is utaltak már Japánra, a fórumokon a legtöbb rajongó ezt a helyszínt szeretné látni, és valóban klassz helyszíne lenne az Assassinok és a Templomosok végelláthatatlan küzdelmének a nindzsák és szamurájok világa.